2023. március 8., 11:05

Közzétette a Belügyminisztérium  2022-ben legnépszerűbb fiú és lány keresztneveket. A statisztikai adatokból kiderül, hogy már nem azok a slágerek, mint a korábbi években.

2023. március 8., 10:08

A 2021-es évben negatív gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány, „eleresztette az egyensúlyt”, és utána jött 2022-ben a háború, a szankciók, a brüsszeli csatározások, de már előtte, 2021-ben elindult a negatív gazdaságpolitikai fordulat – jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MNB 2021-es üzleti jelentését ismertetve az Országgyűlés szerdai ülésén.

2023. március 7., 21:25

Orbán Viktor miniszterelnök Petőfi Sándor szülőházánál mond ünnepi beszédet március 15-én – jelentette be Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-oldalán kedden.

2023. március 7., 17:48

Békés vármegyében egy lúdtelepen, míg Komárom-Esztergomban fogságban tartott madaraknál igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, közölte a Nébih kedden közleményben az MTI-vel.

2023. március 7., 12:12

A Magyar Űrhajós Program (Hunor) sajtótájékoztatóján, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban mutatták be azt a négy űrhajósjelöltet, akik sikeresen teljesítettek a kiválasztási folyamatban.