A honvédség ukrán katonai egészségügyi szakembereket képez ki

A Honvédelmi Minisztérium kétértelmű választ adott a szlovák védelmi miniszter kijelentésére, mely szerint ukrán katonákat képeznek ki Magyarországon. 

2023. március 7., 15:25

Szerző:

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a szlovák védelmi miniszter azt állította, hogy Magyarországon ukrán katonákat képeznek ki. A HVG megkereste az ügyben a Honvédelmi Minisztériumot. 

„Magyarország álláspontja nem változott: a béke pártján állunk, és nem támogatunk semmilyen olyan lépést, ami a háború eszkalációjához vezet – ezért nem küldünk sem fegyvert, sem katonákat Ukrajnába” – reagált a minisztérium a lapnak. 

Ezután megismételték azt a sokszor hangoztatott állítást, hogy Magyarország szomszédos országként a „története legnagyobb humanitárius akciója keretében” segíti a bajbajutottakat és a segítségre szorultakat, illetve segít az ukrán katonák kórházi ellátásában is, és szintén humanitárius célokkal magyarázzák, hogy 

a Magyar Honvédség részt vesz ukrán katonai egészségügyi szakemberek kiképzésében is.

(Fotó: MTI/AP/Emilio Morenatti)