Az MNB beszámolója lesz napirenden az Országgyűlésben

Az országgyűlési honlapon olvasható dokumentum szerint 2021-ben éves alapon 7,1 százalékos gazdasági növekedést ért el Magyarország.

2023. március 8., 06:56

Szerző:

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-es üzleti jelentését és beszámolóját, valamint az annak elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot tárgyalja szerdán az Országgyűlés.

A beszámolóban olvasható elnöki köszöntő szerint nehéz volt a 2021-es év, mert a koronavírus-járvány összetett válságot okozott, és sikeres is, mert a jegybank „a monetáris politika időben végrehajtott fordulatával eredményesen kezelte az infláció tartós emelkedésével összefüggő kihívásokat”.

Az országgyűlési honlapon olvasható dokumentum szerint 2021-ben éves alapon 7,1 százalékos gazdasági növekedést ért el Magyarország, amelynek gazdasága Európa leggyorsabb helyreállást mutató gazdaságai közé tartozott, ebben nagy szerepe volt az MNB válságkezelő programjainak is. „A példátlan mértékű” jegybanki támogatás azzal járt, hogy a 2013 óta állandó éves nyereség után az MNB 2021-es eredménye 57,1 milliárd forint veszteséget mutatott.

(Kiemelt kép: A felvont nemzeti lobogó a Parlament előtti Kossuth téren tartott Szent István-napi ünnepségen 2021. augusztus 20-án. Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)