Furcsa tréfát űzött velünk az elmúlt napokban az időjárás, a nyári napokra emlékeztető melegnek azonban lassacskán tényleg vége.
Gőzerővel toborozza az iskolaőröket a rendőrség.
Ez utóbbira persze nincs még szükség. Orbán Balázs elnézést kért és még Gyurcsánynak is beszólt.
Kevés figyelmet kap, pedig már március óta elérhető az állam által biztosított állami támogatás.
Lázár János bejelentése szerint óriási hitelt vesz fel a kormány vasútfejlesztésre. A pénzből felszámolnák a lassújeleket 120 kilométer hosszan.
2023. november 17., 16:12
Az EU döntéshozóinak nagyobb empátiával kellene közelednie a Nyugat-Balkánhoz – mondta a Délkelet-európai Országok Parlamenti Elnökeinek 11. Konferenciáján pénteken az Országházban a magyar Országgyűlés elnöke.
2023. november 17., 15:21
A Nemzeti Múzeum nemrégiben kirúgott igazgatójának november 28-án lesz a művészeti akadémiai székfoglalója. L. Simon a művészi szabadságról és intézményi autonómiáról fog beszélni.
2023. november 17., 14:42
A Demokratikus Koalíció számára emberileg, politikailag és világnézetileg is elfogadhatatlan a parlamentnek a héten benyújtott új idegenrendészeti törvény.
2023. november 17., 12:20
Csodával határos módon túlélte a zuhanást.
2023. november 17., 12:16
Garanciális burkolatjavítási munkálatok miatt sávzárás várható 2023. november 21-én, kedden az M0 autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán a Deák Ferenc Soroksári Duna-hídon. A várhatóan 9 és 16 óra között zajló munkálatokra előjelző és változtatható jelzésképű táblákon hívják fel a közlekedők figyelmét – közölte a Magyar Közút.
2023. november 17., 11:29
Magyarország egyben a nyugati civilizáció legcsaládbarátabb országa.
2023. november 17., 11:29
A magyarok 62 százaléka nem támogatja Ukrajna EU-csatlakozását – derül ki a Nézőpont Intézet friss közvélemény-kutatásából.
2023. november 17., 11:28
A magyar kormány álláspontja, hogy amíg van etnikai alap, addig van jövője az erre épülő politikának is a Kárpát-medencében – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén pénteken Budapesten. A miniszterelnök természetesen kitért a migrációra is. Szerinte szigorítani kell a szabályokat, mert a 2007-es idegenrendészeti törvény jóval a „migrációs infláció” előtti korszakban született, így „nem zár rendesen”.
2023. november 17., 11:09
Szivárogtatástól tartva az utolsó pillanatig titkolják az EP-jelöltek kilétét.
2023. november 17., 10:45
A Szuverenitásunk védelméről címet viselő konzultáción a kormány tizenegy kérdésben kéri ki az emberek véleményét.
2023. november 17., 10:40
Az izraeli labdarúgóknak sok szerencsét kívánt, a magyar szurkolóknak pedig hálás köszönetet mondott az izraeli miniszterelnök szóvivője az ATV Ostrom című műsorában, ahol egyebek mellett szóba került Magyarország kiállása Izrael mellett.
2023. november 17., 10:14
Azt sem tudni, hogy munkásszállók építésére és felújítására mennyit szánt a kormány az elmúlt egy évben.
2023. november 17., 09:40
A kormány az energiaügyi miniszterhez rendelt alappal teljesen átvenné az irányítást az vízügyi ágazat pénzügyei felett.
2023. november 17., 09:37
A Dunántúlon nagy területen lehetnek viharos, 60-80 km/h, a magasabban fekvő részeken és a Balaton környékén ezt meghaladó széllökések – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2023. november 17., 09:18
Gázolás miatt a H5-ös HÉV a Szépvölgyi útnál, a Tímár utcánál és a Szentlélek térnél a Szentendre felé vezető peronoknál áll meg – közölte a MÁV-HÉV Zrt. pénteken a Facebook-oldalán.
2023. november 17., 08:51
Orbán Viktor Nevelésügyi Kormánybizottság felállításáról döntött. A határozat november 17-től lép érvénybe.
2023. november 17., 07:44
Megszületett Szokira-Orbán Sára és a férje, Szokira Tamás hamradik gyereke, Zsigmond Viktor.
2023. november 16., 18:44
Házi őrizetbe kerül a Völner-Schadl-büntetőper elsőrendű vádlottja, és a harmadrendű vádlott, R. Róbert is hazatérhet Kecskemétre.