Furcsa tréfát űzött velünk az elmúlt napokban az időjárás, a nyári napokra emlékeztető melegnek azonban lassacskán tényleg vége.
Gőzerővel toborozza az iskolaőröket a rendőrség.
Ez utóbbira persze nincs még szükség. Orbán Balázs elnézést kért és még Gyurcsánynak is beszólt.
Kevés figyelmet kap, pedig már március óta elérhető az állam által biztosított állami támogatás.
Lázár János bejelentése szerint óriási hitelt vesz fel a kormány vasútfejlesztésre. A pénzből felszámolnák a lassújeleket 120 kilométer hosszan.
2023. november 19., 13:52
Még mindig nem indították újra a teljes közvilágítást Sopronban, mert spórol a város.
2023. november 19., 13:34
Feljelentést tesz a II. kerületi önkormányzat természetkárosítás miatt, mert engedély nélkül tarra vágták az erdőt.
2023. november 19., 13:11
A jóslat szerint ha ma, vagyis Erzsébet napján havazik, akkor a karácsony is hóval borított lesz.
2023. november 19., 12:36
Már számos kórházban hárommilliárd forint feletti az adósság – hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője, a párt árnyékkormányának egészségügyi minisztere vasárnap.
2023. november 19., 12:20
Az aktuális járványhelyzet miatt látogatási tilalmat rendelt el a csornai Margit kórház főigazgatója.
2023. november 19., 11:14
Országjárásba kezd hétfőtől a Fidesz-KDNP, a cél személyesen is meggyőzni minél több embert, hogy vegyen részt a nemzeti konzultációban – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2023. november 19., 10:57
Februárban startol az ország első akkreditált ChatGPT egyetemi képzése, mely szabadon választható tárgyként fut majd.
2023. november 19., 10:17
Rengetegszer módosították nyugdíjtörvényt de még mindig durva egyenlőtlenségeket tartalmaz, ráadásul a kormánynak tavasszal új, az EU-nak megfelelő nyugdíjrendszert kéne elfogadnia.
2023. november 19., 09:11
Az európai karácsonyi vásárok legjobbjai között tartják számon a budapestit, különleges miliője, a forralt bort és a finom sütemények miatt.
2023. november 19., 07:24
Vasárnap napközben 4 és 11 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.
2023. november 18., 18:39
Magyarország akkor tud hozzájárulni Európa „jobbra fordulásához”, ha a jövő évi európai parlamenti választáson minél kevesebb baloldali „idegenlégióst” választ be a nemzeti csapatba
2023. november 18., 18:21
Budapest, 2023. november 18., szombat (MTI) - Budapesten minden a káosz felé tart, de már csak kétszáznégy nap van, hogy „véget tudjunk vetni ennek a rémálomnak” – mondta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója szombaton Budapesten, a Fidesz 30., tisztújító kongresszusán.
2023. november 18., 17:36
Északkeleten havas eső előfordulhat, a magasabban fekvő helyeken átmeneti gyenge ónos eső is lehet.
2023. november 18., 16:17
A mi kormányunk nindzsa kormány, „mi úgy tervezzük, hogy a bevetés után nem mi, hanem az ellenség marad a földön, mi pedig éppen és egészségesen visszatérünk a bázisra”.
2023. november 18., 15:52
Más jelölt híján Orbán Viktort választották a Fidesz elnökévé a párt 30. tisztújító kongresszusán.
2023. november 18., 15:36
A migrációnál nagyobb veszély nem fenyeget bennünket, ez olyan dolog, amit ha egyszer eltévesztünk, nem fogjuk tudni orvosolni. Ha nem védjük meg az országunkat, elveszünk.
2023. november 18., 15:07
A Hévízi-tó megújulását lehetővé tevő átfogó egészségturisztikai fejlesztési tervet fogadott el a kormány.