Záporokkal, zivatarokkal tarkított meleg időjárás vár ránk kedden.
Az iskolai mobilhasználatot korlátozó rendelet nem csak a diákokra, a tanárokra is vonatkozik.
Lázár János minisztériuma rejtélyes jogi lehetőségekkel kerülné meg az LMP által kezdeményezett, kiemelt beruházásokról szóló népszavazást.
A hideg idő beköszöntével a felfázás is beköszönt az életünkbe. Ám néhány egyszerű szabály betartásával minimalizálhatjuk annak esélyét, hogy tartósan megbetegedjünk.
Könnyen lehet, hogy néhány hétig ingyenes lesz a parkolás a XII. kerületben, a rendszerhez szükséges szoftvert működtető cég szerződése ugyanis lejárt. S ugyan kiírtak egy félmilliárd forintos új közbeszerzést, de arra kizárólag a szoftver készítőjét hívták meg, ami az új polgármesternek viszont nem igazán tetszett.
2024. január 27., 12:31
Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor Vörös Hadsereg általi felszabadításának évfordulója. Egy friss kutatás szerint még 245 ezer holokauszt-túlélő van életben.
2024. január 27., 11:36
Gundel Takács Gábor új kvízműsorában rossz válasz esetén a játékosok öt métert zuhannak a mélybe.
2024. január 27., 11:04
Több mint 1,2 milliárd forintnyi felajánlást kapott Iványi Gábor egyháza, így kitudják fizetni az elmaradt béreket.
2024. január 26., 20:36
Nem először válik hiánycikké az 50 milligramos Propycil, pedig helyettesítő készítménye sincs, így most a betegeknek külföldről kell beszerezniük.
2024. január 26., 15:15
Sokan elrontják ezt a KRESZ feladványt: a motoros vagy a teherautó halad át előbb a kereszteződésen?
Cikkünkben egy mindennapos közúti jelenetet mutatunk be a KRESZ szabályait elemezve, ami könnyen kifoghat azon, akinek nincs megfelelő tapasztalata a közlekedésben.
2024. január 26., 13:20
„Ez a mondás nagyjából összefoglalja, hol van a bizalom Orbán és más vezetők között” – mondta egy képviselő Brüsszelben, arra reagálva, ha Orbán Viktor szabotálja az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurót.
2024. január 26., 13:10
Dubajt megelőzve választották Budapestet a világ legjobb városai közé. Nem találja ki, miért!
2024. január 26., 12:36
A magyarok konzultáció formájában tüntetnek Brüsszel elitista politikája ellen – olvasható az Alapjogokért Központ legfrissebb elemzésében, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel.
2024. január 26., 12:35
Továbbra sem lassul a népességfogyás az előzetes adatok szerint 2023 decemberében 6565 gyermek született, és 11 727 ember halt meg.
2024. január 26., 10:14
Bár Walter Katalin felajánlotta a lemondását, Karácsony Gergely nem fogadta azt el. Mint ismert, a BKK-vezér a pulykákhoz hasonlította a közösségi közlekedést választókat egy háttérbeszélgetésen.
2024. január 26., 09:53
A Republikon felmérése szerint a választók harmada bizonytalan, a Fidesz-KDNP egy év alatt mintegy 310 ezer szavazót vesztett a teljes népesség körében.
2024. január 26., 09:41
Geert Wilders a holland szélsőjobboldali Szabadságpárt elnöke elfogadta a CPAC Hungary meghívását.
2024. január 26., 08:54
Orbán Gáspár jól van és kiváló katona – tudta meg az Index.
2024. január 26., 08:36
A fővárosi cég átalakuló utazási szokásokkal és szűkös büdzsével indokolta a lépést. Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója leszögezte, a a járatritkítást nem vonják vissza, legfeljebb finomhangolásról lehet szó – írja a Népszava.
2024. január 26., 08:03
A tanév kezdete óta több mint százszor kellett intézkedniük az iskolaőröknek. A rendőrségi tájékoztatás szerint elég sok baj van az iskolás gyerekekkel.
2024. január 26., 08:00
Ismét kétnapos munkabeszüntetést hirdetett január 28-ára és 29-ére az adventi sztrájk után a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a Volánbusznál. A közlekedési vállalat indokolatlannak tartja az akciót, hiszen a MÁV-Volán-csoport továbbra is a bérmegállapodás mielőbbi megkötésére törekszik, a tárgyalások folyamatosak – közölte a munkáltató pénteki közleményében az MTI-vel.
2024. január 26., 07:45
Vitézy Dávid azonnali lemondásra szólította fel Walter Katalint, a BKK vezérigazgatóját, aki egy tudósítás szerint meglehetősen furcsa hasonlattal élt a járatritkítás kapcsán.
2024. január 25., 20:46
A hazánkkal szomszédos Horvátországban és Szerbiában is rekordszámú szamárköhögéses esetről számolt be az ottani központi közegészségügyi-járványügyi hivatal. Magyarországon az átoltottság a kötelező oltásnak és a védőoltásokkal kapcsolatos járványügyi felügyeleti tevékenységnek köszönhetően magas, 98 százalék feletti. Nagyobb járványok előfordulására nem kell számítani, sporadikus esetek azonban mindig előfordulhatnak – írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közleménye.