Száznál is több pert indítottak az oltásellenes szülők, akik azt szeretnék elérni, hogy lazuljon kötelező oltások rendszere Magyarországon.
Londonban mond nyilvános beszédet a korábbi köztársasági elnök, Novák Katalin.
Kiengedi az erejét a tél a héten, a hajnali fagyok kitartanak nappal is. Az időjárást egy skandináv térségből érkező anticiklon uralja, ami több hullámban árasztja el hazánkat hideg, fagyos levegővel.
Varga Ferenc parlamenti képviselő hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában, hogy a szentesi Dr. Bugyi István Kórház onkológiai osztályán megszűnt a kemoterápiás kezelés lehetősége, és további szolgáltatások átszervezése is folyamatban van.
Bemutatták a legújabb rendszámot, amit hamarosan el is kezdenek alkalmazni Magyarországon.
2023. augusztus 19., 15:49
Gyomaendrőd közelében a Richter-skála szerint 4-es erősségű földmozgást regisztráltak szombaton délelőtt; pár perccel később Túrkeve közelében, majd csaknem másfél óra múlva Szarvasnál is földrengés történt – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2023. augusztus 19., 15:22
Vasárnaptól közvetlen légi járat köti össze Magyarországot Üzbegisztánnal, s szeptembertől heti kettő, januártól három, 2025-től pedig négy járat közlekedik majd Budapest és Taskent között – jelentette be a tárca közlés szerint szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2023. augusztus 19., 14:43
A győri Augusztus 20. Fesztivál meglepetésvendége volt Borkai Zsolt volt, aki nem csak a Nox együttest konferálta fel, hanem saját visszatérését is. A nagy bejeléentést követően taps és több helyről hangos éljenzés hallatszott, fujjolás pedig egyáltalán nem.
2023. augusztus 19., 14:29
Az időjárás miatt annyian kezdtek el egyszerre szülni, hogy megtelt a kórház kapacitása – derült ki a kórház reagálásából.
2023. augusztus 19., 14:09
Összeütközött öt személygépkocsi az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a Polgárdi lehajtónál - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombaton, nem sokkal dél után.
2023. augusztus 19., 12:42
Bűncselekmény gyanúja miatt vitték be a gárdonyi rendőrőrsre padfestő passzivistákat, a polgármester úgy véli, anyagi kárt okoztak a padfestéssel.
2023. augusztus 19., 12:19
Magyar idő szerint 11 óra 13 perckor, majd 11 óra 16 perckor is földrengés volt az Alföldön.
2023. augusztus 19., 12:10
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint ez nem baj.
2023. augusztus 19., 10:50
Mindez a kórház honlapjára feltöltött határozatból derül ki.
2023. augusztus 19., 09:26
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki a fővárosra, valamint Fejér és Pest vármegyék egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggel.
2023. augusztus 19., 09:15
Szeptemberben tartják az alakuló gyűlést Budapesten, az előregisztráció pedig már zajlik.
2023. augusztus 19., 07:58
A Booking.com korábban arról tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökséget (MTÜ), hogy augusztus 15-e után valamennyi érintett szolgáltatónak megfizeti a tartozását. Ez azonban nem történt meg, így az MTÜ akcióba lépett.
2023. augusztus 19., 07:15
Bárikus mocsárhelyzet és hidegörvény alakítja a hétvége időjárását.
2023. augusztus 18., 20:13
Egy helyesírási hiba is belecsúszott a markáns „poszt”-ba.
2023. augusztus 18., 19:47
Ami Sopronban 300-350 ezer forintot ér, az Győrben 400 ezret, Ausztriában meg már majdnem 600 ezret. Reggelente áll a kocsisor Ausztria felé, gyakorlatilag kiürül Sopron városa.
2023. augusztus 18., 19:36
Az otthonápolók, a háziorvosi asszisztensek és a gyógytornászok sem kapnak béremelést.
2023. augusztus 18., 18:35
Dicséretet és jutalmat kaptak a rendőrök az M2-esen száguldozó ámokfutó elfogásáért.