Márki-Zay: jogerőssé vált a Mindenki Magyarországa Néppárt bejegyzése

Szeptemberben tartják az alakuló gyűlést Budapesten, az előregisztráció pedig már zajlik.

2023. augusztus 19., 09:15

Szerző:

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Márki-Zay Péter pártot alapított. Júniusban megalakult Mindenki Magyarországa Néppárt. Akkor Márki-Zay Péter,  a párt alapító elnöke azt mondta, hogy öt olyan téma van, amely megkülönbözteti őket a többi párttól.

Az első, hogy a néppárt a rendszer ellenzéke és nem a része, a második az „önzetlen kiállás” minden megsértett, meghurcolt társadalmi csoport mellett, mint például a tanárok, egészségügyi, rendvédelmi dolgozók vagy diákok. A harmadik pont a „kultúraváltás”, ami azt jelenti, hogy hisznek abban, hogy Magyarország a korrupció miatt szegény, és az itteni emberek emiatt vándorolnak ki.  A negyedik pont, ami megkülönbözteti őket a többi párttól az, hogy nincsenek állami forrásaik, csakis adományokból működnek, és a továbbiakban is ezeket használják majd. Az ötödik pont szerint pedig a most megalakult politikai formáció az Európai Néppárthoz szeretne csatlakozni, ami értékelése szerint hosszú folyamat lesz.

Most Márki-Zay Péter az ATV Fórum című műsorában bejelentette: jogerőssé vált a Mindenki Magyarországa Néppárt bejegyzése, most már hivatalosan is pártként működnek.

Az alapító elnök azt is elmondta, hogy szeptember 16-án tartják az alakuló gyűlést Budapesten, az előregisztráció pedig már zajlik.

(Fotó: Adrián Zoltán/168)