Megdicsérték az ámokfutót leszerelő rendőröket

Dicséretet és jutalmat kaptak a rendőrök az M2-esen száguldozó ámokfutó elfogásáért.

2023. augusztus 18., 18:35

Szerző:

Augusztus elején kétszázzal száguldó ámokfutót üldöztek a rendőrök az M2-esen. A Mercedest vezető sofőr a hatóságok hang- és fényjelzésére a gázba taposott, és filmbe illő autósüldözés vette kezdetét. Végül csak ütközéssel tudták megállítani a menekülő autót, amely a beton sávelváasztónak hajtott, ettől pedig kiszakadt a bal első kereke. 

Az ügy bejárta a sajtót. Kiderült, hogy a sofőrnek nincs, és soha nem is volt jogosítványa, többször állt már bíróság előtt, például azért mert eltiltás ellenére is vezetett tovább. A sofőrt leszerlő Gál Zsombor őrmester hőssé vált, akinek édesanyja a helyszíntől nem messze egy ámokfutó miatt halt meg.

Az ügyben azonban felmerültek a rendőri intézkedéssel kapcsolatos kérdések, vagyis hogy jogszerűen, arányosan és szakszerűen jártak-e el azok a rendőrök, akik több ütközéssel állították meg a Mercedest. Az üldözésben részt vevő rendőrökkel szemben – ahogy az ehhez hasonló rendkívüli esetekben szokás – parancsnoki vizsgálat indult, amely megállapította, hogy a nem hibáztak a rendőrök a száguldozó ámokfutó elfogásakor.

Most Pest vármegye rendőrfőkapitánya Büki Renáta és Gál Zsombor őrmestert dicséretben és jutalomban részesítette

 – számol be a Telex.

A reagálóképességből és helyzetfelismerésből kiválóra vizsgázott rendőröket Lauda Zoltán r. dandártábornok 2023. augusztus 16-án méltatta, intézkedésükért az általa irányított egység minden tagja nevében köszönetét fejezte ki.

(Kiemelt képünkön Gál Zsombor őrmester. Fotó: Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook oldala.)