Néhány perc különbséggel két földrengés rázta meg Magyarországot

Magyar idő szerint 11 óra 13 perckor, majd 11 óra 16 perckor is földrengés volt az Alföldön.

2023. augusztus 19., 12:19

Szerző:

Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közlése szerint Magyar idő szerint 11 óra 13 perckor, majd 11 óra 16 perckor is földrengés volt az Alföldön. 

A jelenlegi becsléseik alapján a Békés megye északnyugati határán fekvő Gyomaendrődtől 11 kilométerre volt a földrengések epicentruma. A rengések úgynevezett fészekmélysége 20 kilométer volt.

A földrengések magnitúdója 4.0 volt, így a lakosság széles körben érezhette.

Eddig Mezőtúr, Békéscsaba, Szarvas, Lakitelek, Békésszentandrás, Kondoros, Öcsöd, Gyomaendrőd, Doboz, Gádoros, Hódmezővásárhely, Kecskemét településekről érkeztek bejelentések az obszervatóriumunkba.

(KIemelt képünk forrása: Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium Facebook oldala)