Az Airfryer az új őrület, de ezt a karácsonyi ételt nem érdemes elkészíteni benne

Bár az Airfryer a karácsonyi készülődés során is sokat segíthet, nem minden ételhez alkalmas a forrólevegős sütés.

2024. december 17., 16:05

Szerző:

Az ünnepek előtt az élelmiszerek beszerzése, majd elkészítése az egyik legtöbb feszültséggel járó tevékenység. Sokak számára már önmagában az is hatalmas stresszt okoz, ha csak belegondolnak, hogy milyen mennyiségű ételt kell majd elkészíteniük a család számára az ünnepek alatt, és hogy mindez mennyi időt vesz majd igénybe. Kétségtelen, hogy az Airfryer megkönnyítheti a karácsonyi menü elkészítését, ám nem biztos, hogy minden élelmiszert ajánlott ebben sütni – hívta fel a figyelmet a Cleveland Clinic.

Az Airfryer kapcsán a leggyakrabban az merül fel, hogy mennyire egészséges a használata, hiszen a forrólevegős sütőben úgy is elkészíthetőek az ételek, hogy nem feltétlenül szükséges azokhoz olajat vagy zsiradékot adni. Ennek köszönhetően a fogások sokkal egészségesebbé válnak, miközben az állaguk nem változik.

Ezen tulajdonságát kihasználva sokan szerezték be a konyhai eszközt, ami évek óta egyre népszerűbb. Ebben az is szerepet játszik, hogy sokféle fogás elkészítésére alkalmas, akár még sütemények is készülhetnek benne. Minden bizonnyal karácsonykor is sokan ebben szeretnék elkészíteni majd a vacsorát, ám érdemes tudni, hogy egy klasszikus karácsonyi fogáshoz nem feltétlenül illik ez a sütő.

Az Airfryer sem minden ételhez alkalmas

Ahogyan arról a 168.hu is írt, bizonyos élelmiszerek nem készíthetőek el az Airfryerben, ezek közé tartozik például a rizs vagy a pattogatott kukorica. Néhány élelmiszer azonban nem azért nem alkalmas a forrólevegős sütésre, mert megéghet, vagy éppen az eszközben tehet kárt.

A hal az egyik leggyakrabban elkészített karácsonyi étel, így kézenfekvőnek tűnik, hogy szenteste is a forrólevegős sütőben készüljön el. Csakhogy a legfrissebb kutatások arra derítettek fényt, hogy a forrólevegős sütő használata növelheti egyes halfajtákban a koleszterin oxidációs folyamatait és az ehhez kapcsolódó káros anyagok (COP) szintjét. Mindez azért problémás, mert a COP-ok kapcsán korábban már kiderült, hogy emelik a daganatos, illetve a szív- és érrendszerhez köthető betegségek kockázatát.

A fehér húsú halak egyes fajtáit azért sem feltétlenül érdemes az Airfryerben megsütni, mert pillanatok alatt megéghetnek. A hal nem maradhat nyers, de nem könnyű eltalálni a megfelelő sütési időt. A túlsütés miatt rágóssá válhat, és ez tönkreteheti az ünnepi vacsorát is. Ezen kívül a halak esetében azzal is számolni kell, hogy típustól függően széteshetnek, elveszíthetik az állagukat, pépessé válhatnak, és ez szintén nagyon kellemetlen, különösen az ünnepek alatt. Mindez nem azt jelenti, hogy halat egyáltalán nem lehet elkészíteni az Airfryerben, de érdemes tájékozódni mind a készülék, mind az adott halfajta tulajdonságairól, mielőtt bekerülne a vacsora a forrólevegős sütőbe.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!