A csokoládé ára nem áll meg, hamarosan olyan magasságokba elérhet, hogy valódi luxussá válhat.
Július 1-től szigorodik a nem lakossági rezsiszámlák kezelése: innentől csak e-számlát fogadhatnak el az energia- és gázszolgáltatók.
Július 1-jétől új szigorítás lép életbe a NAV-nál, amely jelentősen megnöveli a hibás számlák miatti elutasítások és bírságok kockázatát.
Még a Balaton sekély vizű déli partja is lehet veszélyes.
A nyár alatt folytatódik a 4-es 6-os villamos felújítása, ezúttal ezúttal a Szent István körúti, a Tátra utca és a Jászai Mari tér közötti vágányok újulnak meg a BKV beruházásában.
2013. március 14., 04:45
Szerdai közleményében Darák Péter, a Kúria elnöke leszögezte, hogy a bíróságok az Alaptörvény értelmében függetlenek, csak a törvénynek vannak alárendelve, és a külső vélemények, reagálások az ítélkezést nem befolyásolják. Jellemző, hogy Handó Tünde, Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, akinek elsőrendű szakmai és lelkiismereti feladata lenne a bírói függetlenség védelme, nem szólalt meg az ügyben.
2013. március 13., 21:18
Az államfő aláírja a Magyarország alaptörvényének negyedik módosítására vonatkozó törvényt. Áder János ezt az M1 Híradójában jelentette be csütörtök este.
2013. március 13., 19:03
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete jövő héten tervezte elindítani „gördülő” sztrájkját: az ország különböző pontján lévő iskolák egymás után kapcsolódnának be a tiltakozó akciókba. Egyebek mellett követelik az iskolák államosításának megszüntetését, a tanárok béremelését, a pedagógusok életpályamodelljét. Ám úgy tűnik, az Emberi Erőforrás Minisztériuma talált megoldást arra, miként akadályozza meg a sztrájk kezdetét, amelyet bizonytalan határidőre elhalasztottak. A PDSZ elnöke a 168ora.hunak azt is elmondta: több tagjukat megfenyegették. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2013. március 13., 15:50
Feljelentést tesz a Fidesz ismeretlen tettesek ellen a budapesti, Lendvay utcai pártszékház udvarának múlt heti elfoglalásakor történtek miatt.
2013. március 13., 13:30
Milyen Magyarországot akarunk? Harminc értelmiségi válaszol a 168 Óra körkérdésére, köztük művészek, színháziak, filmesek, koreográfusok, írók, tudósok, közgazdászok, de pedagógus és jogász is. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
2013. március 13., 13:15
A New York Times oldalán Paul Krugman blogjában Kim Lane Scheppele részletesen válaszol azokra a magyar hivatalos megnyilatkozásokra, miszerint az alkotmánymódosítás körüli lárma teljesen felesleges, hiszen csupán technikai kiigazításokról van szó.
2013. március 13., 12:52
A magyarországi tehetséggondozásról szól a A 168 Óra élő rádióműsora a Szerda 11 március 13-i műsora. Egyebek között arra keressük a választ, jól sáfárkodunk-e zsenijeinkkel, a tehetség biztosan utat tör-e magának? Véleményüket, kérdéseiket elküldhetik e-mailben (online@168ora.hu), megírhatják a 168 Óra Online Fórumán, illetve a 168 Óra Facebook-oldalán.
2013. március 13., 11:42
Arra kéri az Amnesty International (AI) a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a Magyarország alaptörvényének negyedik módosítására vonatkozó törvényt, mert az álláspontjuk szerint korlátozhatja az alapvető emberi jogokat.
2013. március 13., 09:39
A Reuters arról ír, hogy a magyar alkotmánymódosítás nyílt kihívás az EU-val szemben, Brüsszel számára ugyanakkor kellemetlen hír, hogy nemigen tudja gyorsan megfékezni Magyarországot. Tisztségviselők arra figyelmeztetnek, hogy ha ellenőrzés nélkül hagynak kelet-európai tagállamokat, azok alááshatják azokat az értékeket, amelyek idáig összetartották az uniót.
2013. március 13., 05:36
Szocialista és liberális európai parlamenti (EP-) képviselők az EP strasbourgi plenáris ülésén is felvetették kedden a magyar alaptörvény-módosítás kérdését, de a témát végül – az MTI értesülése szerint Martin Schulz szocialista párti EP-elnök döntése nyomán – ezúttal nem vették fel a hivatalos napirendi pontok közé.
2013. március 12., 20:31
Többnyire erősen felhős lesz az ég, mérsékelt lesz a légmozgás.
2013. március 12., 19:24
Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 60. évében elhunyt Udvarhelyi Szabolcs, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), korábban a Magyar Rádió vezető szerkesztője.
2013. március 12., 18:05
Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Brüsszelbe utazik a kétnapos európai uniós csúcstalálkozóra, ezért nem vesz részt a pénteki, március 15-i budapesti díszünnepségen. A Múzeumkertben így vagy Áder János köztársasági elnök, vagy Kövér László házelnök mond majd beszédet – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-vel.
2013. március 12., 16:25
Szemfényvesztő osztogatásnak nevezte kedden Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti (EP-)képviselő a magyar kormány által bevezetett tízszázalékos rezsicsökkentést az EP strasbourgi plenáris ülésén az „Energiagazdag jövő” címmel rendezett vitában.
2013. március 12., 12:24
Többhetes vizsgálat eredményeként több tíz tonna hamis sajtot vontak ki a forgalomból az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szakemberei – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
2013. március 12., 11:43
Sok európai ország nem engedi, hogy bírák vizsgálják felül a jogszabályokat, nálunk sem nyílna meg a föld, ha holnap a jogalkotó megszüntetné a testületet – fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 reggeli műsorában. Az államfő szerepéről szólva azt mondta: Áder Jánosnak nincs más lehetősége, mint aláírni a módosítást, azt nem küldheti vissza az AB-nek.
2013. március 12., 11:18
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez beérkezett adatok szerint 164 pénzügyi szervezetből 154 áthárította ügyfeleire a csekkadóként ismert tranzakciós illetéket, vagyis a jogszabályok adta lehetőségekkel élve összefüggő díjmódosítást hajtott végre valamely termékén – ahogyan azt szakemberek már az illeték bevezetésekor megjósolták. Ez derült ki a PSZÁF-nak a parlament fogyasztóvédelmi bizottsága számára készített háttéranyagából.