Hamis élelmiszer került a boltokba – nem az, aminek látszik
Többhetes vizsgálat eredményeként több tíz tonna hamis sajtot vontak ki a forgalomból az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szakemberei – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
A Nébih laboratóriuma lengyel eredetű sajtokban mutatta ki növényi zsír jelenlétét, a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának szakemberei intézkedtek a termékeknek a lengyel forgalmazóhoz történő visszaszállításáról.
A Pest megyei szakemberek – közérdekű bejelentés kivizsgálásakor – februárban vettek első alkalommal mintát sajtnak nem nevezhető, lengyel származású termékből. További mintavételek más lengyel üzemekből származó sajtok esetében is megállapították, hogy azokat zömében növényi zsír felhasználásával készítették – írja az MTI.
A lengyel gyártó üzemekből származó többféle hamisított sajt (trappista, nagy lyukú és edami sajt) 2-3 kilogrammos tömbökben került kereskedelmi forgalomba, több magyarországi vállalkozás közreműködésével. A fogyasztók kis kiszerelésben is találkozhattak a termékekkel, amennyiben – a kereskedelmi előrecsomagolás végzésére jogosult üzletek – azt helyben darabolták és csomagolták.
Az első magyarországi forgalomba hozó vállalkozás – a Ben Holding Zrt. – valószínűsíthetően mintegy 40 tonna terméket hozott be az országba, és ezért több tízmillió forint bírságra számíthat.