Sztrájkol a Louvre személyzete, elegük van a turistákból
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
A világ legismertebb múzeuma hétfő reggel váratlanul zárva tartott, aminek okáról sokáig semmilyen hivatalos tájékoztatás nem érkezett. A Louvre munkatársai, köztük galériaőrök, jegykezelők és biztonsági dolgozók, egy belső megbeszélés során döntöttek úgy, hogy nem veszik fel a munkát. Döntésüket a túltelítettséggel, a munkaerőhiánnyal és az elviselhetetlen munkakörülményekkel indokolták – írja a CNN.
Louvre a határon túl
A Louvre évek óta az egyik leglátogatottabb múzeum a világon: 2023-ban 8,7 millió látogatót fogadott, miközben az épület infrastruktúrája nagyjából ennek a felére készült. A Mona Lisa termébe naponta 20 ezer ember igyekszik bejutni, legtöbbször csak annyit látva a festményből, amennyit egy másik turista telefonjának képernyője megmutat.
A dolgozók szerint a mindennapi roham teljesen ellehetetleníti a munkájukat. Kevés a pihenőhely és a mosdó, a hőmérséklet pedig nyáron elviselhetetlen, amit tovább súlyosbít az ikonikus üvegpiramis hőfoknövelő hatása. A megbeszélésen egyes dolgozók úgy fogalmaztak: a látogatók kiszolgálása mára „fizikai túlélőversennyé” vált.
A Louvre elnöke is elismeri a problémát
Egy kiszivárgott feljegyzés szerint a Louvre elnöke, Laurence des Cars elismerte, hogy a múzeumban a hőmérséklet-ingadozás nemcsak a személyzetet, de a műtárgyakat is veszélyezteti. Ráadásul a látogatók számára alapvető szolgáltatások, mint a mosdók vagy a pihenőterek, messze elmaradnak a nemzetközi múzeumi normáktól.
Bár Emmanuel Macron elnök idén tavasszal bejelentette egy több évtizedes felújítási terv indulását, amely 700-800 millió eurós költségvetéssel oldaná meg az intézmény súlyos problémáit, a Louvre munkatársai szerint nincs ennyi idejük. Ők azonnali megoldásokat sürgetnek, nem pedig hosszú távú ígéreteket.
A sztrájk egyelőre nem tartós, de jól jelzi, hogy a Louvre már nem bírja a terhelést. A dolgozók szerint a múzeum presztízse nem állhat a mindennapi működés kárára, és ha nem történik gyors változás, újabb leállásokkal is számolni kell. A hétfői zárvatartás több ezer látogatót érintett, kérdés, legközelebb mikor kerül lakat az ajtóra.
(Fotó: Bruno DE HOGUES / ONLY FRANCE / Only France via AFP)