Az EP-ben is felvetették a magyar alaptörvény-módosítás kérdését

Szocialista és liberális európai parlamenti (EP-) képviselők az EP strasbourgi plenáris ülésén is felvetették kedden a magyar alaptörvény-módosítás kérdését, de a témát végül – az MTI értesülése szerint Martin Schulz szocialista párti EP-elnök döntése nyomán – ezúttal nem vették fel a hivatalos napirendi pontok közé.

2013. március 13., 05:36

Szocialista EP-képviselők papírtáblákon felkiáltójeleket mutattak fel a plenáris ülésen, ezzel kívánták felhívni a figyelmet az magyar alkotmánymódosítás ügyére.

Szájer József, a néppárti frakció alelnöke felszólalásában a kettős mérce alkalmazására mutatott rá. Mint megjegyezte, soha nem hallott olyat, hogy Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető szóvá tette volna, amikor Románia szocialista kormányzata megakadályozta az alkotmánybíróság döntésének kihirdetését. Szájer szerint a szocialista és a liberális EP-képviselők „vakok”, amikor emberi jogi jogsértéseket kellene észrevenniük liberálisok, illetve szocialisták kormányozta országokban.

A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány az Európa Tanács Velencei Bizottságának a véleményét kéri a negyedik alaptörvény-módosítással kapcsolatban.

Szájer felszólalását időnként bekiabálások kísérték, a végén azonban, amikor az egyes uniós tagországokkal szembeni előítéletesség ellen foglalt állást, nagy tapsot kapott.

Az MTI értesülése szerint a magyar alkotmánymódosítással kapcsolatos kérdéseket az EP áprilisi plenáris ülésén kívánják hivatalosan napirendre tűzni.