Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

2013. március 18., 05:38

Kövér László szerint az alaptörvény negyedik módosítása újabb ürügyet adott az Orbán-kormány elleni nemzetközi puccskísérletre, az ingerültséget azonban nem ez a „korábbiakhoz képest jelentéktelen változásokat hozó” alkotmánymódosítás, hanem a rezsicsökkentés váltotta ki.

2013. március 17., 19:01

Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére a Belügyminisztérium hétfő estére elkészíti a rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól szóló jelentését, s ezt a következő kormányülésen a kormány tudomására is hozzák – mondta Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap délután Budapesten, sajtótájékoztatón.

2013. március 17., 18:55

A Honvéd Vezérkar főnöke az MTI-nek azt mondta: a rendkívüli időjárási helyzet miatt a Magyar Honvédségnél csütörtök este országos készenlétet rendelt el. A jelenlegi törvények értelmében viszont a Magyar Honvédség nem felelőse, szervezője, vagy irányítója a katasztrófahelyzetek kezelésének, felszámolásának, csupán közreműködő szerepe van.

2013. március 17., 17:29

Harmincan vannak. Köztük művészek, színháziak, filmesek, koreográfusok, zenészek, írók, tudósok, közgazdászok, de pedagógus és jogász is. Különféle nemzedékek. Talán eltérő világnézetek is. De hazaféltők – mindahányan. „Mit kíván a magyar nemzet?” – ez volt a történelmi kérdés 1848-ban. A 168 Óra most fölidézi az egykori kérdést. Arra vártunk választ: „Milyen Magyarországot akarunk?”

2013. március 17., 17:01

A Der Standard vendégkommentár rovatában az Innsbrucki Egyetem egyik mesterképzős hallgatója ad közre állapotfelmérést az Orbán-kormány vitatott politikai lépéseiről „Veszély a magyar demokrácia számára” címmel.

2013. március 17., 14:22

Mákonyos álomnak, bosszútól vezérelt megoldásnak tartja az alaptörvény negyedik módosítását több alkotmánybíró. Az államfőnek néhány napja van arra, hogy döntsön: megvétózza-e, vagy aláírja a változtatást. Az egyik alkotmánybíró lapunknak azt mondja, rövidesen csomagol, és kiszáll. Állítólag nincs egyedül, ellenzéki politikusok próbálják visszatartani a távozni akarókat. A nyilatkozatstop ellenére több, névtelenséget kérő bírával is beszélt PUNGOR ANDRÁS.

2013. március 17., 09:30

Tűzoltók nyílt levelet intéztek a miniszterelnöknek és a belügyminiszternek még 2012. november 19-én, amelyben közölték: Dr. Bakondi Györgyöt, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság Főigazgatóját szakmailag és emberileg egyaránt alkalmatlannak tartják a tisztség betöltésére és a továbbiakban nem kívánunk együtt dolgozni, illetve nem kívánunk az alárendeltségébe tartozni. Úgy gondoljuk, a hókatasztrófa fényében érdemes felidézni a levelet.

2013. március 17., 04:45

A demokrácia leépítése – Orbán alatt Magyarország az EU pimasz kölyke lett. Ezzel a címmel elemzi a magyar helyzetet a Die Welt, amely azt is megkérdezi, hogy netán most már az ország putyinizálása folyik?

2013. március 16., 19:58

A közmédia csütörtökön azonnal reagált az országban kialakult katasztrófahelyzetre – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szombaton az MTI-vel, válaszul az MSZP elnökének szavaira.

2013. március 16., 19:30

Délután öt órára mindkét sávon, mindkét irányban helyreállt a forgalom az M1-es autópályán. A forgalmat szakaszosan engedik rá a pályára – közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának országos iparbiztonsági főfelügyelője az autópálya bábolnai lehajtójánál tartott sajtótájékoztatóján szombaton.

2013. március 16., 18:33

Az ellenzék szerint a szemérmetlen sikerkommunikáció mögé búvó, két napig bénult kormány példát vehetne állampolgárairól – ahelyett, hogy őket hibáztatja. A kormány megbukott a rendkívüli hóhelyzet kezelésében, az idei március 15. a polgári önsegítés és szolidaritás ünnepe lett.

2013. március 16., 18:03

Útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra, a buszok és a villamosok közlekedésében pedig változásokra kell számítani vasárnap a Kálvin térre hirdetett demonstráció miatt – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

2013. március 16., 16:38

„Mindenki biztonságban van, az utolsó embert is kihoztuk az utolsó hóakadály mögül is” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök péntek este. A pestmegyei-hirhatar.hu azonban úgy tudja, Kiss Tibor kamionsofőr csütörtök óta vesztegel az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 72-es kilométernél található grédicsi parkolóban.

2013. március 16., 16:19

Harminc értelmiségi – 1990-ből. A rendszerváltás tavaszának kiemelt mondatai a 168 Óra rádióműsorból és lapunk második évfolyamából. Különféle világnézetek, eltérő megközelítések, de közös cél: a demokratikus Magyarország megteremtése. Emlékeztetőnek szánjuk. A miniszterelnök ugyanis kitörölte az emlékezetéből az 1990-es rendszerváltást és az alkotmányos demokráciát. Az idézetgyűjtemény memóriapróba az olvasónak, történelmi lecke „a fiúknak”, akik belemámorosodva a hatalomba, elfeledkeztek az Ady-vers legfontosabb soráról: „Ez az ország mindnyájunké.”