A Covid genetikai elemzései új perspektívákat nyitnak az oltottak járványhoz való viszonyában, és világosan mutatják, hogy a tudatos viselkedés valóban befolyásolhatja a járvány lefolyását.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón elárulta, hogy mikor kezdi el postázni a magyar állam a nyugdíj kiegészítésnek szánt élelmiszer-utalványokat.
Senki nem jön majd rá, hogy a rendőrség autóiról van szó.
Már csak néhány hét van hátra a Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíj jelentkezési határidejéig.
Itt a strandszezon, mutatjuk, mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál.
2013. március 11., 13:25
- Diktátor vagy! – kiabálta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki a napirend előtt kért szót a Parlamentben.
2013. március 11., 13:12
A Terrorelhárítási Központ (TEK) biztonsági intézkedésként lezáratta a Sándor-palota előtti Szent György teret. Civilek hétfő estére a téren álló Köztársasági Elnöki Hivatal épülete elé szerveztek demonstrációt, hogy Áder János köztársasági elnököt arra kérjék, ne írja alá az – Országgyűlés által addig várhatóan elfogadott – alaptörvény negyedik módosítását.
2013. március 11., 13:00
A Hallgatói Hálózat egyetértését és támogatását fejezi ki a jövőjükért kiálló középiskolások felé. Bármit is mondanak majd a kormánypártok és a hozzájuk közel álló médiumok, a Parlament előtti megmozdulás célja nem a képviselők szabad mozgásának korlátozása, hanem a köz- és felsőoktatás válságának ismételt megjelenítése a nyilvánosság előtt, áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
2013. március 11., 12:11
Néhány, az alaptörvény módosítása ellen tüntető fiatal jelent meg hétfőn délelőtt a Parlament északi és déli főbejáratánál.
2013. március 11., 11:58
Az ombudsman szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) utólag nem nyilváníthatja semmisnek egy várandós nő munkaviszonyát csak azért, mert a terhessége alatt állt munkába – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-vel.
2013. március 11., 11:48
Több mint száz éve foglalkoznak mozgássérültekkel a Mozgásjavító Általános Iskola és Szakközépiskola épületében, amelyet 3,5 milliárd forintból korszerűsítettek nemrég. De a Fővárosi Önkormányzat most úgy találta: alkalmatlan a hely kerekes székes középiskolás diákok tanítására.
2013. március 11., 11:04
Eldöntött kérdésnek tartja és egységesen támogatja a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója az alaptörvény negyedik módosítását – derült ki a képviselőcsoport hétfői ülése után tett nyilatkozatokból.
2013. március 11., 09:24
A magyarországi alkotmánymódosítással foglalkozik minden vezető napilap Európa-szerte, sőt az Egyesült Államokban is hírt adnak róla. A cikkek beszámolnak arról, hogy aggódnak az Európai Unióban, hiszen a magyar kormány minden előzetes figyelmeztetés ellenére ma megszavazza az alaptörvény legújabb módosítását, ezzel biztosítva, hogy a kormány menjen tovább a maga útján, függetlenül attól, hogy ki mit mond. Az uniónak most el kell döntenie, akcióba lép-e, véli több lap is.
2013. március 11., 07:19
Mielőtt a kapu bezárulna, és gyakorlatilag visszavonhatatlanul rögzülne az eredeti alaptörvénynek ellentmondó állapot, egy lehetőség maradt, a köztársasági elnök vétója. A köztársasági elnök olyan döntés előtt áll, amelyben értelmeznie kell hivatalát és a hivatását: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködést – vélekedik Sólyom László volt államfő a hétfői alkotmánymódosítás kapcsán megfogalmazott írásában, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2013. március 10., 18:20
Megint balhé volt az Fradi-Újpest meccs előtt. Kkora délután, a IV. kerületi Bocskai utcában a szurkolók közül egy férfi égő petárdát dobott a földre, ezért a rendezvényt biztosító rendőrök kiemelték őt a tömegből. Ezt követően a körülöttük tartózkodó szurkolók közül mintegy 10-15-en rátámadtak a 200 fős rendőrsorfalra. A rendőrök rövid idő alatt helyreállították a közrendet – mondta Kovács Viktória szóvivő.
2013. március 10., 13:59
A vidék kedvenc étterme díjat kapta az encsi Anyukám Mondta étterem az idei Dining Guide gálán. Encset lassan az egész ország megismeri, oda akkor is érdemes elmenni, ha amúgy semmi dolgunk azon a vidéken. Itt készítik az ország egyik legjobb pizzáját, de az étlapon sok más, új és hagyományos, olasz és magyaros fogást találunk, no meg vidám személyzetet, otthonos fogadtatást. Mindezt a Dudás testvérek irányítják, akik, ha kell, a konyhában tevékenykednek, ha kell, pincérnek állnak. Mellette állandóan helyi termékek után kutatnak, és tervezik, hogy majd egyszer saját pékségük és cukrászatuk is lesz.
2013. március 10., 09:29
Az ORF, az Osztrák Rádió és Televízió budapesti tudósítóját szinte kezdettől persona non gratának tekintette az Orbán-kormány. Nem hívták sajtótájékoztatókra. Hiába kért interjúkat, nem kapott. Nemrég pedig a bécsi magyar nagykövet feljelentette az ORF-nél: az újságíró elfogultságát annak magán e-mailjeivel igyekezett bizonyítani. Az osztrák köztévé vezetése visszautasította a vádakat, s meghosszabbította munkatársának megbízatását. Ernst Gelegs egyébként 2000-től vezeti az ORF itteni irodáját. SZELESTEY LAJOS interjúja.