A HaHa támogatja a Parlament elég vonuló középiskolásokat

A Hallgatói Hálózat egyetértését és támogatását fejezi ki a jövőjükért kiálló középiskolások felé. Bármit is mondanak majd a kormánypártok és a hozzájuk közel álló médiumok, a Parlament előtti megmozdulás célja nem a képviselők szabad mozgásának korlátozása, hanem a köz- és felsőoktatás válságának ismételt megjelenítése a nyilvánosság előtt, áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

2013. március 11., 13:00

A közlemény szerint: „a középiskolások által választott eszköz nem is lehetne kifejezőbb: a törvények előterjesztőinek és megszavazóinak igenis ki kell szállniuk járműveikből, és szembe kell nézniük azokkal, akiknek jelenét és jövőjét teszik éppen tönkre; középiskolás éveiket az ész nélküli államosítással és a tananyag központi meghatározásával, egyetemi tanulmányaikat többek között a Parlament előtt heverő negyedik alkotmánymódosítással, a hallgatói szerződés és az autonómia elvételének bebetonozásával, a brutális forráskivonásokkal lehetetlenítik el. A Hallgatói Hálózat továbbra is a középiskolásokkal együtt harcol a köz- és felsőoktatás átfogó reformjáért.”

Több középiskolást már előállítottak a rendőrök. A Hallgatói Önkormányzat arra kéri szimpatizánsait, minél hamarabb jöjjenek a Kossuth térre, és köszönjék meg a bátor kiállást a fiataloknak.

A szervezet este 8-ra vár mindenkit a Sándor-palota elé, a negyedik alkotmánymódosítás ellen szervezett tüntetésre.