Vásárhelyi Mária: Adnak is meg nem is
Bizonyára komoly intézetek fárasztó háttérmunkájának eredménye, hogy a kormánynak ismét sikerült a szavazatvásárlás olyan olcsó és fortélyos módját kieszelnie, amelynek eredményeképpen a legkisebb költségvetési ráfordítással lehet a legnagyobb politikai hasznot bezsebelni. Egy héttel az önkormányzati választási kampány kezdete előtt jelentették be, hogy a nyugdíjasok egységesen kilencezer forintos áram- és gázvásárlási utalványt kapnak ajándékba, hogy ők is részesüljenek „az ország kiemelkedően jó gazdasági teljesítményének eredményeiből”.
Hogy kilencezer forint sok vagy kevés, az természetesen az egyéni helyzet függvénye. Azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek havi járandósága nem éri el az ötvenezer forintot, ez rengeteg pénz. És ők sincsenek kevesen, összesen 46 ezren. De jelentős összeg, havi járandóságának tíz százaléka ez annak a több mint félmillió idős embernek is, akinek százezer forint alatt van a nyugdíjuk, és bizonyára számít annak az 1 183 837 idősnek is, akinek a Nyugdíjfolyósító havonta kétszázezer forintnál kevesebbet utal. Annak a szerencsés 12 százaléknak, akik havonta több százezer forint nyugdíjat vesznek fel, vélhetően nem tétel a kilencezer forint.
Ha a kormány valóban segíteni szeretett volna az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő idős embereken, akkor nem egyszeri alamizsnát tolt volna nekik néhány héttel a választások előtt, hanem olyan lépéseket tenne, amelyek megakadályozzák teljes leszakadásukat, elszegényedésüket. Mert nyilvánvaló, hogy az elkövetkező évek egyik legfeszítőbb társadalmi problémája a nyugdíjasok széles körének elnyomorodása lesz. Hiszen miközben a jövedelmek az elmúlt években több mint tíz százalékkal emelkedtek évente, a nyugdíjak növekedése ennek alig ötöde volt. Ma az aktívak körében a nettó átlagjövedelem 239 ezer, ugyanakkor az átlagnyugdíj 130 ezer forint.
És az olló a következő öt évben tovább nyílik. A kormány előrejelzése szerint 2023-ra a nettó átlagbér 286 ezer, az átlagnyugdíj pedig 150 ezer forint lesz. Mindemellett a nyugdíjasok között is egyre nagyobb lesz a jövedelmi szakadék. Sokan lesznek, akik továbbra is néhány tízezer forintból fognak nyomorogni, de növekszik azok száma is, akiknek a nyugdíja meghaladja majd az egymillió forintot. Az egyre ordítóbb igazságtalanságra pedig nyilvánvalóan nem gyógyír semmiféle egyszeri támogatás.
Azok azonban, akiknek a napi betevő megvásárlása is gyakran problémát jelent, nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy ne örüljenek minden ajándék forintnak. Pedig nyilvánvaló, hogy rajtuk, akik a nyugdíjasok kétharmadát jelentik, csak az segítene, ha átfogó nyugdíjrendezés eredményeként legalább a minimálbér szintjére emelnék fel a járandóságukat. De segíthetne a kormány a nyugdíjasokon úgy is, hogy akár 30 százalékkal csökkenti a rezsijüket, hiszen a gázárak manapság korábban soha nem látott mélységben vannak. Csakhogy a „rezsicsökkentésből” korábban hatalmas politikai hasznot besöprő kormánypártok fontosabbnak tartják, hogy a viszonteladásból eddig is busás hasznot húzó csókosaik seperjenek be további százmilliárdokat, mint hogy könnyítsenek valamit a nyugdíjasok terhein.
Mindemellett még ezt a könyöradományt is úgy találták ki, hogy legjobb eséllyel a kormánypártok feltételezhető támogatói jussanak hozzá. Közismert, hogy az elmúlt években a Fidesz szavazóbázisa jelentősen átstrukturálódott, és legszilárdabb támogatói a kistelepüléseken élő idősebb emberek köréből kerülnek ki. Ők azok, akik többnyire egész nap otthon vagy a ház körül tesznek-vesznek, és akik közüzemi számláikat a postán, csekken fizetik be. A nagyobb városokban élő, középosztálybeli nyugdíjasok, akik körében sokkal kevésbé népszerűek a kormánypártok, kevesebbet tartózkodnak otthon, és pénzügyeiket többnyire folyószámlán, átutalással intézik.
Ők azok, akik számára annyi akadályt építettek az utalvány beváltásáig vezető úton, hogy nem elhanyagolható részük feltételezhetően vagy el sem indul az akadályversenyen, vagy útközben feladja. A városi középosztályhoz tartozó nyugdíjasok közül kevesen lesznek, akik naphosszat otthon ülnek majd az utalványra várva, márpedig a postás az egyébként szokásostól eltérően csak egyszer próbálja kézbesíteni a küldeményt. Ha pedig a nyugdíjas elszalasztja az egyszeri alkalmat, akkor már az Államkincstárhoz kell fordulnia, és levélben kérnie az újbóli kézbesítést. És ha sikeresen átjut ezeken az akadályokon, akkor, ha eddig folyószámlájáról egyenlítette ki rezsiszámláját, órákat ülhet a szolgáltatók ügyfélszolgálatán, hogy hozzájusson a kormány ajándékához.
Hogy közülük hányan gondolják majd úgy, hogy a néhány száz forintos órabérért érdemes harcba szállniuk, az kérdés. Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy a legszegényebbek nem mondhatnak le a szűkkeblű és megalázó ajándékról. Persze ők is tudják, hogy, mint az elmúlt években mindig, úgy most is a szavazataikat akarják megvásárolni, de ők csak az alig fűtött lakásokban elgémberedett ujjak és a leghidegebb hónapokban egy-két fokkal melegebbre fűthető kályha között választhatnak.
