06:50 - 09:00

JÖN: KeljfelJancsi

Fiala János műsora

Szent-Iványi István: Trump letiltása: nyerhet-e a szólásszabadság?

A gyakorlat azt mutatja, hogy a felhasználó  a szolgáltató önkényének ki van szolgáltatva és ezekben az esetekben gyakran sérülnek a szólászabadsághoz fűződő alkotmányos jogok. Nem csak és nem is elsősorban Trump elnökről van szó, hanem nagyon sok névtelen, ismeretlen felhasználó alkotmányos jogairól.

2021. január 23., 17:37

Szerző:

A közösségi média megjelenését korábban sokan a véleményszabadság garantálójaként, a korlátlan és korlátozatlan véleménynyilvánítás agórájaként, a demokratizált nyilvánosság  diadalaként ünnepelték. Aztán változtak az időkn és ma az uralkodó vélemény  inkább a demokráciára leselkedő veszélynek, a tömegmanipuláció eszközének, a „fake news” szuperterjesztőjének tartja. A demokrácia megmentőjéből rövid idő alatt a demokrácia sírásója lett. Egyik hiedelem sem igaz, de mind a kettőben van valamennyi igazság.

Donald Trump elnök letiltása a közösségi média platformjairól nagyon jó szolgálatot tett az ügynek azzal, hogy ráirányította a közvélemény figyelmét azokra a problémákra, amelyekkel tisztában voltunk, de a megoldásukat eddig senki nem tartotta sürgetőnek. A tény, hogy az Egyesült Államok még hivatalban lévő elnökének, akit szoktak a „világ legbefolyásosabb emberének” is nevezni (bár két héttel a ciklusának vége előtt ez már aligha mondható el róla) közösségi média fiókjait egyszerűen letiltották, ijesztően sokat árult el ezeknek a magántulajdonú cégeknek a hatalmáról és befolyásáról.

 

Sérült-e a szólásszabadság?

A rövid válasz: igen, de nem január 6-án. A döntésről szóló globális vitában sokan a szólásszabadság súlyos sérelmét látták, köztük olyanok is, akik egyébként egyáltalán nem számítottak Trump hívének. Akik így gondolkodnak, azok sem állítják, hogy a  szólásszabadság  korlátlan és abszolút, és még azzal is egyetértenek, hogy bizonyos helyzetekben a köz biztonsága érdekében kifejezetten korlátozandó. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság 1969-es ítélete a Brandenburg kontra Ohio perben jelöte ki az Alkotmány Első Kiegészítésének korlátozását jelentő határokat. Eszerint amennyiben fennáll az egyértelmű és  jelenlévő veszély (clear and present danger), és a megszólalásról bizonyítható, hogy  közvetlenül törvénytelen akcióhoz vezet vagy arra bíztat, akkor a szólásszabadság korlátozható és utólag a megszólaló büntethető is.

2021. január 6-án, az amerikai történelem egyik legszomorúbb napján (Obama) ez a veszély kétségtelenül fennállt. Bár a veszélyeztető szankcionálása első sorban az igazságügyi és rendvédelmi szervek feladata, de az állampolgároknak is jogában áll a veszély elhárítása érdekében fellépni, és ez a jog akár egy magánvállalatot is megillet. Ilyen szempontból nehéz vitatni a közösségi platformoknak a veszély fenyegető óráiban hozott döntését az elnök fiókjainak 12 illetve 24 órára szóló felfüggesztéséről. Már problematikusabb, de még mindig védhető lenne a döntés, hogy január 20-ig, Biden elnök beiktatásáig vagy az azt követő napokig függesztik fel a fiókokat. Ebben az időszakban már nem olyan egyértelmű, jelenlévő és közvetlen a veszély, mint volt január 6-án, de a kockázat kétségtelenül továbbra is magas.

Ám a Twitter nem elégedett meg ezzel, és az elnök magánfiókját (ennek 80 millió követője volt és ez volt Trump elnök fő kommunikációs csatornája) örökre (permanently) törölte. Ez volt az a döntés, amely a szólásszabadság híveit, Angela Merkel kancellártól Věra Jourová európai biztoson át Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőig joggal felháborította és megerősítette azt a szándékot, hogy egy régóta ismert, de elhanyagolt problémára mielőbb megoldást találjunk.

 

Mi a probléma?

Az alapprobléma úgy hangzik: meddig terjedhet egy magántulajdonú kvázi-monopólium joga törvényes felhatalmazás és garanciális szabályok nélkül a szólásszabadság korlátozására? Az eset rámutatott arra, hogy a terület szabályozatlansága nagyon súlyos problémákat vet fel, és az úgynevezett önszabályozás, amire hivatkozva ezek a platformok vitatják a törvényes szabályozás szükségességét, valójában ezen vállalatok önkényének ad tág teret, és adott esetben alkotmányos jogokat korlátoz a jogi korrekció lehetősége nélkül.

Ezek a platformok azt állítják, hogy nincs szükség külső szabályozásra, mert ők rendelkeznek egy kielégítő belső szabályzattal, azaz nincs itt semmi probléma, hiszen ők mindig a saját üzletszabályzatuk alapján járnak el és ezek az eljárások annak teljes egészében megfelelnek. Ezzel akaratlanul is egy súlyos problémára hívták fel a figyelmet.

 

Magánjogi szerződés és erőfölény

Látszólag az ügy jogilag rendezett: a felületszolgáltató és a felhasználó között egy magánjogi szerződés keletkezik akkor, amikor a felhasználó regisztrál és ezzel elfogadja a szolgáltató belső szabályzatát. Csakhogy ez az úgynevezett magánjogi szerződés nem két egyenrangú fél között köttetett meg, hanem egy kvázi-monopólium és egy magánszemély között, ahol a szolgáltató az erőfölényével visszaél és olyan feltételeket kényszerít a felhasználóra, amelyek lehetővé teszik garanciális szabályok nélkül a felhasználó alkotmányos jogainak korlátozását, például a szólásszabadság alkotmányos gyakorlását.

Nehogy azt higgyük, hogy ez csak kirívó esetekben fordul elő: naponta tízezrével törölnek posztokat, függesztenek fel fiókokat. Felteszem, hogy az esetek túlnyomó többségében indokoltan járnak el, de bizonyosan vannak nagy számban vitatható döntések is. Ha lennének ennek garanciális szabályai és biztosítanának jogorvoslati lehetőséget bírói úton, gyorsított eljárásban, akkor ez elfogadható gyakorlat lenne. Csakhogy erre nincs lehetőség. Panaszt lehet tenni annál szolgáltatónál, amely a döntést meghozta és reménykedni abban, hogy hátha meggondolja magát. A gyakorlat azt mutatja, hogy a felhasználó  a szolgáltató önkényének ki van szolgáltatva és ezekben az esetekben gyakran sérülnek a szólászabadsághoz fűződő alkotmányos jogok. Nem csak és nem is elsősorban Trump elnökről van szó, hanem nagyon sok névtelen, ismeretlen felhasználó alkotmányos jogairól.

 

Szerkesztőségi jogok

Amikor bizonyos posztokat vagy fiókokat törölnek, akkor szívesen hivatkoznak a szerkesztőségek gyakorlatára. Csakhogy ez is egy komoly csúsztatás. A szerkesztőségek működése apró részletekig törvények által szabályozott. A szerkesztőségek többek között jogi felelőséggel tartoznak a felületükön megjelenő tartalmakért. Ez érthetővé és jogossá teszi azt, hogy  az adott tartalom  közléséről diszkrecionális döntést hoznak. Ez az a jogi felelősség, amit a közösségi platformok egyáltalán nem vállalnak, és a médium természetéből adódóan nehezen is vállalhatnak. Naponta milliárdnyi bejegyzés (poszt, komment) születik, ezért valóban igazságtalan lenne ugyanazt a felelősséget elvárni tőlük mint a szerkesztőségektől.

Ha ők is a médiatörvény hatálya alá tartoznának, amit egyébként határozottan elutasítanak, akkor a monopóliumellenes szabályok is vonatkoznának rájuk. Ezek a platformok ugyanis kvázi-monopóliumként működnek: a saját szegmensükben monopol helyzetben vannak, nincs igazi vetélytársuk. Ezért ha a médiatörvény vonatkozna rájuk, akkor fel kellene darabolni ezeket gigaplatformokat egymással versengő kisebb szolgáltatókra.

Ők azzal hárítják el a kvázi-monopóliumra vonatkozó érveket, hogy valójában nem tartalomszolgáltatók, hanem felületszolgáltatók, azaz nem valamilyen irányzatot, véleményt képviselnek, hanem az alkotmányosság keretein belül szabad teret biztosítanak minden álláspontnak, véleménynek, tehát ilyen értelemben pártatlan szereplői a közéletnek és a médiavilágnak, nem sértik a média szabadságának és kiegyensúlyozottságának az elvét. Azonban azzal, hogy gyakran beavatkoznak tiltásokkal és a véleményszabadságot indokolatlanul korlátozzák, eredeti missziójuk hitelét teszik kétségbevonhatóvá.

 

A Trump-ügy haszna

Sokáig nem csak a platformok tulajdonosai és menedzsmentje, de a felhasználók többsége is azt gondolta, hogy az önszabályozás elégséges vagy mindenképpen szerencsésebb minden külső törvényi szabályozásnál, mert abban benne rejlik az online tér szabadságának a korlátozása. A Trump-ügy elvitathatatlan érdeme, hogy ezt a kérdést előtérbe állította és most már egyre többen belátják, hogy a szabályozatlanság (értsd önszabályozás) több veszéllyel jár, mint a külső szabályozás, mert ellenőrizetlenül teret ad a magántulajdonú kvázi-monopóliumok önkényének és hatalmaskodásának.

A most éles megvilágításban felszínre került probléma megoldása tovább már aligha halasztható.  Ez a megoldás pedig  a garanciális elemeket tartalmazó törvényi szabályozás. Az Európai Bizottság – még az eset előtt – előkészített egy átfogó digitális törvénytervezetet, aminek a neve Digital Services Act. Ez valamennyi digitális szolgáltatásra, tehát nem csak az online platformokra vonatkozna. A javaslat  elsősorban a korábban megismert problémákat kívánja orvosolni: az adatvédelmi hiányosságokat, a személyiségi jogi visszaéléseket, a szellemi tulajdon védelmét, az adózási visszásságokat. Bár lehetne még finomítani a rendszeren, fontos előrelépést jelent a felhasználók jogainak védelmében is. Eleve a jelenleginél sokkal pontosabban szabályozza a szolgáltató jogait az egyes tartalmak eltávolítására vagy hozzáférhetetlenné tételére. Ha ezen szabályok betartásával az eltávolításra vagy hozzáférhetetlenné tételre sor kerül, akkor arról azonnal értesíteni kell az érintett felhasználót, méghozzá a felfüggesztés jogilag megalapozott indoklásával. Ezt követően egy háromlépcsős panaszkezelési mechanizmust ír elő. Az első egy a szolgáltató által felállítandó belső, transzparens, világos szabályokat követő panasz kivizsgálási rendszer. Ha ez nem vezet eredményre, akkor a tervezet szerint egy külső, de nem bírósági vitarendezési eljárást kell lefolytatni. Minden tagállam kinevez egy digitális szolgáltatási koordinátort, aki felállítja a független és pártatlan digitális vitarendezési testületet. Ez a panasz másod foka. Ha a felhasználó ennek a testületnek a döntésével sem ért egyet, akkor bírósághoz fordulhat és harmadfokon a bíróság ítélete dönt a panasz tárgyában. Ez a javaslat már ebben a formában is nagy előrelépést jelentene. Remélhetőleg a Trump-ügy felgyorsítja az európai döntéshozatalt és még ebben az évben elfogadják a vonatkozó rendeletet.

Az amerikai demokraták is beszélnek a közösségi média szükséges szabályozásáról. Ennek a pontos részletei nem ismertek, talán még nincsenek is meg. A közösségi platformok természetesen aggódnak az új szabályozás miatt. Egyes vélemények szerint a mostani határozott, mondhatni túlzó fellépésük mögött is ott lehetett az a bizonyítási szándék, hogy az önszabályozás jól működik, veszély esetén azonnal működésbe lép, tehát külső szabályozásra nincs igazán szükség. Talán még az is a fejükben volt, hogy ily módon megszerezhetik a demokraták jóindulatát.

Az viszont igaz, hogy az egyes demokraták részéről a szabályozás tartalmával kapcsolatban elhangzó nyilatkozatok némi aggodalomra adnak okot. Amikor a Communication Decency Act 230 paragrafusának kiszélesítéséről beszélnek, az a benyomás támad, mintha számukra az elsődleges célkitűzés most nem a szólásszabadság garanciális szabályainak a megteremtése, hanem a „fake news”, a félrevezetés és a manipuláció elleni fellépés lenne. Miközben ezek nagyon fontos és támogatandó célkitűzések, arra különösen vigyázni kell, nehogy a szólásszabadság legyen a kárvallotja ennek a küzdelemnek. Mert ha a szólásszabadság sérül, akkor válik a társadalom igazán védtelenné a káros tartalmakkal szemben.

 

Megjelent a 168 Óra hetilap 2021. január 21-i számában.

2021. június 8., 17:02

Nem tudom, van-e a magyar kormánypárti sajtónak szövetségi kapitánya. Ha lenne, biztos szólnék neki, hogy változtasson a taktikáján, mert a kormányhű sajtó-fiúk úgy megsértődtek, hogy olyan válogatott hülyeségeket beszélnek össze és vissza, hogy Isten ments, hogy ezek a pápa fülébe jussanak.

A minap egy szélső-jobboldalinak mondott publicista, aki valamiért kiszorult abból az orgánumból, ahol korábban hosszú cikksorozatban osztotta az eszét – teszem hozzá nem is eredménytelenül –, olyan jobboldali, meghatározó politikai személyiségeket szólt meg média-megnyilvánulásaik kapcsán, amire az elmúlt időben nem volt példa. 

Én nem ismerek olyan magyar politikus-feleséget, aki pironkodott volna magyar politikus-férje verbális tevékenysége okán, csak lojálisat, aki a megmagyarázhatatlant is kimagyarázta. Fiala János írása.