Kormányinfo: Két és félszeresére nőhet az áram és a gáz ára

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtökön Kormányinfót tartottak.

2025. május 8., 12:16

Szerző:

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő számos témára kitértek a csütörtöki Kormányinfón, többek között a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételre is.

Gulyás Gergely szerint lepkefing a Magyar Péter által közzétett felvétel

Amint arról beszámoltunk, csütörtökön reggel Magyar Péter közzétette az általa csak az „Orbán-kormány őszödi beszédeként” emlegetett felvételt. A közösségi oldalán közzétett hangfelvételen a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról beszél, hogy szakítanak a jelenlegi béketevékenységeikkel, és egy ütőképes hadsereget hoznak létre.

Gulyás Gergely a Magyar Péter által közzétett hangfelvétellel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az ügynek nincs valódi jelentősége. Szerinte a felvételről tudósító balliberális újságírók nehéz helyzetben vannak, mert komolyságot kellene sugározniuk egy „lepkefing” ügy kapcsán, ami – Gulyás szavaival élve – nem más, mint egy felfújt semmiség.

A miniszter szerint a felvételen hallottak teljesen természetesek: a miniszter csupán azt fogalmazta meg, hogy a honvédség feladata az ország védelme, különösen egy háborús fenyegetettséggel teli időszakban. Gulyás szerint ez egy alapvető elv minden országban. Hozzátette: „Ha békét akarsz, készülj a háborúra” – e mondás szellemében kell a hadseregnek működnie.

Gulyás emlékeztetett arra is, hogy Orbán Viktor már az orosz–ukrán háború kitörése előtt szorgalmazta egy közös európai haderő létrehozását és a haderőfejlesztés szükségességét, tehát a mostani kormányzati álláspont nem új keletű, hanem egy hosszabb távú stratégia része.

Két és félszeresére nőhet az áram és a gáz ára

Gulyás Gergely a Kormányinfón kijelentette, hogy a kormány hosszú ülést tartott, melynek középpontjában Ukrajna és az Európai Bizottság politikája állt. Szerinte az Európai Unióban, különösen az Európai Parlamentben és a Bizottságban kedvezőtlen folyamatok zajlanak. Az Európai Néppárt – amelyhez a Tisza Párt is tartozik – „kritikátlanul és feltétel nélkül” támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, gyorsított eljárásban. Emellett hangsúlyt kap a fegyverszállítás és az orosz energiahordozókról való leválás is.

A miniszter úgy véli, ha a jelenlegi árak mellett kellene kiváltani az orosz olajat és gázt, az Magyarország számára 1,5–2 milliárd eurós többletkiadást jelentene, ami veszélybe sodorná a rezsivédelem finanszírozhatóságát. Az áram és a gáz ára így akár két-két és félszeresére is nőhetne. Gulyás szerint az Európai Bizottság Ukrajna csatlakozásának költségeit főként Közép-Európára, különösen Magyarországra és Szlovákiára terhelné.

Magyarország jelenleg is keres és talál szövetségeseket az EU-n belül, és az amerikai elnökválasztás óta érzékelhető egy elmozdulás a béke és a gazdasági kapcsolatok normalizálása felé. Gulyás szerint a bizottság javaslatai szándékosan ártanak a régiónak, a diverzifikáció pedig nem azt jelenti, hogy egyik energiafüggőségből egy másikba sodródunk – Magyarország fizikai ellátása más forrásból jelenleg nehezen biztosítható.

A kormányülésen a gazdasági helyzet és az infláció is terítékre került. Gulyás Gergely szerint az élelmiszerekre bevezetett árrésstop bevált, ezért most kiterjesztik azt a háztartási és piperecikkekre is. A döntés értelmében a drogérialáncoknál mintegy ezer terméknél maximum 15%-os árrést engedélyeznek, mivel a kormány szerint nem elfogadható a kereskedelmi láncok túlzott profitja a háborús helyzet idején.

A jövő évi költségvetés kapcsán Gulyás kiemelte: annak középpontjában nem Ukrajna, hanem a magyar családok állnak. Ennek keretében 4800 milliárd forintnyi forrást szánnak a családok támogatására, ebből 800 milliárdot rezsicsökkentésre. A legnagyobb tétel a nyugdíjkiadás, amely az emelésekkel, nyugdíjprémiummal és a 13. havi nyugdíjjal együtt 7700 milliárd forintot tesz ki.

A miniszter hangsúlyozta: a nehéz évek ellenére a kormány jövőre is kiegyensúlyozott költségvetést tervez, amely elsősorban a családokra és a gazdaság megerősítésére fókuszál.

Gulyás Gergely az árrésstop bővítéséről elmondta, akár 30 % körüli is lehet átlagosan az árrés, valahol alacsonyabb, valahol magasabb. Azzal számolnak, hogy a döntés 10 százalék feletti árcsökkenéssel járhat az érintett termékeknél.

Polt Péter jelöltsége is szóba került

Gulyás Gergely arról a sajtóhírről, hogy Polt Péter lehet az Alkotmánybíróság elnöke, leszögezte: a kormánynak alkotmánybíró-választással kapcsolatban nincs hatásköre. A választásban ugyanakkor van szerepe, mert országgyűlési képviselő. A frakció még a héten, lehet, hogy már ma bejelenti az alkotmánybíró-jelölteket. A legfőbb ügyész esetében pedig a köztársasági elnöké a jelölés joga.

Fel sem merült, hogy kilépjünk az Európai Unióból Gulyás Gergely szerint

Gulyás Gergely a Kormányinfón kijelentette, hogy a jelenlegi Európai Bizottság nem képviseli Közép-Európa érdekeit, és az európai célokat az ukrán érdekek mögé sorolja, amit a magyar kormány károsnak és hibásnak tart. Ugyanakkor világossá tette: Magyarország uniós tagsága soha nem volt kérdés, a kilépésről szóló híresztelések csupán álhírek vagy szándékos megtévesztések.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország célja egy jobban működő Európai Unió. Magyar Péter kapcsán Gulyás úgy fogalmazott, túlzott jelentőséget tulajdonítani a Tisza Párt vezetőjének nem érdemes. Emlékeztetett rá, hogy Magyar Péter korábban a mentelmi jog eltörlését hangoztatta, most viszont európai parlamenti képviselőként éppen arra hivatkozva bújik el a felelősség elől, hogy védve legyen köztörvényes bűncselekmények következményeitől.

A Tisza Párt Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatos álláspontjáról Gulyás elmondta: a párt szavazói támogatják a tagságot, a Tisza pedig az Európai Néppárt tagjaként egy olyan politikai családhoz tartozik, amely feltétlen támogatója Ukrajna uniós felvételének.

Újságírói kérdésre Gulyás Gergely elmondta, hogy az ingatlanpiacon nem lesz árréscsökkentés.

Gulyás Gergely az árrésstop kiterjesztéséről elárulta, az a cél, hogy az Árfigyelőbe bekerüljenek az iparcikkek is. Május 19-én lép hatályba a szabályozás, harminc termékkategóriára terjed ki, ezt hivatalosan is közzéteszik majd. Augusztus 31-ig vagy kilencven napig lesz érvényben, de lesz lehetőség a hosszabbításra. Vitályos Eszter átvette a szót, és megerősítette, hogy május 19-től augusztus 31-ig lesz érvényes a szabályozás.

A devizahiteleseket érintő európai bírósági ítéletről Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy jogalkotási kötelezettség nincs belőle, a bíróságok számára jelöli ki az ítélkezést. Abban az esetben, ha a banki tájékoztatás tisztességtelen volt, akkor a banknak kell a teljes kárt viselnie.

(Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP)