Szabó Brigitta: A lakástakarék, azaz a kiszolgáltatottság ügye
Egyik napról a másikra szüntette meg a kormány a lakástakarékok állami támogatását. A parlament 72 százalékos többséggel fogadta el a fideszes Bánki Erik törvénymódosítási javaslatát. A képviselő azzal indokolta a lépést, hogy szerinte az LTP-ket üzemeltető pénzintézetek egyrészt extra nyereségre tettek szert a konstrukció révén, másrészt nem jól gazdálkodtak a rájuk bízott pénzzel, mert ha úgy tettek volna, akkor nem is lett volna szükség az állami támogatásra, hanem anélkül is megélhettek volna. Ráadásul szerinte sokszor nem új lakások, hanem szaunák és medencék épültek a megtakarításokból.
Különben is, ott a csok, használják azt az emberek. Az legalább összhangban van a kormány demográfiai becsípődésével, miszerint a nők szüljenek minél több gyereket, hogy gyarapodhasson a nemzet.
Azt viszont figyelmen kívül hagyta, hogy az állami támogatást nem a bankok, hanem az állampolgárok kapták kvázi jutalomként azért, mert előre gondolkoztak, mert gondoskodtak magukról, illetve hogy a lakástakarékok által nyújtott kamat, plusz a költségvetési hozzájárulás négyéves időtávon nagyjából 10-12 százalékos hozamot biztosított az ügyfeleknek, akkorát, amekkorát jelenleg csak kevés biztonságos, vagyis kisebb kockázatú, nem spekulációs befektetésen érhetnek el. Hogy sok fiatalnak ez a pénz jelentette az elindulást az életben. Vagy sok szülőnek ez adta meg a lehetőséget, hogy a havonta maximum húszezer forintos befizetéssel hozzá tudjon majd járulni gyerekének lakásvásárlásához, hiteltörlesztéséhez.
De nem csak ez a baj.
Megint az történt, amit már megszoktunk a Fidesztől. Nem mérlegel, nem tekint át észérvek alapján semmit, hanem úthengerrel és dózerral takarít el mindent, ami csak az útjában áll.
Így mentek neki a civileknek, a CEU-nak, vagy éppen a kutatói hálózatoknak. Mert adódik a kézenfekvő kérdés, ha szerintük nem volt jó a termék, mert mondjuk túl magas volt az állami hozzájárulás mértéke, akkor miért nem módosították, miért nem csökkentették inkább.
Valószínűleg azért, mert mindent gyűlölnek, amiben nem érvényesül eléggé az állam túlhatalma, ami gondolkodásra készteti az embereket, ami öngondoskodás vagy olyan pénz, amely nem az oligarcha rendszerbe folyik közvetlenül. Tavaly 62 milliárd forint állami támogatást fizetett ki a költségvetés a lakástakarék pénztárak ügyfeleinek. A lakosság 13 százalékának, több mint egymillió embernek van ilyen szerződése. Csak összehasonlításképpen, a 3500 férőhelyes felcsúti ministadion, a Pancho Aréna bruttó 12 milliárd forintba került, az új Puskás Stadion bekerülési költsége pedig bruttó 140 milliárd forint körül van. A felcsúti kisvasút 5,7 kilométerére egymilliárd forint ment el, és gyakorlatilag üresen jár. És ha kell, meg is hosszabbítják a nyomvonalat.
Szóval, nehéz elhinni, hogy a pénzről van szó.
A pénzről akkor volt szó, amikor az Orbán-kormány elvette a 3200 milliárd forint értékű magánnyugdíjpénztári megtakarításokat a munkavállalóktól, és egyúttal az öngondoskodás egyik legstabilabb cölöpét ütötte ki alóluk.
Míg a világ fejlett államai komoly energiát fektetnek abba, hogy az állampolgáraikat megtanítsák, hogy előre kell gondolkozniuk, nem szabad mindenre a kormányzattól várniuk a megoldást, nálunk az a cél, hogy minél több kiszolgáltatott ember éljen az országban. A nincstelen, buta, szerencsétlen polgár ugyanis irányítható, befolyásolható, bármikor félretolható, és ha kell, újra elővehető.
Mi következik vajon? Betiltják az életbiztosításokat?
