Ónody-Molnár Dóra: Új év, régi módszerek
Demokratikusan megválasztott miniszterelnök vagyok – mondta Orbán Viktor azon a sajtótájékoztatón, amelyen hosszú idő után kegyeskedett személyesen válaszolni a nyilvánosságot képviselő újságíróknak. Talán ez volt az egyetlen kijelentés az egész performance alatt, amit még ő sem bírt ki nevetés nélkül.
Az ugyanis nyilvánvaló, hogy nem demokratikusan megválasztott miniszterelnök, hiszen az általa felépített rezsim nem biztosított egyenlő feltételeket az indulóknak a választási versenyben. Sportversenyen is lehet doppingszer használatával nyerni, de a győztest senki nem nevezi remek sportembernek és nagyszerű bajnoknak. Sokan sokféleképpen hívják ezt a jelenlegi rezsimet, mondják hibrid rendszernek, maffiaállamnak, választási autokráciának, a lényeg az, hogy nem demokrácia, s ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint maga a szóban forgó esemény különlegessége, hogy a miniszterelnöknek végre kérdéseket tehetnek fel újságírók. Ahol ez napokon át tartó hír, ott nincs demokrácia.
Azóta foglalkoztat az a kérdés, hogy helyes volt-e elmenni egyáltalán erre a sajtótájékoztatóra. Mert a független sajtó, amely az ellenzéki jelzővel ellentétben jobban kifejezi a magát mindenféle hatalomtól távolságot tartó újságírói éthoszt, bírálta az ellenzéki pártokat éppen eleget, hogy miért megy be olyan választás után a parlamentbe, amely nem biztosított tisztességes feltételeket. Továbbá miért ül biodíszletként abban az Országgyűlésben, ahol az ellenzéknek semmilyen jogosítványa nincs a kormányzati akarat korlátozására. Az elmúlt években folyamatosan korholta több publicista is az ellenzéki képviselőket, amiért asszisztálnak ahhoz, hogy Orbán demokráciásdit játszhasson a nagyvilág előtt.
A dilemma azonban most az újságírók oldalán jelentkezett, asszisztáljanak-e olyan színdarabhoz, amely két óra erejéig megidézi az amúgy nem létező demokratikus nyilvánosságot, ahol nem lehet visszakérdezni, ahol a „beszélgetés” menetét a kormánypárt oldaláról önkényesen moderálják, és ahol megtagadják a belépést egyes újságok képviselőitől. Utóbbit Kovács Zoltán hoppmester azzal magyarázta, hogy pártsajtót nem engednek be. Persze a kitiltott médiumok, például a Mérce vagy a Magyar Hang nem köthető párthoz, szemben a terem nagy részét elfoglaló, közvetlenül irányított propagandasajtóval.
Ugyanakkor az újságíró, ellentétben az ellenzéki képviselőkkel, nem a NER-től kapja a fizetését, többségük a teljes egzisztenciális bizonytalanságban vergődve, az olvasók szűkös adományainak köszönhetően tudja a munkáját végezni. E fontos különbségen kívül is sorakoznak amellett érvek, hogy részt kell venni olyan eseményen, ahol lehet Orbánt kérdezni. Az ilyen alkalmakkor ugyanis idézeteket lehet gyűjteni. Ahogy ez most is történt. Elmondta például, hogy ő „üzleti ügyekkel” nem foglalkozik, ezért a vejének és a cimborájának gazdagodására vonatkozó kérdést nem is kommentálja. Megtudtuk, hogy szerinte nem kompromittálja őt, ha az állammal üzletelő vállalkozók magánrepülőgépén utazgat. Kiderült, hogy még mindig balliberális médiatúlsúly van. Legalábbis ő ennek tudatában kezdi el a munkáját mindennap.
Lényegében annyit tudtunk meg ezen a rendezvényen, hogy a tüntetések ellenére sem érzi szükségét annak, hogy csökkentse a független sajtó felszámolásának sebességét és a kiválasztott kör által ellopott pénz mennyiségét. Sőt azt erősítette meg, hogy mindezt meghosszabbítja Bicskéig. Számára már nincs visszaút.
