Ekkor kapják meg a nyugdíjasok az élelmiszer-utalványokat

A nyugdíjasok év végéig válthatják be az élelmiszer-utalványokat.

2025. június 18., 13:03

Szerző:

Most már hivatalos: nyártól érkeznek a postások az állami élelmiszer-utalványokkal, amelyeket a kormány döntése alapján minden nyugdíjas kézhez kap. A bejelentés az Országgyűlésben hangzott el; a támogatás több mint kétmillió embert érint – írta meg az InfoStart.

Az utalványokra vonatkozó bejelentés azt követően hangzott el a parlamentben, hogy a DK-s Varju László napirend előtti felszólalása után reagált rá a kormány képviseletében Zsigó Róbert. A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára közölte: július 29-től indul a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványok kézbesítése, amelyet a Magyar Posta fog eljuttatni az érintettekhez.

A bejelentés szerint az utalványokat 2025. december 31-ig lehet majd beváltani. A támogatás a nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülőket is érinti, vagyis összesen mintegy 2,5 millió ember használhatja fel az utalványokat.

A nyugdíjasok erre költhetik az élelmiutalványokat

A kormány szerint a támogatás célja, hogy az idősek könnyebben boldoguljanak a mindennapjaikat érintő, emelkedő kiadásokkal. Mint kifejtették, a támogatás különösen az élelmiszerárak emelkedése miatt vált szükségessé. Ahogyan arról korábban a 168.hu is beszámolt, a kabinet az elmúlt hónapokban bevezette az árrésstopot is, amelyet később kibővítettek, így az élelmiszerek mellett már a háztartási cikkekre és drogériai termékekre is kiterjed. Zsigó Róbert ismertette:

„417 termék ára csökkent, átlagosan több mint 26 százalékkal. Olyan termékeké, amelyeket az idősek és a családok a leginkább vásárolnak.”

A politikus hozzátette: az élelmiszerek közül 875 termék ára csökkent a beavatkozás hatására, átlagosan 19,7 százalékkal.

Zsigó Róbert közlése szerint az utalványokat a Magyar Posta kézbesíti, július 29-től kezdődően. A támogatást postán, papíralapú formában kapják meg a nyugdíjasok, akik számos hazai élelmiszerüzletben és drogériában beválthatják majd a 30 ezer forint értékű kuponokat.

A kormányzat egyelőre nem közölt részletes listát az elfogadóhelyekről, de várhatóan a legnagyobb áruházláncok és országos drogériák csatlakoznak majd a programhoz.

A nyugdíjasok fogyasztói kosara továbbra is célkeresztben van, ám a kormány a támogatásról nem egyszeri juttatásként, sokkal inkább egy átfogó árleszorító stratégia egyik elemeként kommunikál. Az árrésstop és a célzott utalványok kiosztásával próbálják elérni, hogy az idősek ne maradjanak le az inflációval folytatott versenyben.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)