Mostantól korlátlan pénzzel lehet kampányolni, a Fidesz megszavazta

A Fidesz támogatásával az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely eltörli a választási kampányokra eddig érvényes költési plafont. A döntés lehetővé teszi, hogy már a következő választásokon is bármekkora összeggel szálljanak be a pártok a kampányidőszakba.

2025. június 18., 13:27

Szerző:

Még a nyári szünet előtt, sürgős eljárásban szavazta meg a kormánypárti többség azt a KDNP-s javaslatot, amely teljesen eltörli a választási kampányköltések felső határát. A Fidesz 133 igennel támogatták az indítványt, miközben az ellenzéki képviselők többsége nemmel szavazott – írja a Telex.

A Fidesz megnyitotta a pénzcsapot

A kampányköltési korlátot eredetileg maga a Fidesz vezette be még 2013-ban, azzal az indokkal, hogy biztosítsák a választás tisztaságát és az esélyegyenlőséget. Azóta az összeg évről évre nőtt, de továbbra is volt egy felső határ: 2022-ben például jelöltenként legfeljebb 5,91 millió forintot költhettek a pártok.

Mostantól azonban nincs semmiféle korlát, mindenki annyit költ, amennyit akar.

A javaslatot beterjesztő KDNP-s politikusok azzal indokolták a változtatást, hogy a korábbi szabályozás „elavult”, és az utóbbi években történt, szerintük vitatható kampányfinanszírozási ügyek, például az ellenzék külföldi támogatása, miatt már nem szolgálja a tisztességes versenyt. Civil szervezetek szerint azonban épp ellenkezőleg: a most elfogadott törvény tovább rontja az átláthatóságot és a versenyegyenlőséget.

Törvény helyett trükkök?

A Transparency International szerint a mostani változás inkább arra szolgál, hogy a Fidesz jogilag is megelőzze a kellemetlen kérdéseket. Ligeti Miklós jogi igazgató úgy fogalmazott:

most, hogy Magyar Péter megjelent a politikai porondon, a Fidesz már nem engedheti meg magának, hogy nyíltan áthágja a saját szabályait – ezért inkább eltörli őket.

A K-Monitor szerint a valódi cél az átláthatóság növelése lenne, de ehhez teljesen más eszközökre lenne szükség. A jelenlegi rendszerben ugyanis az Állami Számvevőszék csak a pártok által leadott dokumentumokat vizsgálja, miközben a valódi kampányköltségek nagy része a nyilvánosságon kívül mozog.

Nem kizárt, hogy ez a lépés csak a kezdet, ugyanis a szakértők arra számítanak, hogy a Fidesz további törvénymódosításokkal készülhet a 2026-os választásokra, még akkor is, ha jelenleg azt ígérték, hogy jövő tavaszig nem nyúlnak hozzá a választási szabályokhoz.

(Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP)