Ónody-Molnár Dóra: A pörkölt
A hétvégén körbejárta a sajtót egy kép, amelyen mosolygós asszonyok hatalmas vájdlingot cipelnek, benne a kötcsei találkozóra készített étellel. A kép sok mindent megmutat az ország tényleges helyzetéről. Az asszonyok 65 év körüliek, túlsúlyosak, megritkult hajúak, vonásaikon látszik, hogy az élet és a szegénység meggyötörte őket. Tipikus magyarországi nyugdíjasok. A férjük, ha nem vitte még el őket a hazai halálozási statisztikák egyik vezető betegsége, a rák vagy valamilyen szív- és érrendszeri betegség, otthon ülnek sörösüveggel a kezükben a televízió előtt. Feleségeik az ebéddel kivételesen nem a saját urukat, hanem az uralkodóréteg tagjait szolgálják ki. Az ilyen korú nők az országhatár nyugati oldalán túl nem túlsúlyosak, fodrászhoz, kozmetikushoz járnak, nordic walkingolnak, belevágnak új nyelvek tanulásába, utaznak, síelnek, és 65 éves korukban átlagosan nem nyolc-tíz, hanem még húsz életév vár rájuk.
Ilyen az az Európa, amely a magyar miniszterelnök szerint válságban van.
Szemben a közép-ázsiai térséggel, ahol, mint elárulta, kevésbé érzi magát idegennek, mint itt, a Nyugat peremére sodródva. Bár nála nehéz beazonosítani, hogy mikor beszél őszintén, az ilyen jellegű vallomások korántsem biztos, hogy csupán a diplomáciai pávatánc részei. Ne azt nézzük, amit mond, hanem amit csinál, tanácsolta egykor, és ha a tetteit nézzük, azokból olyan világ berendezésének terve rajzolódik ki, amely ténylegesen jobban hasonlít a posztszovjet utódállamokra, mint Európára.
A polgári társadalom eszményével leszámolva, 2010 óta a kiváltságosok és alattvalók országát építi.
Az előbbieknek pedig nem elég a jóisten pénze sem. Egyre többen akarnak vitorlás hajót a Balatonon, Louis Vuitton táskát, BMW terepjárót, luxusingatlant. És ha ez mind megvan, akkor akarnak egyet mindegyikből a gyereknek is. Amire az Európai Unió adja is a forrást. Ahhoz azonban, hogy valaki kiváltságosnak érezhesse magát, nem elegendő ezeknek a javaknak a birtoklása, az is fontos, hogy legyenek olyanok, akiknek mindebből nem jut. Ha nincsenek szegények, akkor a kiváltságosságnak nincs sok értelme.
És ez a kormány éppen akkora erőfeszítést tett a „nemzeti burzsoázia” létrehozására fent, mint a szegénység konzerválására lent.
Az ország évek óta közpénzből finanszírozott rasszista uszítással van tele. Ez egyre intenzívebb gyűlöletet vált ki a lakosságból, jeleit mindennap tapasztalhatjuk az utakon, a közlekedési eszközökön, sőt már az iskolákban és az óvodákban is. A migránsozással és az állandó háborús retorikával feltüzelt indulatok hamar elszabadulnak, a legkisebb konfliktusnál is egymás torkának esnek az emberek. Mivel a menekültek változatlanul messzire elkerülik Magyarországot, kellett találni egy csoportot, amelyet utálni lehet. A nyomorban élők, azaz a régóta köztünk élő és nehezen integrálható belső migránsok, ahogy a kampányban fogalmaztak, tökéletes célpontjai az indulatáttételnek. Mivel úgyis gyűlöli őket mindenki, kockázat nélkül lehet beléjük rúgni.
A kormány egyik műhelyében már ki is találták, hogyan érezheti magát a többség hozzájuk képest egy kicsit kiváltságosnak, ha már balatoni vitorlásra és BMW terepjáróra nem futja. Szigorítani kell a szociális segély feltételeit. Már eddig is szigorítottak rajta ugyan néhányszor, de ez az a műsorszám, amelyet mindig elő lehet venni, amikor az egészségügyi válság felszámolása túl bonyolultnak és konfliktusosnak tűnik. Az új ötletnek az a lényege, hogy ahol közmunkás van a családban, ott a munka nélkül maradt felnőtt nem kap semmilyen ellátást. Oldják meg. Osszák be. Aztán szavazzanak a fideszes földesúrra, aki az egész család megélhetését biztosító közmunkát kegyeskedik engedélyezni.
Mert a szavazásnak pont az a szerepe ebben a rendszerben, mint a kötcsei pikniken a pörköltnek.
Az utóbbi segítségével az összesereglő milliárdosok eljátsszák, hogy ők még mindig a nép egyszerű gyermekei, az előbbivel pedig azt, hogy ez demokrácia.
