Ha már menedékről beszélünk...

2013. november 23., 10:10

Azt állítja Czakó Gábor író
(a Magyar Nemzetben, Horthy Miklósról értekezve), hogy 1944. március 19-ig Magyarország „az egyetlen menedék volt a hitleri szövetségi övezetben. Sehol ennyi túlélője nem volt az üldözéseknek. Magyarország az említett időpontig az idemenekülteket nem adta ki a náci Németországnak”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a Horthy-féle államgépezet mindenféle német kérés nélkül már 1941 augusztusában 18 ezer, hontalannak minősített zsidót telepített ki, elsősorban Kárpátaljáról, és átadta őket az Ukrajnát elfoglaló német csapatoknak. Kamenyec-Podolszkijban aztán a németek három nap alatt kivégezték őket. Ez volt a holokauszt addigi legnagyobb méretű tömegmészárlása. Ha már menedékről beszélünk.

Mivel az Egyesült Államok kormányzata ma azt szeretné – a magyar nép érdekeivel megegyezően –, hogy Magyarország alkotmányos demokrácia legyen, a magyar kormány pedig ezt nem szeretné, halkan kijelenthető, hogy a magyar nép valódi érdekeinek előmozdítását – bár aligha tehet érte bármit – az Egyesült Államok kormányzata szorgalmazza, a magyar kormány pedig nem.
A Hunyadiak koporsóit azért nyitották fel, hogy DNS-mintát vegyenek belőlük. Ezekből megállapítják Mátyás király „Y-kromoszómás haplocsoportját”, azaz a „férfiágon öröklődő genetikai markereit”. A tudás birtokában a székesfehérvári osszáriumból kiválogatnák Mátyás király csontjait, összeraknák a csontvázát, majd eltemetnék. Kezdetnek. Mert utána jönne a többi király.
Így érkeztünk meg a 25 év alattiak mentességéhez. Mire is lesz ez jó? Kellemes lesz nem fizetni adót, de ettől például még nem lesz jobb a fiatalok helyzete a munkaerőpiacon – itt a legmagasabb a munkanélküliség. Azért, mert több nettója lesz a fiatalnak, még nem éri meg jobban felvenni, alkalmazni. Ha pedig nem talál munkát, másodlagos, hogy mennyi a kedvezmény és a mentesség.
A gyakorlat azt mutatja, hogy a felhasználó  a szolgáltató önkényének ki van szolgáltatva és ezekben az esetekben gyakran sérülnek a szólászabadsághoz fűződő alkotmányos jogok. Nem csak és nem is elsősorban Trump elnökről van szó, hanem nagyon sok névtelen, ismeretlen felhasználó alkotmányos jogairól.
A magyar kormánypropaganda, vagyis az állami talpat vehemensen nyaló sajtó egésze a washingtoni Capitol Hillen zajlott történéseket olyan kifordított logikával, olyan elferdített interpretációval, olyan valóságellenes tálalásban, olyan szemérmetlen hazudozással és olyan lelketlen, lehetetlen, szemfényvesztő álmagyarázatokkal adta elő, hogy még a leginkább elszánt Trump-hívők sem találhatták volna ki ennek forszát, minthogy nem is találták, mert nekik valóságosan is legfeljebb kisebb csúsztatásokra futotta.