Foglyai vagyunk a homofób szurkolóknak

A politika és a közvélemény lemondott arról, hogy elővegye a homofób ultrákat, helyette egy kollektív döntést gyaláz. Dönthetünk-e magunk a szurkolók kizárásáról, vagy megtűrjük őket? Vélemény.

2021. július 14., 14:09

Szerző:

Képzeljünk el egy világot, amelyben Gulácsi Péter szivárványcsaládok melletti kiállása után a magyar válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám valami olyasmit nyilatkozik, hogy ez a fiú támogatásunkat és a segítségünket érdemli meg, nem aljas homofóbok támadásait, amit kapott az elmúlt időszakban. Ez a srác nagyszerű volt az egész szezonban, és büszkén képviselte a válogatottat. Ki gondolná, hogy ez egy szellemiségét megőrző átirata Harry Kane gondolatainak? Az angol válogatott kapitánya azt követően nyilatkozott, hogy három sötétbőrű csapattársa is büntetőt hibázott az Olaszország elleni párharcban, emiatt pedig a kirekesztő szurkolók nekik estek. Az eredeti így hangzik: „A támogatásunkat és a segítségünket érdemlik meg, nem az aljas rasszista támadásokat, amit kaptak tegnap óta. Ez a három srác nagyszerű volt egész nyáron, és oda mertek állni elvégezni a büntetőket, amikor óriási volt a tét” –- írta Kane.

Ami most Angliának a szurkolói rasszizmus, az nekünk a homofóbia. Magyarországot az UEFA diszkriminatív megnyilvánulások miatt három zártkapus mérkőzésre, valamint 100 ezer euró megfizetésére büntette. A portugálok elleni meccsen „ANTI-LMBTQ” molinót mutattak fel a drukkerek, illetve a „Cristiano homosexual” rigmust skandálták; a franciák ellenében a Black Lives Matter mozgalom által elterjesztett, az egyenlőségért demonstráló térdelést elutasító molinót mutattak fel többször a magyarok, és a „Buzi franciák bonjour” rigmust is többször skandálták; a Németország-Magyarország mérkőzésen pedig „LMBT? Nein, Danke” molinót lobogtattak, illetve a „Deutschland, Deutschland homosexual” rigmust skandálták többször, például a német himnusz alatt. A fentieket felvételek is bizonyítják. Fontos hozzátenni: nem minden szurkoló tette, nem mindenki ilyen, hanem páran. Jó páran. Tudjuk, kik.

Angliának is van egy ilyen szurkolói rétege, akik ugyancsak hangosak és ugyancsak kirekesztőek. Ők azok, akik fene nagy hangulatot képesek teremteni a stadionban, vibrálásukkal, énekükkel és üvöltésükkel betöltik az úgynevezett 12. játékos szerepét. Ott állnak a csapat mellett. Amikor Harry Kane a fentiek mellett azt is mondta, hogy a rasszista fanatikusok nem szurkolók, és nem kellenek a válogatottnak, azzal nemcsak elhatárolódott, hanem csapattársaiért és egy eszméért beáldozná a plusz decibeleket, a rigmusokat, a zászlókat, a buzdító molinókat, a támogató közösségi média zizegést, a nemzetre is átragadó optimista szellemet, a merchandising egy szeletét, stb.

A két nemzet eltérő sportolói reakciója között nagy az eltérés, és ennek nyilván számos oka van: más volt a célpont, más a politikai környezet és hangulat, a sportolók egzisztenciálisan függetlenek a politikusoktól, hiszen a piacról élnek, és így tovább, de lehet-e, szabad-e mindent a meggyőződés és hit kilúgozásával vizsgálni? Ha valahol egy egyenlőségbe vetett hittel találkozunk, mutogathatunk-e örökké, hogy az ő helyzetében könnyű idealistának lenni? Lehet, hogy Harry Kane kicsit rizikózott, de mit mondjunk csapattársára, Tyrone Mingsre, aki egyenesen a belügyminiszternek, Priti Patelnek ment neki, és vádolta kétszínű opportunizmussal: „Nem teheti meg, hogy szítja a tüzet a torna elején azzal, hogy gesztuspolitizálásnak minősíti az antirasszista üzenetünket, majd amikor bekövetkezik éppen az a dolog, ami ellen kampányolunk, akkor úgy tesz, mintha undorodna."

Gulácsi kiállásakor azt reagálta Orbán Viktor, hogy egy ilyen akció megbonthatja a csapategységet, amit helyre kell állítani. A csapattársak hallgattak, a szövetségi kapitány mismásolt („Maximálisan tiszteletben tartom, ha valakinek valamiről véleménye van, és azt is, hogy vannak, akik az adott állásponttal egyetértenek, és vannak, akik nem.”), a korábban említett szurkolók karaktergyilkoltak, felkoncoltak, és azt követelték, hogy a kapust takarítsák el a válogatott közeléből. Törődött bárki is ezekkel a reakciókkal? Egy olyan esetben, amikor egy fanatikus csoport hangos és trágár módon fejezi ki ellenérzését a homoszexuálisokkal szemben, felmerül-e bárkiben, hogy azt mondja, mint Harry Kane: köszi, ti nem kelletek!? Eszébe jut-e bárkinek, hogy a nagy közös UEFA-ellenes felhorgadás mögött az munkálhat, hogy ezekkel a szurkolókkal ne legyen konfliktusunk? Mit jelent az, hogy kormányközeli megmondóemberek mellett Schiffer András is az egyénit örökké felváltó kollektív szövetségi büntetést helyezi kritikája fókuszába? Valóban érinthetetlen lenne ez a huligán csoport?

Számos tanulmány foglalkozik azzal, hogy a többségében balkáni és jobboldali kormányok miként hordozzák tenyerükön az ultrákat, hiszen ők azok, akik politikájuk és ideológiájuk hordozói, védelmezői, ők azok, akik elmennek a falig, markánsabban, agresszívebben képviselik azt az irányvonalat, amit egy parlamenti ülésteremből csak felszódázva lehet a választók elé teríteni. Emellett hírértékük és hangerejük miatt hasznos szócsövekké váltak, ha kell, megfélemlítenek, ha kell, összeborulva éltetik a klubot, zászlót, nemzetet. 

Amíg a Fidesznek az ultrák olyan hasznosak kint az utcán, a terepen, mint a politikai szcénában a Mi Hazánk Mozgalom, a kritika tárgya a büntetés kollektív minőségét, és nem a valódi bűnösök házon belüli szankcionálását érinti. A társadalmi hallgatásnak, cselekvőképtelenségnek ez az ára: ők, a buzizók is mi vagyunk, és vállaljuk értük a felelősséget. Így az UEFA ártatlanokat is sújtó döntésének rejtett üzenete az lehet, hogy ha változást akarunk, akasszunk tengelyt a homofóbokkal, magunk rendezzük le ezt a játékot. Kérdés, hogy erre nyilvánvaló támogatottság hiányában készen állunk-e?

(Kiemelt kép: Angliai szurkolók a Wembley Stadion előtt szurkolnak az UEFA EURO 2020 utolsó meccsén 2021. július 11-én. Fotó: Daniel Leal-Olivas / AFP)

Pocsékul hangzik, ugye? Márpedig a miniszterelnöki babérokra törő polgármesternek mostanában ebből áll a kampánya.