Előválasztás, második forduló: miről dönt és miről nem?

Még a Facebook-univerzum is leállt a hírtől, hogy az előválasztás második és harmadik helyezettje azt találta tervezni, hogy a második fordulóra egymás mellett szerepel majd a nevük a szavazólapon. E sorok nyomdába adásakor semmi sem maradt a felvetésből, mindenesetre az előválasztás intézményének hiteltelenítésére mutatkozott némi esély. Némi, mert Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke előzetesen ki is jelentette: a szavazólapon páros jelölésre nincs mód.

Ide többek között úgy jutottunk el, hogy az első fordulóban Karácsony Gergely rosszabbul, Márki-Zay Péter pedig jobban szerepelt saját várakozásaihoz képest. Utóbbi szavazóinak köre – bár ehhez választás utáni kutatások szükségesek, de feltételezésképpen annyit megállapíthatunk, hogy – stratégiai Momentum-szavazók, (potenciális) jakabisták és Karácsony-protestek lehetnek. Utóbbi az érdekesebb és így vizsgálandó. Vajon a Márki-Zay-támogatók elsődleges preferenciája Karácsony volt-e, és előbbi miniszterelnök-jelölti vitaszereplései mennyit hoztak számára? Különösen annak tükrében érdemes ezt nézni, hogy Márki-Zay politikai pozíciójával épp a többi jelölt – beleértve Karácsonyt – (korábbi) állításainak ellentmondásosságaira hívta fel a figyelmet. Ebből jött aztán egy minőségi és mennyiségi értelemben vett médiahatás, ami egy alacsonyabb támogatottságú jelölt esetén tud növekedéssel járni. Egy értelmezhető támogatói bázisról könnyebb médiahatással számolni, mint egy eleve alacsony vagy éppen magas támogatással rendelkező jelölt esetén.

Láthatóan a klasszikus médiakampány (óriásplakátok, fizetett politikai hirdetések, konferencia- és véleményvezér legitimációja, majd közel kilencvenötmilliós Facebook-kampány, illetve minden lehetséges algoritmusalapú digitális eszköz élesítése) egy támogatottságát tekintve eleve magas szinten lévőhöz (Karácsony) nem volt elégséges, hogy kitakarja Márki-Zay „közös nevezős” gondolkodását. Márki-Zay ugyanis részben hasonló politikai és kommunikációs állításokban mozog, mint Karácsony – viszont közpolitikai értelemben teljes mértékben jobboldali, ezért is furcsa feltételeinek könnyed elfogadása.

Márki-Zay MSZP-telenítve, ellenzékkritikus álláspontjai melletti következetes kitartásával, ezeket egy bizonyos szavazói körben hitelesebben tudta képviselni, mint Karácsony, Jakab vagy Fekete-Győr. Persze, ez utóbbi is sok tekintetben csak feltételezés, de bizonyításáig vagy cáfolatáig annyit meg kell jegyezni, hogy Márki-Zay szavazóinak valahonnan jönniük kellett. Ha például a részvétellel súlyozott szavazatszámokat nézzük, akkor bár Márki-Zay esetében kisebb a szórás, de Budapesttől földrajzilag távolodva nemcsak Karácsony Gergely, hanem előbbi támogatottsága is csökkent. Dobrev Kláráé és Jakab Péteré pedig nőtt. Az adatok alapján nem Márki-Zay „a” vidék embere, hanem sokkal inkább ott szedett fel szavazatokat, ahol Karácsonynak saját várakozásaihoz képest jobban kellett volna szerepelnie.

És ez az a pont, ahol felvetődött a visszalépés kérdése, amiben semmilyen antidemokratikus nincs. Az már annál sajátosabb és valahol a politikai magabiztosság hiányának jele is lehetne választói szemekben, amikor 2021. októberi, aktuális véleményálláspontokat tükröző közvélemény-kutatások alapján kívánják a felek eldönteni, ki lépjen vissza. Annak ellenére, hogy készülni fog ilyen, tudni kell, hogy politikai stratégiai kérdéseket – különösen, ha azok jövőbeni, nem látható és számos bizonytalansággal teli helyzetre vonatkoznak – közvélemény-kutatással eldönteni egyáltalán vagy csak nagyon megengedő módon lehet. A kutatások – minden alapos, részletes és szakmailag erősített – szándékuk ellenére sem rendelkeznek ilyen inherens tulajdonsággal. Informatívak, mankók, és arra a kérdésre adhatnak választ, hogy kinek van nagyobb esélye nyerni Dobrev Klára ellen (hiszen végeredményben ennek „kiderítése” a kutatás célja a megbízók részéről), de arra, hogy kinek van nagyobb esélye győzni Orbán Viktorral szemben, egy jelenlegi, a választási kampány eseményjellegét tekintve szinte laboratóriumi körülmények között készülő véleményfelmérés nem válaszolhat. Bejöhet a végén, de ez nem jelenti – hiszen nem is lehet szándéka –, hogy a kutatás azt előre megmondta. Emlékezhetünk még anno a Bajnai–Mesterházy-versenyre, ahol a felek szintén egy politikai döntéseket, akaratot és magabiztosságot igénylő dilemma megoldását kívánták áttolni a kutatókra. Akik viszont csak megalapozhatnak döntéseket, és azt is csak részlegesen.

Míg az eredményekre várunk, addig a felek bedobták a kétindulásos szisztémát, ami az előválasztás intézményének diszkreditálódását is jelenthetné (ha lenne, de nem lesz). Ha nincs egyértelmű jelölt, azaz a választó nem tudja, kire szavaz, majd pedig szavazatával ki nyer, az politikatudományi értelemben a választók preferenciájának manipulációját jelenti. Ha egy ilyen helyzetben Dobrev veszítene, akkor megvan, hogy ki nem lesz a miniszterelnök-jelölt, de hogy ki lesz, az egy ideig még nincs. Holott az előválasztás célja, hogy kiválasszák egyértelmű választói felhatalmazással a miniszterelnök-jelöltet. Ha közös nevek lennének a szavazólapon, ez nem teljesülne. Elkötelezett rajongónak kell lenni valamelyik érintett jelölt irányába ahhoz, hogy ezt valaki demokráciaelméletileg vagy az előválasztásra vonatkozó diskurzusok és eljárások mentén rendben találja.

Nem igaz, hogy ez lenne a legjobb megoldás. A politika a döntések meghozatalának képessége is, illetve azok vállalásának felelőssége. Jelen esetben két autó megy egymással szemben az autópályán. Sok közös van bennük, de legalább annyi különbség is. Az előválasztás első fordulója is tett közöttük különbséget, kialakult egy egyértelmű sorrend. Ez lenne az alap, illetve, maga Márki-Zay jelentette be, hogy ha szükséges, visszahúzza a kormányt. Ehhez képest a kettős indulás javaslata azt jelentené, hogy Karácsony átült volna egy autóba, amelynek sofőrje nem kívánt egy ponton túl eleve tovább menni.

Ugyanakkor illúzió lenne Márki-Zaynak azt gondolnia, hogy az előzetes kormányzati struktúra és személyzeti politika őközötte és Budapest főpolgármestere között dől majd el. Magyarország esetében parlamentáris kormányformáról beszélünk, melyben a pártoknak kulcsszerepük van, az ő képviselőik vannak helyzetben egy kétségkívül erős pozíciójú miniszterelnökkel együtt. Márki-Zay kék mappája így inkább egy kívánságlista, mintsem bizonyosság. Karácsony nem tud garanciákat adni egy olyan politikusnak, aki mögött nem áll frakció, hanem „csak” egy várakozáson felüli előválasztási szereplés.

Mire a fentieket az olvasók áttekintik, a helyzet sokat változhat. Legalábbis abban az értelemben, hogy a Civil Választási Bizottságon eleve nem megy át az előválasztás elveinek felülírási szándéka, illetve a szavazólapokat ki is nyomtatják. Ebben az esetben marad az egyik jelölt lehúzása, mellyel visszatér a folyamat eredeti kerékvágásába –, noha arról csak egy ötlet erejéig sodródott le.

Indul a második forduló kampánya – illetve Dobrev már folytatja –, ám ahogy összellenzéki felelősség, hogy a viták moderált keretben folyjanak (ami tulajdonképp így is történik), úgy az is, hogy az előválasztás egyértelműséget teremtsen. Persze közhelyes állítás ez, de úgy látszik, néha nincs benne konszenzus.