Buják Attila: Gyerekek, elfogyott a lé!
„Ennek a vircsaftnak most vége. Ennyi pénz a fociban többé nem lesz – mondta a sportszakértő (félig üzletember), amikor márciusban megszületett a döntés: 2020-ban elmarad az Eb, csúszik a tokiói olimpia, leáll a Bajnokok Ligája és az Európa Liga. És ha nem lehet befejezni a hazai bajnokságot, várat magára a Felcsút (Puskás Akadémia FC, „oázis a futballsivatagban”, Szöllősi György) bronzérme. Az utóbbit nem lehetett bírni idegekkel, a Puskás végül bronzérmes lett. A közönséget a meccsekre is beengedték, mivel – ellentétben a zenei rendezvényekkel – ott „nem fogyasztanak alkoholt”. Mindenki szemérmesen hallgatott.
Csöndesen haldoklott a nemzetközi sport. Szakrális, közösségi jellegét rég elvesztette, mint valaha a keresztény császárok által betiltott olimpiák és a gladiátorviadalok. Már az is jelzésértékű volt, hogy 2017-ben egy Momentum nevű, addig ismeretlen pártkezdemény egy aláírásgyűjtési akcióval meghekkelte az újabb magyar olimpiai pályázatot.
Beszélni nem beszélünk róla, de gyanítom, közönségünk tesz az olimpiai világcirkuszra. Korántsem biztos, hogy Magyarországon elsöprő népszerűség övezi az egyre iparszerűbb, barbár és tékozló viadalokat. Gyógyszerrel, technológiával az orvostudomány mindig kellő számú rekordot szállított. Marketing, média, reklám, turista annyi van, mint a nyű. A játék lelke halt meg.
Az állatorvosi ló ebben is a futball, gyermekkorunk nagy játéka. A hanyatlás, a fásulás, a profithajszolás ebben is világjelenség. Elhalasztották az olimpiát, pedig karantén után direkt jól jött volna. Hiányzott valakinek is? Az egyik figyelemre méltó mozzanat (persze tudjuk, nem ez volt az első) a rúdugrófenomén Szergej Bubka „kicentizett pályafutása” volt. Bubka korábban feljuthatott volna a legmagasabb átesési pontra, de a csúcsokkal takarékosan bánt. Tudta, egy teste, egy élete van. Azt kell beosztani. Minden jelentős világversenyen pár centiméterrel magasabbat ugrott, és sok ezer dollárral többet kapott.
Tudjuk jól, van a nemzetnek tizenkét fősportolója (Nemzet Sportolója cím). Ráadásul a sportban kiegyenlítődnek az igazságtalan erőviszonyok. A miniszterelnök szerint a futball mélyen igazságos. Nos, ha valóban így van, jogosan tanyázunk a FIFA-világranglista 52. helyén. Mindig is benne voltunk kétszáz közül az első százban.
A Covid-járvány sok mindent átalakított. Például nem igazolt vissza Neymar Párizsból Barcelonába. Kivár. A Facebookon látjuk a sztárt, ahogy hárommilliárdos birtokán pancsol. Európában harmincvalahány menedzseriroda függesztette fel a működését. Véget érhet a nagyvárosi hordasportok második történelmi korszaka.
A gladiátorviadalokat a kései császárkorban rendeletileg korlátozták. Pedig a szórakoztatóipari gyilkolás Róma fényes napjaiban piacvezető üzlet volt. Jobban ment, mint a prostitúció. A munusokat (viadal) Constantinus császár betiltotta. De a haldoklás így is száz évig tartott. Fáklyafény mellett rendezték meg az utolsó viadalokat. A vér, a pénz szaga bódító elegyet alkot. De a barbárok lerohanták Rómát, nem jött gabona Egyiptomból. Gladiátorra nem volt több pénz. Ahogy a száguldó őrnagy, Puskás mondaná: „gyerekek, elfogyott a lé”. Elpárolgott a közönség is. A Városban éhínség dúlt. Az urbánus lakosság vidékre menekült árpát vetni, fakérget enni, kecskét fejni. A Városnak a reneszánsz pápák korára 12 ezer félvad lakója maradt.
Hogy most is így lesz-e, vagy feltámad Róma, feléled majd a biznisz ősszel, nyomatják-e a kokszos kapszulát a sportorvosok, kiosztják-e a reklámidőt a stúdiók, kaszabolják-e egymást a kemény magok? Nem tudjuk. Az üzlet kényes és sérülékeny. A sportközgazdász barát arról álmodozott (ez létező üzleti terv volt), hogy a vb hatvan résztvevősre bővül, nem is kellenek új stadionok. Közönség nélkül, kétszáz kamerán át, műhangokkal, nyolcvan csatornán ömölhet ránk a reklám és a futballüzlet.
Az időnkbe talán belefér. Mert dolgoznak a robotizált gyárak. Nem lesznek munkahelyek, nem lesz hova menni. Reggel majd belökjük a tévét. Nézünk a fejünkből kifelé.
