Balázs András: Velünk élő Olaszliszka
2006. október 15-én magyar állampolgárok brutálisan meggyilkoltak egy magyar állampolgárt. Az etnikai konfliktusként ábrázolt bűneset alapjaiban változtatta meg a cigánysággal kapcsolatos közbeszédet. Olaszliszka és a vele összefüggő képzettársítások több mint egy évtizeddel a tragédia után is menetrendszerűen előkerülnek.
Szögi Lajos emlékműve OlaszliszkánA sajtó idén nyáron az Ópályiban történt közlekedési baleset után kiáltott lincselést. A településen nem történt ugyan tettlegesség, a hírportálok címlapon hozták a kétes analógiát. Noha a felbőszült kedélyeket éppen a kisebbségi önkormányzat elnöke csitította, a lapok együttélési problémákról és közbiztonsági krízisről cikkeztek.
Ha meg akarjuk érteni, miként válhatott Olaszliszka a kollektív bűnösség szinonimájává, fel kell idéznünk a stigma rögzülésének folyamatát. Bár a csoportos emberölés a magyar kriminológia legtöbbet hivatkozott eseménye, a vérben tocsogó bulvártudósítások higgadt tényközlés helyett a közfelháborodást erősítették.
Tizenegy évvel ezelőtt Szögi Lajos tiszavasvári pedagógus a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község főutcáján haladva kis híján elsodort egy gépkocsija előtt átszaladó gyermeket. A tanár lélekjelenlétének köszönhetően a kislány karcolásokkal úszta meg a balesetet, ám a hozzátartozók képtelenek voltak féken tartani indulataikat. Kontrollvesztésükhöz hozzájárult, hogy egyik családtagjuk korábban cserbenhagyásos gázolásban halt meg. Mivel a vétkes sofőr akkor jelképes büntetést kapott, a rokonság a következő alkalommal maga vett elégtételt.
2006 őszén azonban nem csupán egy olaszliszkai család vesztette el józan ítélőképességét, hanem a tragédiáról beszámoló orgánumok többsége is. Az emberi mivoltukból kivetkőzött elkövetők számonkérése helyett az újságírók jelentős része a roma közösség felelősségét kereste. Miközben Bayer Zsolt egy ihletett pillanatában a cigányok elgázolására biztatott, a balliberális médiumok sem fukarkodtak a rasszista érvekkel. Ha a gyűlöletbeszéd nyelvezetét nem is, a kollektív bűnösség vádját átvették a jobboldali sajtó által diktált tematikából.
Az olaszliszkai gyilkosság legjelentősebb társadalmi hatása, hogy az addig fenntartásokkal kezelt „cigánybűnözés” kérdését a közbeszéd egyik legfőbb témájává emelte. A bűneset médiamegjelenése a korábbi előítéleteket új elemmel bővítette. A cigányok dologtalanságára irányuló sztereotípiákat a romák erőszakos hajlamára való utalások egészítették ki.
A kétezres évek második felének uralkodó cigányábrázolása a romákat agresszív, minden nem romára veszélyes csoportként mutatta be. A démonizált cigánykép igazolása nem váratott sokat magára. 2009 februárjában a veszprémi kézilabdacsapat tagjai egy többségében roma fiatalokból álló társasággal kerültek összetűzésbe. A verekedésben Marian Cozmát szíven szúrták, a válogatott játékos segítségére siető társait pedig életveszélyesen bántalmazták.
Az olaszliszkai gyilkosság, majd a Cozma-ügy után kibontakozó morális pánik a bíróságok ítélkezési gyakorlatát sem hagyta érintetlenül.
2010-ben a miskolci, 2011-ben a sajóbábonyi romákra szabtak ki rasszista bűncselekmények miatt letöltendő szabadságvesztést. Bár a közösség tagja elleni erőszak kategóriája a kisebbségek védelmében született meg, a gárdisták által felheccelt romák esetén a gyűlölet-bűncselekmény tényállását a jogalkotó szándékával ellentétesen alkalmazták.
Szögi Lajos és Marian Cozma halálát a média részletesen tárgyalta, ám a romák elleni gyilkosságsorozat áldozatai arctalanok maradtak. A 2008 júliusától 2009 augusztusáig végrehajtott merényletek negyedrendű vádlottjának vallomása szerint az indítékok között Olaszliszka is szerepet játszott.
Ennek ellenére a hat halálos áldozatot követelő erőszak tanulságai feldolgozatlanok. A tatárszentgyörgyi gyilkosságig a híradások elszigetelt eseményként tekintettek a támadásokra, az elkövetők kézre kerítésével pedig az érdeklődés is elpárolgott. Míg a bizonyíthatóan rasszista motivációjú mészárlás túlélőit a nyilvánosság magukra hagyta, az olaszliszkai bűneset visszatérő hivatkozási alap.
Olaszliszka roma üggyé válásának következményeivel a közélet alakítói máig nem néztek szembe. Noha az „olaszliszkai lincselés” a kollektív bűnösség hívószava, cigányellenes kódként velünk él a hétköznapokban. A sajtó a szókapcsolat használatával öntudatlanul tartja fenn a stigmát.
