Az előválasztások bajai

Hasonló témájú cikkeket a 168 óra hetilap legfrissebb számában olvashatnak.

2021. október 17., 08:05

Szerző: Szentpéteri Nagy Richard

Fegyverek közt hallgatnak a múzsák. Amikor a küzdelem folyik, az elemzés elnémul. A harc közepette nem a nyugodt hang hallatszik messzire, hanem a harci kürtök zaja, a harsonák hangja visszhangzik. Lágyabb ének a békéhez illik, nem a háborúhoz.

A politikai elemzés a béke műfaja. Mégis igényt támasztanak rá a fegyverropogásban. De jaj az olyan szakmának, amelyet csöndes hétköznapokra találtak ki, mégis a hangzavarban akarja megmutatni magát. Abban az órában, melyben a csábításnak enged, táborba áll és állást foglal, dobot perget és íjat feszít, tüzel és lelkesít, elveszti hitelességét, ha volt is neki valaha.

Szégyen arra a politikai elemzésre, amely elfogult és részrehajló, de arra is, amely vak, mint a jog, és nem lát át a szitán, nem veszi észre a fától az erdőt, nem érti a társadalmat, mert valójában vizsgálata tárgyát sem érti. Sem túl közel, sem túl távol nem szabad lenni a tárgyhoz képest. De sem békében, sem harcban nem mondható, hogy a magyar politikaelemzés kellő, és éppen a kellő távolságra lenne a politika művelésétől. Sajnos.

Valósággal befogadhatatlan az a mennyiségű szakmai és etikai norma- és határsértés, amely a politika boszorkánykonyhája körül ácsingózók köréből az utóbbi hetekben a közvéleményre zúdult. Filléres közvélemény-kutatások, amelyek a megrendelők érdekei szerint folynak; adatok, amelyek nem léteznek, vagy nem akként léteznek; kijelentések, amelyek nem kiteljesítik, hanem elfedik a valóságot; megnyilvánulások, amelyek pillanatnyi dicsőséget, és egyben hosszú távú szakmai kárhozatot hoznak gazdáiknak, növelik, és nem csökkentik a bajt, szédítik, és nem tájékoztatják a közvéleményt; elemzők, akik félrebeszélnek, mert vagy semmit sem tudnak, vagy hazudnak. Nem is igen értjük, hogy ezt hogy merik.

Hogy néhányan nemhogy az erdőt, de a fát se látják, megszokhattuk már. De kiművelt elmék is rendre beleesnek a nagyotmondás kicsinyes hibájába, beleszédülnek a hiúság vásárába, és nehéz, dörgő, mérföldes elfogultságukban is könnyűnek találtatnak, mint a lég.

A magyar politikai kultúra általános nívója nagyban okolható e jelenségért, csakhogy e kultúra fejlesztéséért éppen azoknak kellene a legtöbbet tenniük, akik nagyot buktak az elemzői vizsgán. Annak beismerése, hogy a speciális okok közt maga az előválasztások intézménye is ott van, éppen tőlük nem várható. Ha kezdik is felfogni, nem fognak eljutni a belátásig. Számukra az erdő mindvégig láthatatlan marad a végre megpillantott fa mögött.
Az elemzők használhatatlansága mindazonáltal, mint tudjuk, nem új jelenség. Viszonylag újnak nem ez, hanem az a tény tartható, hogy a szekértáborok önjelölt vezetői, az al- és kisvezérek, a szimpatizánsok, a kommentátorok, a mindent magyarázók, a lényeglátók, a kampányolók, a lelkesültek és a szavazásra buzdítók jó része az utóbbi hetekben szinte a végletekig vesztette el a fejét (a józan ítélőképességét). E körülmény a jelek szerint nem is megbolonduláshoz, de kifejezett megbutuláshoz vezetett. A színvonaltalanság látványos és demonstratív. A nívótlanság morális konzekvenciái nyilvánvalók. A szereplők felelőssége óriási. És nincs mit tenni az elhatalmasodott őrület ellen, már-már mindenkit sodor az ár.

E sorok íróját mindenesetre a minap a kedves szokások szerint újból meghívták egy televízióba, ahol élő adásban mondhatta el, hogy az olyan mondatok, melyek szerint a rivális jelölttel biztosan nem lehet nyerni, hallatlanul veszélyesek, mert olyan helyzet is előállhat, melyben éppen a rivális jelölt vezetésével kellene nyerni, ezért az ilyen mondatokat vissza kellene vonni. A műsorvezető kis idő múlva, még ugyanabban az adásban, a következő interjú során szembesítette e mondatok egyikével a messzire szaladt jelöltet, aki ennek hatására – örömünkre – elnézést kért riválisától.

A siker azonban csak pillanatnyi volt. Másnap és a további napokban a rossz mondatok újból kijöttek a szájakon, újra kinyíltak a köztereken, körbefutották az országot, behálózták a világhálót és az emberi kapcsolatokat, kapcsolatokat tettek tönkre, és további megbocsájtások esélyeit zúzták szét. És ezzel az ellenzék jövő tavaszi győzelmének reményeit is oszlatták.

A kétségek ma jóval nagyobbak, mint a bizonyosságok. És ezért az előválasztások kárhoztathatók. De sok másért is az előválasztások okolhatók. És sok más oka is van a bajoknak. És sok a baj, nagyon sok.

Megérkezett a koronavírus negyedik hulláma. Az elmúlt hét végén már 51-en haltak meg, 3274 új fertőzött volt, országszerte emelkedett a szennyvíz víruskoncentrációja. Hétfőn 908 koronavírusos beteget ápoltak a kórházakban, hétszer annyit, mint szeptember elsején. 126-an voltak lélegeztetőgépen, majdnem tízszer többen, mint az ősz első napján. Kásler miniszter visszarendelte a rezidenseket az intenzív osztályokra.