Idén sem marad néző nélkül a foci vb

A  labdarúgó-világbajnokság november 21-én kezdődik majd. 

2022. január 21., 07:04

Szerző:

Az első 24 órában 1,2 millió jegyigénylés érkezett a november-decemberi katari labdarúgó-világbajnokságra – közölte pénteken az MTI.

A nemzetközi szövetség (FIFA) szerda este nyitotta meg a regisztrációs felületet, amelyen csütörtöki közlésük szerint már az első napon nagy volt az érdeklődés a belépők iránt.

A közlemény alapján legtöbben a rendező Katarból szeretnének jegyhez jutni, a házigazdát Argentína, Mexikó, valamint az Egyesült Államok követi a képzeletbeli toplistán. Az első kilencbe még az Egyesült Arab Emirátusok, Nagy-Britannia, Szaúd-Arábia, Brazília és Franciaország került be.

A döntőre már most több mint 140 ezren szeretnének bejutni, míg a nyitómeccsre több mint nyolcvanezer igény érkezett.

A jegyvásárlás első periódusa február 8-án zárul, amennyiben egy adott találkozóra túljelentkezés van, a tulajdonosokat véletlenszerű sorsolás alapján választják majd ki.

A 32 csapatos vb-re – melyre a külföldiek számára elérhető legolcsóbb belépő 70 dollárba (22 ezer forintba) kerül – egyelőre 13 együttes jutott ki, a résztvevő válogatottak névsora júniusra lesz teljes. A torna november 21-én kezdődik és december 18-ig tart.

(Kiemlet képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)

 

Anglia nemzetközi tornán még veretlen afrikai ellenféllel szemben, de Szenegál mutatója sem rossz európai riválisok ellen a két együttes nyolcaddöntős találkozója előtt, amelyre a katari labdarúgó-világbajnokság vasárnapi játéknapján kerül majd sor.