Rezsimdilemmák

„Az idei az utolsó békeév. Használjuk ki okosan, és készüljünk a hosszú télre. Igen, idén van két kampány, két választás – és pont ezért is békeév”, írja a hvg.hu-n április végén megjelent, figyelemre méltó publicisztikájában (Winter is coming, 2019., április 23.) Ceglédi Zoltán politikai elemző, aki szerint 2020-ban és 2021-ben azonban „ott lesz velünk szemben az immár korlátok és fékek nélküli, kétharmados Orbán Viktor”, és azt csinál ezzel az országgal, amit akar. És Ceglédi szerint meg is teszi. Elfoglalják a teljes sajtót, nekilátnak a kétharmados maradéknak, vérengzés jön az igazságszolgáltatás személyi és infrastrukturális állományában. Ceglédi szerint az ellenzéknek erre a helyzetre fel kell készülnie, illetve lazítania a kereteket, amíg még lehet: a kétharmados többséghez szükséges két képviselői mandátumot – ő Pócs Jánost és Simonka Györgyöt emlegeti – „napi munkával le lehetne rántani a kétharmadról”. A harmadik feladat Ceglédi szerint a felelős és reális tervezés: „aki évről évre instant sikereket hazudik, azt a sokadik kudarca után tegyük félre. Állagmegóvás, építkezés, őszinte tervek és azok következetes végrehajtása.”

Szűcs Zoltán Gábor, az MTA tudományos munkatársa, politológus és eszmetörténész alapvetően egyetért Ceglédivel, de ahogy mondja, egy hajszállal, ha lehet, még borúlátóbb a helyzetértékelése. 2019 szerinte ugyanis nem békeév, még ha esetleg annak tűnik is, méghozzá azért, mert nincsenek radikálisan új ügyek, ráadásul akár az MTA, akár az Európai Néppárt kapcsán – ez két jellemző példa – nem alakult jól a kormány helyzete. Ugyanakkor szerinte az ellenzék egy elég alacsony szinten bár, de konszolidálta magát a választások utáni szétesés, majd a rabszolgatörvény miatti tiltakozások gyorsan kifulladó lendülete után, de nincs abban a helyzetben, hogy érdemben formálja a nyilvánosságot.

– Magyarország tavaly óta szabadesésben van a mind nyíltabban tekintélyelvű rezsim kiépülése felé. De nem vitás, hogy két súlyos választási eredmény az ellenzék jelenlegi állapotán jelentősen ronthat – véli. Ugyanakkor – teszi hozzá – senki sem tudja pontosan, sem a rezsim, sem az ellenzék, sem mi, választók, hogy mi fog történni velünk a következő időszakban.

Szűcs Zoltán Gábor úgy véli, a Fidesz sorsát két tényező befolyásolhatja: egyrészt, hogy a Trump-adminisztráció mennyire fanyalodik rá az Orbán-rezsimmel való kooperálásra – s hogy mi lesz az amerikai szállal az elnökválasztás után –, illetve hogy az EU-ban mennyire erősödik meg a szélsőjobboldal. Ha nem nő érdemben a magyar kormány uniós mozgástere, akkor a források elapadása és a hazai gazdasági nehézségek gondot okozhatnak, ellenkező esetben semmi akadálya nem lesz annak, hogy még autoriterebbé váljon a rendszer.

Vasali Zoltán politikai elemzőt Ceglédi cikke Körösényi András professzor két, 2015-ben megfogalmazott megjegyzésére emlékezteti, amelyek Vasali szerint keretezhetik a kormány jövőjét és lehetőségeit is. Az első, hogy az Orbán-rezsim azért nem rendszer, mert minden változás Orbánhoz kötődik. Ebben pedig azóta sem történt változás, Lázár János – idézzük Vasalit – „szerzetesi ikonokat mintázó vidéki elvonulása” óta a jelenlegi második sorból nehéz lenne bárkit is említeni, aki kvalitásait tekintve utódja lehetne a kormányfőnek. Körösényi idevonatkozó másik megjegyzése: a rendszer stabil, tartós jelenség, a rezsim viszont ideiglenes. Kár lenne tagadni – mondja ennek kapcsán Vasali –, hogy erre a bizonytalanságra a jelenlegi kurzus nagyban rá is játszik. A Fidesz irtózik a konszolidációtól, így békeévek sem követhetik a választások utáni időszakot.

– Viszont lassan egy évtized tettei és „politikai cselekvése” mégiscsak mutat egy logikai ismétlődést – mondja Vasali Zoltán –, ami tudatos törekvéssé állhat össze. A kormánypártok tevékenysége rengeteg bizonyítékot szolgáltatott már arra, hogy nem pusztán a voksolás útján szerzett felhatalmazás legitimálja a hatalmukat. A fideszes politikai cselekvés dinamikáját az ellenségképek adják, és ha eljön egy választások nélküli, nyugalmi állapot, akkor a nagy unalomban csak egy lepusztított egészségügyi és közszolgáltatási rendszer maradna.

Vasali szerint Orbánnak sikerült európai tényezővé válnia, és feltételezhetjük, hogy a vágyai ilyen téren őt magát is keretek közé szorítják. Ebből a tényből pedig szerinte az következik, hogy Orbán számára a valódi legitimáció egy, a saját felfogása szerint leképezhető keresztény állam megvalósítását jelentheti.

– De lehet keményebben szabályozni az abortuszt az íreknél? Magasabb kerítést is csak azért érdemes építeni, hogy ne lássuk, nincs mögötte senki. Legitimálhatjuk a korrupciót, hogy létrehozzuk a nemzeti középosztályt, de ez tiszteletet nem tud teremteni, csak függőséget – mondja az elemző. Hozzáteszi: a konstans hergelés és a folyamatosan győztes póz fenntartása a politikai cselekvés benyomásának fenntartását szolgálja a NER keretei között. Az elmúlt évtized hazai történései ilyen téren azt érzékeltetik, hogy a bizonytalanságban tartás és a fenyegetettségérzés állandósulása rendszerré állt össze, amit csak az érez ellentmondásnak, aki nem itt él.

Szűcs Zoltán Gábor is rezsimről beszél, amikor azt mondja: a nemzetközi példák alapján a sorsunk alapvetően nem a saját kezünkben van, inkább súlyos külső sokk, utódlási válság vagy egy látszólag jelentéktelen ügy kiváltotta elégedetlenségi hullám okozhat válságot a rezsimen belül. Ebben a helyzetben az ellenzéknek szerinte a szervezeti és humán erőforrásait kellene növelnie. Vagyis számottevően nagyobb pártokra, sokkal több aktivistára, a választók felé sokkal nagyobb nyitottságra lenne szükség. Szűcs Zoltán Gábor úgy látja, minden, ami jelenleg felróható az ellenzéknek, az erőforrás hiányára vezethető vissza. Emiatt nem tudnak a nyilvánosságot érdemben alakító kommunikációt folytatni, ezért nem tudnak stratégiákban gondolkodni, sem azokhoz hosszabb távon ragaszkodni. Ezért nem tudják a választókat megszólítani. Ezért nem viselkednek professzionálisan, következetesen, ezért nem tűnik úgy, mintha lenne súlya annak, amit mondanak, ezért tűnhet úgy, mintha nem lenne programjuk.

– Ez nevetséges módon pontosan ilyen egyszerű. Az ellenzéké nagyon nehéz, fárasztó, rengeteg kudarccal járó munka, mint a porszívóügynöké. Vastag bőr kell, türelem, alaposan átgondolt meggyőzési stratégiák, közönséghez igazított mondanivaló. Tudom, ez lehangoló, mert nincs itt semmi titok, nagy ötlet, csak a prózai igazság. Viszont ha ezt csinálnák, akkor ez pozitív visszacsatolással járó folyamat lehetne: meg lehetne állítani az ellenzék egyelőre feltartóztathatatlannak tűnő szétesését – mondja Szűcs Zoltán Gábor.

Vasali Zoltán úgy véli, nem elég a saját ellenzéki történet felépítése, mert a lehetséges főszereplők tökéletlenségét a trollszféra mindig kikezdi. Így nincs recept sem.

– Az ellenzéki munka elértéktelenedését ugyanazok munkakerülése alapozta meg, akik várják a politikai Coelho-típusú messiásokat – állítja Vasali Zoltán. – Talán mert az arroganciával szembeni ellenállás nem is közösséget, csak dacszövetségeket kovácsol össze. Egy rendszerré szilárduló rezsimben viszont az állandósuló problémák önkéntelenül is alternatívákat termelhetnek ki magukból, és politikai munkásokat. Így kicsit pont az a mesterségesen teremtett bizonytalanság üthet vissza egyszer a Fideszre, amit a rendszer a maga stabilitása miatt erősített eddig. / Tóth Ákos