Jurisztokrácia vagy jogrend?

A magyar jogállamiság állapotáról szóló vita, ilyen-olyan köntösben, rendszeresen előtör. Hol egy nagyobb jelentőségű tanulmány, hol egy európai jelentés, hol egy politikus megszólalásához kötődően. Aktualitást most mindennek három, nagyon jelentős megszólalás ad. Ezek egyike Sólyom Lászlóhoz, az Alkotmánybíróság első elnökéhez, volt köztársasági elnökhöz kötődik, aki egy előadásában ezt mondta, nyilvánvaló és meglehetősen keserű iróniával: „Ha mi kihalunk, akkor lesz vége a szocializmusnak. Már nincs sok hátra, nyugodjanak meg.” A másik hasonló fajsúlyú megszólalás Kövér Lászlóé, a Fidesz emblematikus alakjáé, házelnöké, aki egy, a bírói függetlenség napján tartott rendezvény megnyitóján hosszasan értekezett arról, hogy a bíró nem lehet független az államtól, annak nem külső tartozéka, mert „a bírói hatalom maga az államhatalom megnyilvánulása, amelynek sorsában mindig osztozik”. A harmadik megszólaló a nagy szaktekintélynek örvendő alkotmánybíró, Pokol Béla, aki most megjelent kötetében azt állítja: Európában a főhatalom a demokratikusan megválasztott nemzeti törvényhozásoktól a jurisztokrácia, a nemzetközi jogászelit kezébe csúszik. Hasonlóképp Magyarországon is, ahol a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság fölerősítette a jurisztokrácia hatalmát, s így korlátozhatja a többségi akaratot. Összeállításunkban számba vesszük, hogyan jutottunk el a Sólyom-féle láthatatlan alkotmánytól, a jogállamtól a bírói szerep Kövér László-i meghatározásáig, Pokol Bélától pedig azt is megkérdeztük, csorbítja-e egy adott állam önállóságát, ha a strasbourgi bíróság elítéli azért, mert a tranzitzónába érkezőnek nem ad enni. A választ eláruljuk: szerinte csorbítja.