BÚÉK

Nem kell ahhoz még szilveszteri szalonspicc sem, hogy érdekesnek tartsuk ezt az új magyar filmet, amely egy olasz világsiker (Paolo Genovese: Teljesen ismeretlenek, 2016) hazai remake-je. A római szabásmintát rápróbálták a finnugor cifraszűrre vagy a türk szattyánra (ahogy tetszik), s kiderült: működik az így is, úgy is, mert valami általánosabb rejlik a mélyén.

Kivételesebb a pesti időpont, mint az olasz eredetiben. Egy héttagú baráti társaság játékból kirakja a vacsoraasztalra a telefonjait (a mobilok okosabbak, mint gazdáik), mondván: legyen közös minden szó ma este. Hiszen a szilveszter amúgy is az összeborulások, a szent esküvések, az új életkezdetek ideje, miért ne lehetne hát közös e vállalás. Ám a társalgási dráma puha kereteit csakhamar szétfeszítik a kemény és kínos titkok. A mobil: életünk fekete doboza. Benne barátaink, barátnőink neve, elérhetősége, címünk, telefonszámaink, szokásos útvonalaink, jelszavaink, mindenható kódjaink. És itt, ezen az estén mindegyik masina Pandóra átkos szelencéjeként működik. A feszélyezettség kínos. Ne legyen kételyünk: megvilágosodik minden. Megingott házasságok, megrendült barátságok, csalódások és szerepjátékok nyomán hét felzaklatott ember üli körbe a vacsora romjait.

S ha magunknak sem merjük bevallani az igazat, ha az év többi napján is a képmutatás lenge fátylai mögé búvunk (amint általános), nincs feloldozás ezen az éjszakán sem. Megértés? Jó lenne, csak hát senki nem kezdő az életében. Rontott már annyit, hogy tudhassuk: fog rontani ezután is. Egy film tán nem is elég hozzá. Lesz témája az elkészült francia, görög, spanyol, török és a készülő argentin, izraeli, amerikai remake-nek is. Emberek vagyunk.

Ajánlom.

(A BÚÉK című filmet Goda Krisztina rendezte, Divinyi Réka írta.) / Bölcs István