A színház szabadsága

2018. július 10., 07:32

Szerző:

Hatodik alkalommal rendezik meg a Budavári Palotakoncerteket idén augusztus 3. és 5. között. A rendezvény évről évre bővült, mígnem fesztivállá nőtte ki magát. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Lőcsei Jenő Liszt Ferenc-díjas táncművész-koreográfusnak, aki két évvel ezelőtt az egyik producerrel, Vadász Dániellel együtt kitalálta: új műfajokkal is színesíthetnék a rendezvényt.

Az első két napon a Budapesti Operettszínház művészei adnak gálaestet. A műsorban neves szerzőktől adnak elő, többek közt Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss, Suppé, Sullivan, Ábrahám Pál és Jacques Offenbach műveit viszik színpadra. Az operettműsor rendezője is Lőcsei Jenő, aki úgy döntött: a hétköznapi koncertektől inkább a színházi világ irányába vinné az előadást. Szerinte egy ilyen gála lehetőséget ad arra, hogy az operettslágereket kiemeljék az eredeti művekből.

– Egész estés színházi előadás kapcsán eléggé kötve a kezünk – mondta Lőcsei Jenő –, a daloknak dramaturgiai szerepük van, valahonnan indulnak, valahova tartanak, a rendezőt valamennyire fegyelmezi a szövegkönyv, a koreográfust meg a rendezői koncepció. Egy gálaműsorban, amely különböző darabokból meríti a dalokat, mindezzel meglehetősen szabadon lehet bánni. A zene persze itt is köti az embert, de a szövegek szabadon újraértelmezhetők. Egy alkotót pedig nagyon inspirál az efféle szabadság . / H. E.