A mellrák kockázata így csökkenthető hatékonyan

A Rákkutatási Világalap azokra a tényezőkre hívja fel a figyelmet, amelyekkel sikeresen csökkenthető a mellrák kockázata. 

2024. június 2., 12:46

Szerző:

A Rákkutatási Világalap (WCRF) jelentése azt tanácsolja a nőknek, hogy a mellrák kockázatának csökkentése érdekében legyenek figyelemmel azokra a tényezőkre, amelyeket befolyásolni tudnak, ilyen az étrend, a testsúly vagy a rendszeres mozgás – hívja fel a figyelmet a Rákgyógyítás.

Több tényező is csökkenti a mellrák kialakulásának esélyét

A Rákkutatási Világalap (WCRF) jelentéséhez 12 millió nő kórtörténetét feldolgozó több mint száz tanulmány eredményeit elemezték.

Napjainkban az emlőrák a tüdő-, és a gyomorrák után a világon a 3. leggyakoribb rosszindulatú daganat, Közép-, és Kelet-Európa a középmezőnyben foglal helyet. Magyarországon az emlőrákos adatokat 2000 óta az Országos Onkológiai Intézet által működtetett Nemzeti Rákregiszter szolgáltatja. 

A tudósok szerint nem lehet megmondani, miért alakul ki egyeseknél daganat, míg másoknál nem. Rengeteg okot és tényezőt lehet figyelembe venni, köztük az életkort, az örökölt géneket, a menstruáció kezdetét vagy a hormonok szerepét.

A rendszeres és intenzív testmozgás, például a futás vagy a biciklizés ugyanis 10 százalékkal csökkenti a menopauza utáni emlőrák kockázatát a fizikailag kevésbé aktív nőkhöz képest. Ugyancsak csökkenti a mellrák kialakulásának esélyét, ha a nő szoptatja a gyermekét.

A WCRF szerint vannak bizonyítékok arra, hogy a leveles zöldségek, mint a káposzta, a spenót vagy a kelkáposzta fogyasztása csökkenti a mellrák egyik kevésbé gyakori fajtájának kockázatát.

A testmozgás, az egészséges testsúly fenntartása és valamint az alkoholfogyasztás korlátozása mind olyan lépések, amelyeket a nőknek érdemes megtenni a kockázatok csökkentése érdekében – hangsúlyozta Anne McTiernan kutató.

A mellrák rizikófaktorai

A mellrák kialakulásának rizikója az életkorral együtt nő. A betegség leggyakrabban az 50. életévüket betöltött nők között alakul ki, akik túlestek a menopauzán. Az emlőrákos betegek körülbelül 10-ből 8 esetben 50 éven felüliek. Magyarországon az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Rákelleni Unió (UICC) ajánlásai szerint 2001 óta a 45-60 év közötti nők névre szóló értesítést kapnak a mammográfiai szűrés esedékességéről, ami kétévenként indokolt – írja az onkoplasztika.hu.

Számos olyan örökölt mutált gént azonosítottak, melyek növelhetik az emlőrák kialakulásának esélyét. Amennyibben a családjában az emlőrák vagy egyéb daganattípus előfordulása magas, orvosa javasolhatja olyan vérmintából végzett vizsgálat elvégzését, mely alapján megállapítható a családjában öröklődő BRCA (vagy más) gén mutációja. Ebben az esetben orvosa beutalhatja genetikai tanácsadásra is, ahol családjának releváns egészségügyi „történetét" vizsgálja meg szakember, és az egyes genetikai tesztek előnyeit, hátrányait ismerteti egyénre szabottan.


Amennyiben valakinél korábban már diagnosztizáltak emlődaganatot vagy korai nem invazív ráksejteket a tejcsatornákban, magasabb a rizikója, hogy újra emlőrákja lesz. A rizikó mindkét emlőt érinti! Egyes nem daganatos csomó(k) előfordulása esetén is valamivel magasabb kockázattal alakulhat ki emlőrák.

A női emlők több ezer apró mirigyből állnak, melyek tejet képesek előállítani. A mirigyállomány magasabb koncentrációban tartalmaz emlő sejteket, mint az egyéb szövetek (zsír, bőr), ez teszi denzzé, sűrűbbé a mell szöveteit. A nagyobb denzitású emlőszövettel rendelkező nőknél nagyobb eséllyel alakulhat ki daganat, mivel több olyan sejtet tartalmaz mellük, ami rákossá válhat. Ezentúl, a sűrű emlőszövet a mammogram értelmezését is nehezíti. Az életkor előrehaladtával az emlők denzitása csökken, a mirigyszövet egy részét zsírszövet váltja fel.

Az ösztrogén egy női nemi hormon, ami a petefészekben szintetizálódik, számos egyéb funkcióján túl stimulálni képes az emlőszövet sejtjeit. Az emlőrák rizikója enyhén növekedhet ha több ösztrogén hatás érte a szervezetet. Például: menstruáció kezdete korai életkorban kezdődött; kései menopauza esetén; gyermektelenség esetében; gyermekvállalás későbbi életkorban.

Menopauzát követően, a túlsúlyos nők emlőrák kockázata enyhén magasabb. Posztmenopauzában ugyanis a zsírszövet is alkalmassá vális ösztrogén szintézisre, s ezáltal a megnövekedett ösztrogén expozíció okozza ez esetben is a nagyobb rizikót.

Míg a rendszeres fizikai aktivitás akár 25%-kal csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát, emlődaganattal diagnosztizált betegek esetében a heti két és fél óra közepes és 15 perc magas intenzívitással végzett testmozgás a túlélést is növelheti, akár 40%-kal.

A dohányzás, ami ismerten számos daganat rizikófaktora, 19%-kal növeli a mellrák kialakulásának kockázatát 50 - 71 év közötti nőknél. A cigarettafüst belélegzése nyomán a szervezetbe kerülő anyagokról már régen tudjuk, hogy a tüdő-, szájüreg-, torok-, gége-, nyelőcső-, hólyag-, hasnyálmirigy-, vese-, máj-, gyomor- és bélrák kialakulásában is jelentős szerepet játszik. Bővebben a dohányzásról.

Az átlagosnál magasabb nők ugyancsak emelkedettebb kockázattal rendelkeznek. Ennek oka mindmáig nem teljesen tisztázott: a gének, hormonok és a táplálkozás interakciója állhat a háttérben.

Az elfogyasztott mennyiséggel arányosan nagyobb az alkoholt fogyasztó nők emlőrák kockázata. Kutatók kimutatták, hogy minden 200 nő között, akik napi két alkoholos italt fogyasztanak rendszeresen, 3-mal több emlőrákos beteg van, mint minden 200 alkoholt nem fogyasztó nő között.

Többek között a sugárzást alkalmazó orvosdiagnosztikai eszközök, a röntgen és a CT is enyhén megemelheti az (emlő)rák kockázatát.

Gyermekkori Hodgkin limfóma miatt mellkastáji sugárterápián átesettek körében magasabb az emlőrák kockázata.

Mind a kombinált, mind pedig a csak ösztrogénkomponenst tartalmazó hormonpótló terápia növelheti az emlőrák rizikóját. Számítások szerint kombinált hormonpótló kezelésben 10 évig részesülő 1000 nő között 19-cel több lesz emlőrákos, mint 1000 olyan nő között 10 év alatt, akik nem részesülnek ilyen terápiában. A hormonpótló kezelés idejének hosszával növekedhet a rizikó, azonban a terápia felfüggesztésekor visszatér a kockázat normális szintre.

Alkalmazásuk növelheti az emlőrák kockázatát. Alkalmazásuk felfüggesztése után 10 évvel a rizikó visszatér normális szintre.

Az interneten terjedő rémhírek ellenére a dezodorokról (aluminíumsó vagy parabén tartalmukról) nem bizonyítható, hogy alkalmazásuk hatással lenne a mellrák kialakulásának kockázatára – írja a portál.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: marcojean20 via Pixabay)