A rendszer rejtegetett filozófiája

„A demokrácia önmagában politikaidegen, szembemegy a politikai mozgás belső lényegével, miszerint »mindig is az volt a helyzet, hogy az erősebb uralkodik a gyengébb felett«.” Lánczi András erős állítása az Egy rektor naplója VIII. folytatásában jelent meg. A szerző a Corvinus egyetem rektora. Hosszú ideje Orbán Viktor belső köreihez tartozik. Ő volt az, aki a Magyar Időknek adott interjújában megvilágosító erővel foglalta össze a rendszer meghatározó etikai mozzanatát. Azt mondta, „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. A tétel kritikai él nélkül rögzíti, hogy a történelmi igazságtalanságok korrekciója, az új nemzeti tőkésosztály megteremtése kivételes eljárásokat igényel.

Remélhettük, hogy a sorozatában a XVII. résznél tartó szerzőtől a rendszer filozófiáját is megismerhetjük. A rektori kisesszék ugyanis nem az egyetemmel foglalkoznak, hanem jórészt politikai bölcselettel.

A tagadás bekezdései egyértelműek is.

„A konzervatív tudás premisszái isteni és természetjogiak, melyeknek a mai modernisták még a nevét sem tudják azonosítani. Hogyan lennének képesek vitatkozni vagy akár érvényes politikát megfogalmazni?”

A modernisták, legyenek ők bárkik is, körön kívülre kerültek.

A baloldal? Lánczi szerint műveletlen, nem ismeri a világot, nem beszél nyelveket. Értékei idejétmúltak: „A kapitalizmus győzött a kommunizmus felett: ezt eddig is tudtuk, de azt még nem annyira, hogy a kommunista egyenlőségben fogant és folyton keletkező érzelmi megalapozású politikai maradványok (…) az utolsó erejüket megfeszítve vonulnak vissza. Legyen az a migráció vagy a gendervágyakozások akadémiai kutatások szintjére emelt tiszta szándékú törekvései, hogy az egyenlőséget teljessé tegyék.”

A Napló egy kalap alá püföli be a baloldalt a liberálisokkal: „Az olyan fogalmak, mint »emberi jogok« és »alapértékek« nem egyebek, mint egy ideológia, egy világnézet vágyainak politikai akarattá gyúrt szimbólumai. A mai liberalizált baloldal érvei nem racionálisak, nem tárgyilagosak, nem az ember szükségleteit vagy lehetőségeit fejezik ki.”

A következtetés: a végső elszámoláskor nincs sem jobb-, sem baloldal, csak az ember végső kérdései. Meg a rá adott válaszok hatása. Az emberek nem egyenlőséget akarnak, hanem tisztességes bánásmódot, de azt mindig.

Ismerős. A liberalizmus meg a szocializmus ideológia, a konzervativizmus pedig nem az. Gondolkodásmód, észjárás, habitus, talán jellem is, de semmiképpen sem ideológia. (Orbán Viktor – 20 év.)

E leszólt gondolatoknak-irányoknak keretet, formát adó demokrácia állítólagos politikaidegenségéről már idéztünk. A folytatás: „a politika lényege a szuverén és a döntései. Vagyis a vezetés döntés és nem normakövetési gyakorlat.”

Tegyük hozzá, a demokrácia viszont elvek és normák összessége.

A szövegekben ritka a közvetlen politizálás, de az MTA-t és a CEU-t hatalmi központnak nyilvánítja, az orbáni kormányzást pedig a demokrácia jelzett fogyatékosságain való kétharmados túllendülése miatt elismeréssel illeti.

Az egyetlen egyetemi témájú bejegyzésben Neumann János különleges, a zongorától az ógörögig terjedő taníttatása kerül szembe a Corvinus egyetem szenátusának egy, a rektor (Lánczi) akarata ellenére meghozott döntésével, amely bizonyítja, hogy szemben az igazi pedagógiával milyen a demokratikus eljárás.

Tudjuk tehát, mit nem szeret a szerző. Arról alig valamit, hogy milyen szellemi erők működtetik a rendszert. Amit mégis, aszerint a természetjog és a kereszténység univerzalista igénye pillér. A hidat és a rajta járókat nem látjuk.

Babarczy Eszter a Mandineren azt írja a Rektor naplójáról, hogy számára az derült ki, nem termett új politikai filozófia, nincs olyan szellemi teljesítményük az új populizmusoknak, amely mérhető lenne az élő európai liberális hagyományhoz vagy felérne régi konzervatív bírálóival.

Szilvay Gergely főmunkatárs ugyanott, Lánczi védelmében visszakérdez: miért is lenne szükség új politikai filozófiára? Ha Arisztotelészből és Szent Ágostonból állna ma is a filozófia, az is megtenné. Nem egy kormány vagy egy politikai tábor feladata az, hogy kielégítse a szellemi izgalmakra vágyó értelmiségiek igényeit.

Szerinte inkább érdemes a valóságból kiindulnia mind a politikai cselekvőknek, mind a cselekvők elemzőinek.

A kör bezárult. A mai rendszer filozófiáját kerestem. Jórészt Lánczinál is, de az őt Babarczyval szemben megvédő Szilvaynál mindenképpen azt találtam, hogy nincs szükség ilyen filozófiára.

Mégis úgy tűnik fel, alkalmazzák. / Nagy N. Péter