A meló elvégezve, hol a lóvé?

Garami Mariann és férje, György szokatlan dolgot tettek: nevüket vállalva álltak ki a nyilvánosság elé, és előbb a Facebookon, majd a 168 Órának nyilatkozva kifogásolták Mariann korábbi nőgyógyászának, Kassai Enikőnek a tevékenységét.

– Már két éve jártam a doktornőhöz, ez év márciusáig semmi gondunk nem volt vele. Aztán egyre több fura dolog történt – kezdi Mariann. – Folyamatosan vizsgálatokra rendelt be, havonta két-három alkalommal, minden egyes látogatás után 15-25 ezer forintot fizettünk, de a végén már külön a laborvizsgálatom eredményéért is, amiért újabb ötezret kért. Állandóan mindenféle aloe verás cuccokat akart ránk tukmálni, néha kész őrület volt, amit a rendeléseken művelt. Volt, hogy két és fél órát vártunk rá, mert nem találta a kulcsát. Megkérdeztem, mennyibe fog kerülni a szülés. Azt mondta, hogy a Róbert Károly Magánkórházban 420, a kistarcsai államiban 120 ezer. Rákérdezett, van-e szülésznőnk, mert ő mindig ugyanazzal dolgozik. Szerinte Kistarcsán egyik szülésznő sem jó, rémtörténeteket mesélt róluk. Anna, az ő embere a felét kéri a tarifájának. Mint utólag megtudtuk, azért ennyit, mert még a szülőszobát is neki kell kitakarítania. Nyeltünk egyet, de azt mondtuk, első gyerekünk, legyen minden rendben. Két hét múlva 170 ezerre emelte az árat. Három héttel a szülés előtt közölte, hogy október 24. és 31. között elmegy szabadságra. Jeleztem neki, hogy akkorra vagyok kiírva, erre azt mondta: ne aggódjak, a babák megvárnak. Érdeklődtünk, mi a B terv, kihez menjünk. Mondta, hogy a szülésznője majd segít. A „85 ezres” Annának viszont fogalma sem volt semmiről, de mindegy is, mert bejelentette, hogy ő is szabadságra megy. Beszéljük meg a doktornővel. Csakhogy őt akkortól már nem értük el. Jöttek a jósfájások, mi meg ott álltunk tanácstalanul. Egy ismerősünk végül a saját orvosát ajánlotta, aki történetesen ugyanott dolgozott, ahol a doktornő. Megvizsgált, mondta, hogy bármikor jöhet a baba, nyugodtan bízzuk magunkat a kórház bármelyik szülésznőjére, mind kiváló szakember.

Rájuk bízták magukat, és Mariann végül gond nélkül világra hozta kisfiát. Utána panaszlevelet küldött a doktornőnek, választ nem kapott. Igaz, a nőgyógyász a szabadsága letelte után kereste a kismamát, SMS-ben pedig föl is szólította: menjen a vizsgálatokra. Miután Mariann nem reagált, feljelentette a védőnői szolgálatnál. Pedig az asszony rendszeresen járt kontrollvizsgálatokra, de egy másik orvoshoz. Aki nem szabott tarifát, nem fogadott el pénzt. Viszont azzal, hogy elvállalta Mariannt, bajt hozott magára. A főigazgató ugyanis magához rendelte, mit képzel, hogy elcsábítja a kollégák pácienseit.

Kassai Enikő előbb a Facebook-oldalán, majd az egyik kismamafórumon reagált a vádakra. Azt írta: „A poszt szerzőjének házastársa általunk gondozott várandós volt. Ebben az esetben is, mint mindig, kiemelt figyelmet fordítunk a megfelelő kommunikációra, a kismamák bármikor fordulhatnak hozzám személyesen, emellett üzemeltetünk ügyfélszolgálatot, ami munkaidőn túl is fogadja a sürgős megkereséseket. Minden esetben maximális gondossággal járok el a hozzám fordulók tájékoztatásával kapcsolatban. Ez a kifogásolt szabadságom idején is így történt. Hat héttel távollétem előtt tájékoztattam páciensemet a nem előre eltervezett szabadságomról, a helyettesítésemről, és átadtam azoknak az elérhetőségét, akikhez a távollétem alatt fordulhat. Ő ezzel a lehetőséggel nem élt. A kismamának egyetlen vizsgálaton kellett volna megjelennie előre tervezett időpontban, ahol nem jelent meg, és telefonon elérhetetlennek bizonyult. Emiatt végül a védőnői szolgálathoz fordultunk, hiszen kötelezettségünk van az általunk gondozott várandósok szakmai felügyeletére. A szülés végül nem az én és kolléganőm közreműködésével zajlott, más orvost választott. Érthetetlen számunkra a szerző által megjelentetett rendkívül negatív felhangú írás. Azt gondolom, engem és a kolléganőmet semmilyen felelősség nem terhel, hiszen emberileg és szakmailag is mindent megtettünk, ami az adott helyzetben elvárható. A munkám díjazásával kapcsolatban minden információ évek óta megtalálható weboldalamon. Az ott szereplő összegeken túl senkit nem kötelezek semmilyen pluszkiadásra. A kistarcsai kórházban önkéntes szerződéssel dolgozom, ami azt jelenti, hogy a saját eszközeimet használva, a saját költségemen utazom a szülésekhez. A Facebookon megjelent írás szerzője valótlan állításokat fogalmaz meg munkánk, illetve a terhesgondozás során elvégzett vizsgálatok díjával kapcsolatban.”

Kassai Enikő lapunknak telefonon is megerősítette a fent írtakat. Hozzátette: neki is joga van szabadságra menni. Hangfelvétele van arról, hogy a szülésznő mindent elmondott a kismamának a teendőkről.

– Nem értem – mondta –, hogy miért nem keresett a Facebookon vagy SMS-ben. Megannyi lehetősége lett volna. Azt sem értem, hogy miért egy hónappal később jut az eszébe mindez. Az általa választott kolléga egyébként mindig ezt csinálja, elcsábítja mások pácienseit, aztán kétnaponta vizsgálja őket, ami szakmailag indokolatlan. Az orvosválasztás pluszszolgáltatásnak számít, a tarifát nem én szabom, hanem a kismamák alakították ki. Ez íratlan szabály, a tarifa általában a vizitdíj tízszerese. Azt hiszem, többé nem fogok állami kórházban dolgozni.

Hogy melyik verzió áll közelebb az igazsághoz? Nem tisztünk eldönteni, de az nyilvánvaló, hogy nem egyedi esetről van szó. Egy másik történet főszereplője azt kérte, ne írjuk le a nevét.

– Amikor a férjemmel eldöntöttük, hogy kisbabát szeretnénk, orvoshoz mentem, vizsgáljon meg, minden rendben van-e. A régi nőgyógyászom épp akkor ment nyugdíjba, a felkeresett doktorral először találkoztam. Szimpatikus volt. Mielőtt vizsgálni kezdett, azt kérdezte, be vagyok-e oltva HPV (human papilloma vírus) ellen. Mondtam, hogy igen, mire az volt a reakció, az semmit nem jelent, ne ijedjek meg, ha mégis pozitív lesz az eredmény. Nem izgultam ezen, hisz évente jártam szűrővizsgálatokra. Aztán közölte, sajnos HPV-m van. Pár nap múlva visszahívtam, hogy adjon több információt. Milyenfajta HPV? Mi a teendő? Befolyásolja-e majd a babaprojektet? A hangja nyugodt volt, azt mondta, mindegy, milyen, nem befolyásolja a tervünket, és a teendőm is csak annyi, hogy az éves rákszűrés helyett, ami tízezer forintba kerül, háromhavonta kell mennem. Aztán két másik barátnőm is eljött ehhez az orvoshoz, és kiderült, nekik is pont ugyanez a problémájuk. Megbeszéltük, hogy elmegyünk egy másik nőgyógyászhoz is, hiszen mind a hárman megkaptuk a HPV elleni oltást, úgyhogy gyanús volt az egész. Megvizsgáltak, és kiderült, hogy semmi bajom. Haragot és dühöt éreztem az előző orvos iránt. Hogy merészeli egy orvos azt hazudni egészséges nőknek, hogy betegek? Miért kell ijesztgetni, miért kell megfélemlíteni? Hogy élhet vissza valaki azzal, hogy ő orvos, és az emberek megbíznak benne? Megéri neki az a plusz 30 ezer forint évente? Egyébként a két barátnőmről is kiderült, hogy egészségesek.

És egy másik történet Tamástól, akinek a szülés után felesége ágyánál szegezte a kérdést az orvos (aki egyébként farmerban, ingujjban, köpeny és kézmosás nélkül vezette le a szülést): „A meló elvégezve, hol a lóvé?” Útba is igazította az apukát egy közeli bankautomatához. Másnap, mikor a vizitelés utáni első percben súlyos komplikáció lépett fel, és a kismama hívta, az ügyeleteshez irányította, mondván, neki el kell mennie. Utóbb kiderül: bent maradt a pocakban egy ikerbaba, és a kórterem közepén, a többi kismama szeme láttára segítették világra.

Vajon miért különleges szakma a nőgyógyászé? Választott nőgyógyászhoz járni, nála szülni fizetséggel jár. De mi ez: hálapénz vagy pluszszolgáltatásért járó kötelező kiadás? Mit jelent a gyakorlatban az állandó rendelkezésre állás? Jogosak-e a kritikák a csillagászatinak mondott árakról, a szükségtelennek tűnő vizsgálatokról? Tény, hogy ez az az egészségügyi szektor, ahol leggyakrabban választ saját orvost a páciens. Tény az is, hogy a szülészet-nőgyógyászat a hálapénz szempontjából leginkább rendezésre szoruló terület. Arról a bizonyos borítékról mindenki tud, de senki nem beszél. A tisztázatlan jogviszonyok, a hallgatólagosan megtűrt törvénytelenségek nem csak a betegeknek okoznak bizonytalanságot, a szakma hírnevét is rombolják. A kismama elvárja, hogy a választott orvosa a terhesség minden rizikós pillanatában jelen legyen: karácsonykor álljon fel az ünnepi asztaltól, és ha kell, szaladjon hajnali kettőkor is. Ez az extra szolgáltatás az állami rendszeren belül ingyen nem jár, de nincs rögzített tarifája. A bizonytalanság kölcsönös bizalmatlansághoz vezet.

Kivételnek számít, amit egy vidéki kórház osztályvezető főorvosa mesélt a saját intézményéről:

– Tudom, hogy furcsának hat, de tény, ennek a kórháznak az ellátási területén nincs tarifa. Ha egy beteg felkéri az orvost, ő pedig elvállalja (természetesen mondhat nemet is), akkor a páciens a lehetőségeihez mérten meghálálja a szülés után a kolléga munkáját. Ez olyan elv, amihez én vezetőként ragaszkodom. A nőgyógyászatban pedig ez evidencia. Ha ad a beteg, azt csak szigorúan a beavatkozás után, köszönetként, hálából teheti. Ha nem ad, csak szóban megköszöni, annak is örülünk. Van egy könyvünk, Gyógyító üzenetek a címe. Ebbe a pácienseink írhattak, írhatnak nekünk. Ha fáradtak vagy fásultak vagyunk, beleolvasunk. Segít feltöltődni. / Kun J. Viktória