Ezt kell tenni a NAV szerint az szja-bevalláskor, ha valakinek fizetendő adója maradt.
Az árréstop újabb területet hódíthat meg a magyar gazdaságban.
Amíg 2017-ben 742 ezren, addig idén összesen 73 ezren választották az szja-bevallás offline postázását.
A fizikai melósok összességében 4 százalék körüli reálbéremelkedéssel számolhattak az idei első negyedévben.
Magyarországon az öröklést törvény szabályozza, azonban a megtakarítások terén még mindig sokakban merül fel kérdés.
2013. március 10., 10:24
Az MNB új elnöke az eddigitől eltérő utakat keres a recesszió sújtotta gazdaság beindítására. Az egyik lehetőség, hogy a bank tartalékait használják fel a devizahitelekkel küszködő háztartások megsegítésére – írja a Wall Street Journal.
2013. március 10., 05:50
Az Európai Bizottság meg fogja vizsgálni azokat a panaszokat, melyek szerint a magyar hatóságok intézkedései nyomán osztrák gazdák elveszíthetik a magyar telekkönyvbe szabályszerűen bejegyzett, földbirtokhoz fűződő jogaikat. Ezt a belső piaci biztos szóvivője mondta el az ORF osztrák közszolgálati rádiónak. „Nagyon komolyan vesszük ezeket a vádakat, de mielőtt lépéseket teszünk, először részletesen tájékozódnunk kell” – fogalmazott, Stefaan De Rynck.
2013. március 7., 12:20
Januárban folytatódott az ipari termelés most már ötödik hónapja tartó éves szintű visszaesése – derül ki a KSH által csütörtök reggel közzétett adatokból. A statisztikai hivatal gyorsjelentése szerint az előzetes adatok alapján 1,4 százalékkal maradt el az ipari termelés az egy évvel korábbitól.
2013. március 7., 05:55
Az államadósság csökkentése és a költségvetési hiány korlátok között tartása mellett kell gazdasági növekedést elérni Orbán Viktor szerint.
2013. március 6., 19:48
Tovább gyengült a forint szerdán estig, árfolyama este 7 óra előtt rövid időre átlépte a 300 forintos euróárfolyamot.
2013. március 6., 17:23
„Halálosan unja” a politikát, és nem akar többé politizálni Nicolas Sarkozy, de a jelenlegi „súlyos helyzetre” való tekintettel a „Franciaország iránt érzett kötelességtudatból” visszatérne a közéletbe.
2013. március 6., 16:33
Februárban a rövid hónap ellenére 2529 cég szűnt meg Magyarországon, adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Az adat – 14,4 százalékos növekedés a megelőző év februárjához képest – megerősíti az elmúlt hónapok erős növekedési trendjét. Ennél is rosszabb képet fest a cégvilágról az utolsó három hónapra visszatekintő megszűnési átlag, ami egy év alatt 26 százalékkal emelkedett.
2013. március 6., 14:54
Magyarországnak jó esélye van arra, hogy a következő években európai sikertörténetté váljon – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Varsói Egyetemen tartott előadásában, ahol a hallgatóság egyebek mellett a magyar jegybankelnök-jelölésről is faggatta.
2013. március 6., 14:32
Az eddig inkább mértéktartó kijelentéseiről ismert Varga Mihály az NGM élére kerülve egyre több olyan – az elődjére emlékeztető – nyilatkozatot tesz, amelyet finoman szólva nem támasztanak alá a tények. Az unortodoxia folytatódását mutatják az elmúlt napok újabb meghökkentő kormányzati ötletei is, mint például a meteorológiai adó és a rubelben felhalmozandó devizatartalék.
2013. március 6., 13:40
Letette a hivatali esküt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és Balog Ádám, az MNB alelnöke Áder János köztársasági elnök előtt szerdán a Sándor-palotában.
2013. március 6., 12:01
Díszoklevéllel köszönte meg a soproni közgyűlés Orbán Viktornak és a kormánynak, hogy az állam 11,5 milliárd forintnyi hitelt átvállalt a várostól. Az ülésről távol maradó szocialista képviselők azt indítványozták, Orbán Viktor kapjon lovasszobrot a Fő téren.
2013. március 6., 10:45
A korábbinál sokkal súlyosabbá vált a korrupciós helyzet a különböző uniós, állami és önkormányzati pályázatok területén, egyre gátlástalanabb igényeket fogalmaznak meg a megrendelők vagy a döntéshozók – írja a Napi Gazdaság piaci szereplőkre hivatkozva.
2013. március 6., 10:26
A Népszabadság szerint már készíti a devizahitelesek megsegítésének következő programját a kormány. A lap úgy tudja, hogy a legalább kilencven napja nem törlesztett adósságokat forintra váltanák, majd egy részüket elengednék. A terv végrehajtásába Matolcsy György frissen hivatalba lépett jegybankelnök is beszállna a devizatartalékkal.
2013. március 6., 09:47
A magyarországi álláskeresőktszáma 22-23 ezerrel ugrott meg az idén februárban januárhoz és 24-25 ezerrel az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) saját becslésére hivatkozva kedden az MTI-vel.
2013. március 6., 09:41
Tovább dúlnak a viták politikusok és szakmabeliek között az abortuszt kiváltó tabletta magyarországi bevezetéséről. A 168 Óra élő rádióműsora, a Szerda 11 ma ezzel a témával foglalkozik. Véleményüket, kérdéseiket elküldhetik e-mailben (online@168ora.hu), megírhatják a 168 Óra Online Fórumán, illetve a 168 Óra Facebook-oldalán.
2013. március 5., 21:25
A magyar családok által használt nagy háztartási gépek minden kategóriájában nőtt a nyolcévesnél idősebb készülékek aránya 2009 óta – derül ki a CECED Magyarország Egyesülés, a hazai háztartásigép-gyártó és –forgalmazó vállalatokat tömörítő szakmai szövetség legfrissebb tanulmányából.