2013. február 22., 18:43

A Magyar Fürdőszövetség tagjai körében végzett felmérést a Széchenyi Pihenőkártya 2012-es felhasználásának tapasztalatairól. A hazai gyógy-, termál-, és élményfürdőkben 2010-ben közel 3,5 milliárd forint értékben használtak fel Üdülési Csekket, mely átlagosan a bevételek 14%-t biztosította. Az Üdülési Csekk a belső fogyasztás kedvező és kiforrott ösztönző formájává vált az elmúlt években. Az ÜCS-vel kapcsolatban a Fürdőszövetség korábban is kritizálta az elszámolás magas jutalékát, továbbá több javaslatot is megfogalmazott a csekket felváltó, modern, készpénzt helyettesítő, államilag a kedvező adózással támogatott kártyarendszer kidolgozására.

2013. február 22., 15:43

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2013-ban és 2014-ben is 3 százalék feletti GDP-arányos államháztartási hiány várható Magyarországon, Olli Rehn, a testület alelnöke azonban jelezte: Magyarország azon országok között van amelyeket az Európai Bizottság tavasszal a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére jelölhet, miután a kormány elkötelezett a hiánycél tartásában. A Matolcsy vezette NGM szerint 3 százalék alatt tudják tartani a hiányt.

2013. február 22., 10:05

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) által magánnyugdíjpénztárakkal szemben tett kilenc feljelentésből nyolc ügyében folyik nyomozás, a kárösszeg elérheti az ötmilliárd forintot – derül ki abból az írásbeli válaszból, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter adott egy jobbikos képviselő kérdésére.

2013. február 21., 13:22


A mikrovállalatok kiemelkedő szereplői a hazai gazdasági életnek, hiszen a munkavállalók 40%-át ők alkalmazzák és részarányuk a magyar GDP tekintetében közel 20%. Méretüknél fogva azonban épp ezek a cégek a legvédtelenebbek a piaci hatásokkal szemben, így esetükben az előre gondolkodás, előre lépés sem könnyű. Számukra különösen fontos szerepet kap a bankkal való hosszú távú kapcsolat kialakítása és megőrzése. A CIB Bank szerint az elmúlt időszakban megnövekedett a folyószámlahitelek jelentősége a mikrovállalatok körében, a jövőben pedig meghatározó lesz a személyes tanácsadás és a partneri viszony a pénzintézet és ügyfele között, ahogyan az olyan konstrukciók szerepe is, amelyek a kihívásokkal teli környezetben is lehetőséget teremtenek a fejlődésre.

2013. február 21., 11:26

Rogán Antal ismét hazudott az Együtt 2014 adóterveivel kapcsolatban – írta a választói mozgalom az MTI-nek küldött közleményében a Fidesz-frakcióvezető szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra válaszul.

2013. február 21., 07:10

„Ha [...] harminc százalékkal csökkentik a lakossági áramárakat, az Elmű-ÉMÁSZ lehúzhatja a rolót.” A nyilatkozat az egyik legnagyobb, külföldi tulajdonban lévő magyar energiaszolgáltató cég elnök asszonyától származik. Álmélkodva dörzsöljük a szemünket. Egyrészt a sokkoló harminc százalék, Lázár államtitkár víziója láttán, másrészt mert sehogy sem értjük: miért csökken az áram ára (s vele a gázé, a vízé), ha a fordítottjához voltunk szokva? S miért is panaszkodna Marie-Theres Thiell, az egyik legmultibb multi hazai vezetője (a tulajdonos a német RWE), ha a „bűnös” energetikai cégek majd belefulladnak a nyereségbe? Olyannyira, hogy a kormány induló kampányát is az ő árcsökkentési buzgalmukra alapozza. Ki fizet a végén? BUJÁK ATTILA írása.

2013. február 20., 14:00

Bár a nekünk járó uniós agrártámogatási keret a 2014-2020 közötti költségvetési időszakban valóban nő az előző hét évhez képest, az agrárium az ideihez viszonyítva mégis kevesebb pénzre számíthat. Ennél sokkal nagyobb probléma az egyenlőtlen elosztás: a fő haszonélvezők a nagyvállalkozók, így a támogatások az EU szándékaitól függetlenül nagyban hozzájárulnak az új földesúri rendszer kialakulásához.

2013. február 20., 10:53

A modell nemrég utazott az Egyesült Államok talán legszebb partvidékére, elvileg azért, hogy találkozzon barátnőjével, a tengerentúlon színésznőként kitűnni próbáló Labancz Lillával.

2013. február 20., 07:02

A Citigroup szakértője szerint Orbán Viktor az új MNB-elnök kiválasztása után alighanem a jelenlegi hét helyett 9 fősre bővíti ki a Monetáris Tanácsot, miközben a testület arra készül, hogy olcsó hiteleket pumpáljon a recesszió sújtotta gazdaságba.

2013. február 19., 18:50

A magyar feldolgozóipar bizalmi indexének rendszerváltás óta valaha mért legrosszabb 12 hónapját zárta 2012-ben, és a kilátások is a válság legsötétebb időszakát idézték. A helyzet az utolsó negyedévben sem változott jelentősen, ám reménykedésre okot adó jelek mutatkoznak – derül ki a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. negyedéves feldolgozóipari konjunktúratesztjéből.

2013. február 19., 17:44

Mobilitás tekintetében ellentmondásos volt a munkaerőpiac tavaly a Jobinfo.hu állásszemléző oldal adatai alapján. Míg belföldön egy új álláslehetőség kapcsán nem szívesen költöznek a magyarok, egyre népszerűbbek voltak – különösen 2012 első felében – a külföldi munkát kínáló ajánlatok.

2013. február 19., 12:18

Benedek pápa egyik utolsó intézkedésével ismert német pénzügyi szakembert nevezett ki a Vatikán botrányok övezte bankjának vezetőjévé. Az új bankfőnök, Ernst Freiherr von Freyberg, a Máltai Lovagrend pénztárnoka, lourdes-i zarándoklatok szervezője. Az 54 éves jogászt és erdőbirtokost, aki eddig egy nagy hamburgi hajógyár felügyelőbizottságának elnöke is volt, negyven jelölt közül választották ki a kulcsfontosságú tisztségre.