Ezt kell tenni a NAV szerint az szja-bevalláskor, ha valakinek fizetendő adója maradt.
Az árréstop újabb területet hódíthat meg a magyar gazdaságban.
Amíg 2017-ben 742 ezren, addig idén összesen 73 ezren választották az szja-bevallás offline postázását.
A fizikai melósok összességében 4 százalék körüli reálbéremelkedéssel számolhattak az idei első negyedévben.
Magyarországon az öröklést törvény szabályozza, azonban a megtakarítások terén még mindig sokakban merül fel kérdés.
2013. február 14., 18:30
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem tervezi budapesti képviseleti irodájának bezárását – mondta Gerry Rice, az IMF külkapcsolati igazgatója egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
2013. február 14., 13:29
A Nomura szerint Magyarország a kötvényeladás után gyengébb forintra törekedhet, mert igyekszik kiemelni a gazdaságot a recesszióból.
2013. február 14., 10:51
Tavaly éves szinten 1,7 százalékkal esett vissza a gazdaság a KSH előzetes becslése szerint. Az utolsó negyedévben kiugróan magas, 2,7 százalékos volt a GDP visszaesése éves, és 0,9 százalékos negyedéves összevetésben – derült ki a KSH csütörtök reggel közzétett, az elemzői várakozásoknál rosszabb adataiból. Így Magyarország hivatalosan is recesszióban zárta a múlt évet. 2009 után ez az első esztendő, ami gazdasági visszaesést hozott. A forint gyengül a vártnál rosszabb adat miatt.
2013. február 14., 07:37
Magyarország kibocsátóként csaknem két év után visszatért a devizakötvények piacára, mégpedig egy olyan alkalmi pénzszerző akcióval, amely segíthet harcias kormányának, hogy az idén közelebb kerüljön céljához, az önfinanszírozáshoz.
2013. február 13., 14:12
A dollárkötvény sikeres kibocsátása egyértelműsítette, hogy az Orbán-kormány az IMF helyett a pénzpiacról akarja az adósságszolgálathoz szükséges forrást biztosítani, hiába kerül az sokkal többe az országnak. Ennél nagyobb baj, hogy a hiány mindenáron való tartásához a hatalmas költségvetési kockázatok miatt még tavasszal újabb korrekciós csomagra számíthatunk.
2013. február 13., 11:57
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata arra a megállapításra jutott, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi működése két szempontból sem volt törvényes – mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke a számvevőszék szerdai sajtótájékoztatóján, amikor az ÁSZ a jegybank 2011-es működését vizsgáló számvevőszéki jelentést mutatta be.
2013. február 13., 10:39
A valaha volt második legnagyobb értékére nőtt január végére az államadósság, derül ki az Államadósság Kezelő Központ Zrt. által közzétett adatokból.
2013. február 13., 07:14
Emelte bruttó 4 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott.
2013. február 12., 19:35
Tavaly 9 százalékkal kevesebb álláshirdetés jelent meg a Workania internetes oldalon, mint egy évvel korábban, miközben az álláskeresők száma éves szinten 17 százalékkal emelkedett – derül ki a Workania összesítéséből, amelyet kedden tett közzé.
2013. február 12., 11:18
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy idén lényegében stagnálni fog a magyar gazdaság, mondta Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője egy konferencián kedden.
2013. február 11., 16:34
Gyengült a forint hétfőn: délután fél négy után az eurót 291,60 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 290,73 és a péntek esti 290,85 forintos jegyzések után.
2013. február 11., 12:55
Igazi számháború zajlik a kormány és az ellenzék között a unió következő 7 évre szóló költségvetése kapcsán: Orbánék szerint nagy győzelmet arattak és az előző időszakhoz képest növekszik a nekünk jutó támogatás, a szocialisták súlyos kudarcról és 1500 milliárdos veszteségről beszélnek. A manipulációk dacára a konkrét számokból pontosan kiderül, mi a valóság.
2013. február 11., 08:16
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők:
2013. február 10., 15:05
Az EU-társállamokból érkező hústermékimport felfüggesztését javasolta vasárnap a brit parlament illetékes szakbizottságának vezetője, miután a brit hatóságok külföldi alapanyagból gyártott, marhahúsosként árult készítményekben nagy mennyiségű lóhúst találtak.
2013. február 10., 11:08
Az előző évinél 110 milliárddal rosszabbul indult az év a költségvetésben, mert kevesebb volt a bevétel, több a kiadás, mint tavaly. Az államháztartás legnagyobb szektora, a központi költségvetés veszteséggel zárta az első hónapot, amire 2008 óta csak egyszer, 2011-ben volt példa.