Siker vagy kudarc az uniós büdzsé? Íme a tények!
Igazi számháború zajlik a kormány és az ellenzék között a unió következő 7 évre szóló költségvetése kapcsán: Orbánék szerint nagy győzelmet arattak és az előző időszakhoz képest növekszik a nekünk jutó támogatás, a szocialisták súlyos kudarcról és 1500 milliárdos veszteségről beszélnek. A manipulációk dacára a konkrét számokból pontosan kiderül, mi a valóság.
A tényeket figyelmen kívül hagyó politikai propaganda több évezredes múltra tekint vissza, már az athéni demokrácia idején csaknem tökélyre fejlesztették, igaz, bele is buktak. Mindent meg lehet magyarázni és a szájunk íze szerint értelmezni, ahogy azt egy akkori történet is mutatja. Athén fénykorában egyszer megkérdezték Periklész egyik riválisát, ki a jobb birkózó, ő vagy vetélytársa. A válasz a következő volt: teljesen mindegy, hiába fektetem ugyanis kétvállra, felkel és a bírókat, a nézőket remek szónoklattal meggyőzi, hogy valójában ő győzött. Azóta nem sok minden változott, hajlamosak vagyunk nem a szemünknek, hanem a jól hangzó lózungoknak hinni.
Ha a nyilvánvaló tények is kiforgathatók, még inkább így van ez a bonyolultabb dolgokkal, mint amilyen jelen esetben az EU 2014-20 évekre szóló költségvetése. A konkrét számokat mindenki úgy magyarázza, ahogy akarja, a közvélemény döntő többsége nincs annyi információ birtokában, hogy eldönthesse, kinek van igaza, így szimpátiája alapján alkot véleményt. Ez egyébként nem csupán nálunk van így, hanem minden országban, jellemző, hogy valamennyi tagállam hazatérő vezetője nagy sikerként tálalta a nehezen megszületett kompromisszumot. Mi talán csak azzal lógunk ki a sorból, hogy kicsit nagyobb az eltérés a valóság és az állítások között.
Már maga a büdzsé is nagy teret ad a manipulációra, mivel a nagy ellentétek feloldására két alapszám született: az elkötelezettségek maximuma 960 milliárd euró lehet, a kifizetéseké 908 milliárd, ezért aztán ki az egyik, ki a másik összeggel érvelhet odahaza. Az ügyes trükk Van Rompuy zseniális ötlete volt, amellyel nem is vállalt nagy kockázatot, mert sosem fizetnek ki annyi pénzt, amennyit megítélnek, mivel sok projekt időközben meghiúsul. Arról nem is beszélve, hogy keretszámokról van szó, és a támogatási kereteket a tagországok nem szokták maradéktalanul lehívni.
A 2005 végi, előző költségvetési megállapodás egy 1030 milliárdos kiadási keretszámot rögzített, azaz a nominális csökkenés a 960 milliárd eurót figyelembe véve 7 százalék, reálértéken viszont jóval nagyobb, mintegy 20 százalék. Nagyon fontos körülmény, hogy a keretet akkor 2003-as, most pedig 2011-es euróértéken rögzítették, azaz a tényleges felhasználható összeg egy képlet alapján az inflációtól függően folyamatosan korrigálódik, az eurózónán kívüli országok esetében ezen túlmenően a nemzeti valuta változó árfolyamától is függ. Ezért – erre később kitérünk – minden összehasonlítás eleve hamis, ami nem az eredetileg elfogadott összegeket és nem euróban veti össze.
Mi a helyzet velünk? Jól jártunk vagy rosszul? Orbán Viktor a győzelmi nyilatkozatában arra hivatkozott, hogy kisebb tortából is sikerült többet kapnunk, mivel az előző büdzsé összesen 7030 milliárd forint támogatási keretet jelentett nekünk, a mostani 7080-at, az egy főre jutó összeg pedig 60 ezer forinttal nőtt. Nos, még ha nagyvonalúan el is tekintünk attól, hogy a kormányfő számai matematikailag sem stimmelnek, az állítás minden szempontból egyszerűen hazugság. Menjünk sorra. 2005 végén 22,4 milliárdos fejlesztési keretet kaptunk, ezzel szemben most csupán 20,4 milliárdot, ami 9 százalékos nominális csökkenés, reálértékben viszont jóval 20 százalék feletti, azaz enyhén szólva blődség növekedésről beszélni. Ha ezt ahhoz hasonlítjuk, hogy a teljes uniós kiadás 7 százalékkal csökken, aligha lehet szó nagy sikerről.
