IMF: Nem nő idén a magyar gazdaság

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy idén lényegében stagnálni fog a magyar gazdaság, mondta Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője egy konferencián kedden.

2013. február 12., 11:18

Iryna Ivaschenko a Hungarian Business Leaders Forum kerekasztal-beszélgetésén úgy fogalmazott: az IMF szakértői nemcsak most, hanem közép- és hosszú távon is aggódnak a magyar növekedés miatt, mert annak hiánya ördögi kört teremthet, ami a GDP-arányos adósságszintre is hatással van. „Nem tragikus a helyzet, de nagyon nehéz” – tette hozzá.

Az IMF magyarországi képviselője szerint az olyan kis, nyitott országok, mint Magyarország, amelynek évről évre jelentős finanszírozási szükséglete van, ki vannak téve a befektetői hangulatban bekövetkező hirtelen változásoknak – írja az Index.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.