Új földesúri rendszer épül az uniós pénzekből?

Hatalmas sikerként tálalta az Orbán-kormány, hogy az új uniós büdzsé mintegy 500 milliárd forinttal többet hoz a magyar gazdáknak, mint az előző. Ennek az állításnak a kohéziós alapokból való részesedésünk növekedéséről szóló kijelentésekkel szemben tényleg van valós alapja, mégis teljesen félrevezető. Először is az agrárkeretünk nagyságának meghatározásához Orbánéknak köze nem volt, annak alakulása még a csatlakozásunkkor eldőlt: a régi EU-tagok támogatási arányát fokozatosan érhettük el, 25 százalékról indultunk, és csak az idei évre értük el a 100 százalékot. Ennek nyomán volt a mostani hétéves keretünk 10,4 milliárd euró, és lesz a következő időszakra 12,3 milliárd euró.

Az agrárvállalkozások számára azonban a magyar állam biztosíthatta a különbözetet, amit meg is tett, így jóval több pénzhez juthattak hozzá, mint ami aktuálisan Brüsszelből jött, ennek a terhét persze nekünk, az összes adófizetőnek kellett állnunk. A gazdák szempontjából nem igaz tehát, hogy több támogatást kaphatnak, de a magyar büdzsének tényleg jobb, hogy nem kell a különbözetet finanszíroznia. A jelenlegi helyzethez viszonyítva, és a gazdálkodóknak ez a fontos, a jövő évtől a támogatási keret nem nő, hanem csökken, mivel az unió egész agrárköltségvetése mintegy tizedével kisebb lesz. Ennek nyomán a tagországok többsége kevesebb pénzre számíthat, a nekünk szánt keret abszolút értékben nagyjából 3, reálértékben 5-6 százalékkal szűkül. Ez az átlaghoz képest nem rossz, de dicsekedni nem szabadna vele, mivel a régiónk országainak többsége éppenséggel többet fog kapni a mostaninál.

A számok önmagukban még nem mutatják a teljes képet. Az agrártámogatás két pillérre épül: a földalapú normatív támogatásra és a fejlesztési alapokra. Ez utóbbiak rendszere és elszámolása rendkívül bonyolult, jellemző, hogy senki nem tudja megmondani, pontosan mennyi pénzt is kaptunk ezekből az elmúlt hét évben. Az biztos, hogy a teljes keretet itt sem tudjuk kimeríteni, azaz a legfontosabb mérce nem a keretek abszolút nagysága, hanem sokkal inkább a felhasználásuk aránya és hatékonysága. Ez pedig főként a hazai pályázati rendszertől és az elosztási gyakorlattól függ.

A legnagyobb bajok sajnos itt vannak: a megszerzett uniós támogatások elosztása rendkívül egyenlőtlen. A K-monitor nyilvánosan elérhető adatai szerint 2011-ben az agrárvállalkozások mindössze 1 százaléka kapta a támogatások 40 százalékát, egytizede pedig a pénzek háromnegyedét. Megdöbbentő az a tény is, hogy a legtöbb támogatást kapott 30 cég néhány nagyvállalkozóhoz kötődik, a K-monitor közülük Csányi Sándort, Nyerges Zsoltot és Leisztinger Tamást emeli ki. Ennek alapján igaznak látszik az az Ángyán-féle vád, hogy a magyar mezőgazdaságot egyre inkább néhány oligarcha uralja.

Ezt más, a földbirtokstruktúrára vonatkozó adatok is alátámasztják. Ezek szerint hazánkban a nagybirtokok átlagos mérete 3200 hektár, ami az EU-ban az egyik legmagasabb szám. Ezzel szemben a többi földbirtok átlagos nagysága mindössze néhány hektár, ami nem csupán a nyugat-európai átlagtól, de a hatékony gazdálkodási mérettől is messze elmarad. Az adatok tanúsága szerint gyorsul a koncentrálódási folyamat az agráriumban: míg 2000-ben még 300 ezer gazdálkodási egység működött, addig 2011-ben már csak 120 ezer. Ezzel összefüggésben folyamatosan csökken a mezőgazdaságban dolgozók száma is.

Ez egyébként trendszerű volt egész Európában, párhuzamban a termelési hatékonyság növekedésével, amiben azonban mi jócskán le vagyunk maradva. Ennek fő oka, hogy agrárszakértők szerint a magyar mezőgazdaságból évente mintegy 500 milliárd forintot vonnak ki, a tőkehiány katasztrofális méreteket ölt. A helyzet sajnos aligha fog javulni, mert a Fidesz által elfogadott új földtörvény nemhogy ösztönözné, de korlátozza a tőke beáramlását. „A magyar föld a magyaroké!” lózung jól hangzik, de a szegény hazai források nem elegendőek a hatékonyság és versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen technológiai megújuláshoz. A külföldi tőke kizárása csak a meglévő, az agrárium további leépülését eredményező viszonyok konzerválását, a máris extrém méretű tulajdoni koncentrációt és a politikai célzatú klientúraépítést szolgálja.

Ilyen körülmények között erősen kétséges az uniós támogatási források valóban hatékony, a mezőgazdaságunk versenyképességét növelő és szerkezeti átalakítását eredményező felhasználása. Ha a mostani trendek folytatódnak – amire az állami földek haszonbérletbe adásának visszásságait látva sajnos jó az esély –, a valóban rászoruló gazdálkodók helyett oligarchikus érdekcsoportok és párthoz kötődő klientúrák lesznek a nyilvánvalóan más célokat szolgáló EU-források fő haszonélvezői. Igaza lehet Ángyánnak: új földesúri rendszer épül, a XXI. századi Magyarország nagy dicsőségére.