Zámbó Krisztián: Betörték az orrom! – videón az énekes orrtörése
Egy nem éppen józan döntés vezetett Zámbó Krisztián orrának deformálódásához.
Ön mit csinált a hosszú hétvégén? Zámbó Krisztián egy hangfallal amerikaifocizott. Be is tört az orra.
Eltört Zámbó Krisztián orra
A TV2-n a Tények Plusz című műsor is leadta azt a videót, amit Zámbó Krisztián ideiglenesen a közösségi médiába is kitett. A 44 éves énekes május elsején egy házibuliban volt, ahol egy vezeték nélküli hangszóróval kezdek el dobálózni – úgy, ahogy a tojás alakú labdát az amerikai futballban dobálni szokták egymásnak a játékosok. Az italok elfogyasztása után azonban Zámbó Krisztián reflexei azonban már nem tették lehetővé, hogy a legendás édesapával rendelkező médiaszemélyiség elkapja a feje felé repülő hangszórót, vagy legalább kitérjen előle. Alább videófelvételt is meg lehet nézni, ahogy a fejét érő ütés után elterül a földön.
„Ez lett a vége: törött orr. De a kis barátom, akivel nyomtam, Norbika hál'Istennek mentős, úgyhogy gyorsan helyrecsapta az orromat. Viszont le a kalappal a [hangszóró] előtt, hogy még ezek után is szólt. Szépen levettem orral konkrétan.”
Alább lehet megnézni a tudósítást, illetve Zámbó Krisztiánnak az orrtörés miatt deformálódott arcát.
Zámbó Krisztián és a bizarr balesetek
Nem ez volt azonban Zámbó Krisztián első bizarr balesete. Az énekes például 2022 nyarának kellős közepén döntött úgy, hogy a nap helyett szoláriumban szeretne barnulni, de odakozmált.
„Van itt lent egy szolárium, és hát nem egy hozzáértő hölgyike dolgozott ott. Befektetett engem 12 percre egy szoligépbe, és nem mondta el, hogy milyen. Elvileg úgy tudom, hogy egy ilyen szoláriumban, aki dolgozik, meg kéne kérdeznie, hogy milyen a bőröm, mennyire égek le satöbbi. Berakott, konkrétan három napja nem alszom, lázálmaim voltak, durván lázas voltam. Most érzem azt, hogy kezdek egy kicsit jobban lenni. Nagyon sok mindent nem látni ebből, de nem hiszitek el, szörnyű, szörnyű három napom volt”
– siránkozott Zámbó Krisztián az alábbi videóban csaknem három évvel ezelőtt.
Az az emlékezetes eset pedig 2020-ban volt, amikor Zámbó Krisztián áramot vezetett a saját tokájába: azaz egy elektromos izomstimulátorral vette kezelésbe az álla alatti bőrfelületet. Mondani sem kell, ez sem sült el jól, a Velvet.hu akkori beszámolója szerint az énekes úgy érezte az élménytől, hogy kiesnek a fogai. Zámbó Krisztián minden bizonnyal fogyasztani akarta a tokatájékot ezzel a módszerrel, de kb. pont annyira volt jó ötlet, mint hangfallal focizni.
(Kiemelt kép: TV2/Tények Plusz)