Zámbó Krisztián elárulta az igazat édesapja haláláról: nem úgy történt, ahogy A Királyban volt
Zámbó Krisztián az édesapja, Zámbó Jimmy halálának évfordulóján nyilatkozott, helyretéve néhány dolgot.
Zámbó Krisztián január másodikán külön posztban emlékezett meg édesapja halálának évfordulójáról, de ezen kívül adott egy interjút a hot! magazinnak is, ami a lap frissen megjelent számában olvasható, és amiben nemcsak Zámbó Jimmy életét és halálát tárgyalja, hanem az elmúlt egy év történéseit is összegzi-értékeli.
Zámbó Krisztián többször is felszólalt már az A Király című, RTL-es sorozat ellen, ami meglátása szerint hamis képet festett Zámbó Jimmyről. Most a következőkkel teszi helyre a dolgokat:
„2023 nagyon más volt, mint a többi. Kezdve a sorozattal, ami felidézte a szörnyű napot, sok sebet feltépett bennem, a sok hazugság pedig felkavart! Apa nem volt szörnyű ember! Ahogy beállítottak engem, abban van némi igazság, hiszen sok dolgot kompenzáltam. Apu nem velem élt, és összezavart, hogy Edit és édesanyám is van. Edittel sem volt rossz kapcsolatom, Apukám pedig sosem fogott fegyvert Editre, ilyen nem történt soha.”
Ezen kívül még többek között a következőket mondja Zámbó Jimmyről:
„hatalmas tekintélye volt a szakmában. Mindenki művész úrnak szólította, csak a közeli barátai hívták Jimmynek. Nem azért, mert elvárta volna, hanem mert kiharcolta magának. Istenhívő, vallásos ember volt, csoda szép karácsonyi lemezeket készített; nem mellesleg akkoriban ő öltözködött a legjobban az egész szakmában, erre pedig mindig odafigyelt.”
Alább lehet megtekinteni az oldal tetején említett posztot...
...de Zámbó Krisztián nemcsak ilyen komoly-érzelmes megemlékezésekkel tartja életben édesapja emlékét. Karácsony előtt posztolta a következő mémet is.
Zámbó Jimmy halála egyébként téma volt a Fókuszban is tegnap este az RTL-en, alább látható a videó, ami szerint nemsokára lejár az ügy titkosítása, és végre minden tényleg ki fog derülni.
(Kiemelt kép: Zámbó Krisztián Instagramja)