Ezt kell tenni a NAV szerint az szja-bevalláskor, ha valakinek fizetendő adója maradt.
Az árréstop újabb területet hódíthat meg a magyar gazdaságban.
Amíg 2017-ben 742 ezren, addig idén összesen 73 ezren választották az szja-bevallás offline postázását.
A fizikai melósok összességében 4 százalék körüli reálbéremelkedéssel számolhattak az idei első negyedévben.
Magyarországon az öröklést törvény szabályozza, azonban a megtakarítások terén még mindig sokakban merül fel kérdés.
2013. március 5., 15:16
A magyarországi háztartások devizakitettségéből, vagyis a devizahitelezésből adódó társadalmi feszültségek megoldására indított háromoldalú szakmai tárgyalás keddi fordulóját a Magyar Bankszövetség kérésére elhalasztották – tájékoztatott közleményében a pénzügyi jogok biztosa.
2013. március 5., 13:46
A 2000-es évekhez képest nem változott az új kurzus gazdaságpolitikája, amennyiben azt a napi politikai igények szerint alakítják; csak más a döntések ideológiai megalapozottsága – mondta Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter a Progresszív Gazdaságpolitika Alapítvány keddi budapesti konferenciáján.
2013. március 5., 12:03
Lemond Steven Vanackere belga pénzügyminiszter – jelentette kedden a VRT állami rádió.
2013. március 5., 09:41
Matolcsy György első jegybankelnöki munkanapjait élénk sajtóérdeklődés kíséri. Nemzetközi lapszemlénk fókuszában az MNB unortodox ura.
2013. március 4., 14:17
Bár Matolcsy és Varga egyaránt kifejezetten óvatos nyilatkozatokat tettek új posztjukra kerülve, ennek célja taktikai jellegű volt: megnyugtatni a hazai közvéleményt és a befektetőket egyaránt. Az eddigi ténykedésükből és a fideszes logikából kiindulva azonban ne lepődjünk meg, ha teljesen mást fognak tenni, mint amit most ígérnek.
2013. március 4., 07:49
Az E.ON gázüzletágának állami felvásárlásával összefüggésben változtathat az idei évi költségvetésen az Országgyűlés, amennyiben a képviselők négyötöde megszavazza az ehhez szükséges házszabálytól való eltérést.
2013. március 3., 11:02
A magyar kormányfő szoros szövetségesét, az unortodox politikáért felelős gazdasági minisztert választotta a Nemzeti Bank elnökének, ami kétségeket vet fel a pénzügyi stabilitás szempontjából kulcsfontosságú intézmény függetlenségét illetően- írja a Wall Street Journal.
2013. március 3., 06:13
Az új jegybankelnök első feladata az lesz, hogy meggyőzze a külföldi befektetőket: biztonságot jelent és nem fog meglepetéseket okozni. Ám ez kemény munkának ígérkezik Matolcsy György számára. Eddig ugyanis Orbán Viktor befolyásos szövetségeseként irányította azt a kísérleti politikai pályát, amely megrendítette a befektetők és a többi közt az IMF bizalmát – írja a Reuters.
2013. március 2., 20:28
Az MSZP szerint Varga Mihály leendő nemzetgazdasági miniszter hiába jelentette ki pénteken, hogy egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen egy aznap benyújtott kormányzati törvényjavaslat alapján már hétfőn átírhatják a jövő évi büdzsét.
2013. március 2., 12:03
Orbán Viktor péntek reggeli közlése után a lengyel sajtó gazdasági rovatai szinte azonnal jelentették, hogy a magyar miniszterelnök az eddigi gazdasági minisztert, Matolcsy Györgyöt jelölte a Nemzeti Bank élére.
2013. március 2., 11:58
Egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből – mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa.
2013. március 2., 08:52
Ha Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank élén is ugyanazt folytatja, mint amit eddig a gazdasági tárca élén tett, akkor az az ország kiszámíthatatlanságát és a forint kilengéseit hozza maga után – mondta Vágó Gábor. Az LMP országgyűlési képviselője a miniszterelnök pénteki bejelentésére reagált, miszerint Matolcsy György lesz az MNB elnöke, a helyére pedig Varga Mihály lép.
2013. március 1., 17:20
Számottevően emelkedett pénteken a londoni piacon a magyar szuverén törlesztéskockázat fedezetére szolgáló befektetési konstrukciók árazása.
2013. március 1., 16:51
A jövőben potenciálisan fellendülő palaolaj-kitermelés jelentős olajárcsökkenést és magasabb globális GDP-t hozhat – állítják elemzésükben a PwC tanácsadó cég szakértői.