Lemond a belga pénzügyminiszter

Lemond Steven Vanackere belga pénzügyminiszter – jelentette kedden a VRT állami rádió.

2013. március 5., 12:03

A flamand kereszténydemokrata politikus annak nyomán távozik tisztségéből, hogy bírálatokat kapott az állami tulajdonú Belfius bank – a csődbe jutott francia-belga Dexia bank utódja – és egy flamand keresztény szakszervezet között kirobbant vita kezelésmódja miatt.

Vanackere 2011 decemberében lett pénzügyminiszter, azt megelőzően két éven át a külügyi tárcát irányította.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.